Kérjük, ne vegyen részt a budapesti Városliget tönkretételében!

Ugyan tizenkét éve nem vagyok budapesti lakos, de életem első negyvenhat éve így vagy úgy, de a Ligetben és közvetlen közelében telt el. Minden fa és bokor "személyes ismerősöm", "nevét is, virágát is tudom", tudom, hol fordult a huszonötös, mikor óvodába vittek a szüleim, tudom, hogy csikorgott a tó melletti kanyarban az egykocsis földalatti kereke az Állatkert megálló és a végállomás között, halottak napján mindig vittünk virágot Fuit bácsinak (ahogy akkoriban hívtam), és hatévesen otthon sorba állítottam a székeket, sámlikat, és én voltam a ligeti mikrobusz idegenvezetője, magyaráztam a "mögöttem ülőknek" a Hermina kápolna meg a Közlekedési Múzeum történetét, meg szinte szó szerint az egész Ligetét, (utána évtizedekig idegenvezetősködtem, majd tanítottam a szakmát), a Vásárban ettem életemben először spanyol ételeket a BNV spanyol pavilonjának éttermében (spanyol szakos tanár vagyok), demizsonnal hordtuk haza a Széchenyi fürdő ingyenkútjáról a "büdösvizet", és a fák alatt, a Lenin szobor mögött voltak a legnagyobb levelek a platánfák alatt ősszel, itt lehetett a legszebbeket gyűjteni. Ragaszkodom hozzá, nem megrögzött konzervativizmusból, hanem mert pótolhatatlan érték, éppen eléggé lepusztult állapotban van, éppen értékmegőrzés lenne a feladat, nem a kevés megmaradt kincsnek az oktalan és indokolatlan elpusztítása.