Az akác legyen hungarikum!
bpetya75 |
/ #3129 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:2014-02-19 10:15#3122: - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: A természetvédők majd nyilatkoznak a maguk nevében, én meg a magaméban. ;-) Fentebb már említettem, hogy leginkább az zavar ebben az ügyben, hogy politikai indittatásúnak tartom. Ami nem zavarna annyira, ha lenne valóságalapja a felvetésnek. De nincs. Elolvastam a vonatkozó részt, nem igaz, hogy ki akarják irtatni velünk az akácot. Párszáz hozzászólással ezelőtt valaki belinkelt egy 2012-es origós cikket egy friss kormányrendeletről, azzal a céllal, hogy bizonyítsa, a veszély valós, és a kormány már meg is tette a kezdő lépéseket ezügyben. Az illető arra nem vette a fáradtságot, hogy a cikk helyett a rendelet ide vágó részét megkeresse és elolvassa. Ha megteszi, akkor láthatta volna, hogy az csak a közterületi fásításokra vonatkozóan mondja ki, hogy a kivágott akác, bálványfa, zöldjuhar, amerikai kőris, késeimeggy és gyalogakác helyére nem lehet ezeket visszaültetni. Ennyi. A külterületi erdőket ez nem érinti. Nem az akác fontosságát vitatom. Erdőmérnök létemre azért álltam ebben a kérdésben Molnár V. Attila véleménye mellé, mert (igaz, az akác értékeit csak megemlítve, a kockázatokat kidomborítva) messze korrektebben járta körbe a kérdést, mint bárki más, akit olvastam ebben a témában. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4699 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1396 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
812 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
692 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
A kassai magyar oktatás jövője
436 Létrehozva: 2025-07-04
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
313 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15