Petíció a valóban független magyar igazságszolgáltatásért.
Vendég |
/ #612014-02-11 16:46Tisztelt Hölgyeim és Úraim! Tisztelt Magyar Testvéreim, Honfitársaim! Fel vagyok nagyon háborodva a határtalan gazemberség miatt! Azért a gazemberség miatt, amit a baloldali politikusok művelnek.Töretnek előre mind az ökör, csak egy lépést sem tudnak előre haladniuk a gazemberségük miatt.Töretnek előre hogy hátha sikerül újból elszédíteni becsapni mindenféle hamis igérgetésekkel a választópolgárokat, hogy újból rájuk szavazzanak. Csak a nép, nem felejt, az aljas tetteiket nem lehet elfelejteni!Már a balatonöszödi szereplésük során el kellett volna hogy tünjenek azonnal szégyenletükben.Nem voltak felelőségre vonva és elítélve, és ezért mind a fekálusz, jönnek megint fel a víz felszínére!Fényesebb a napnál a gazemberségük, lopnak, hazudoznak a szemünkbe, az ócska trükkökel próbálnak védekezni. Annyit loptak amennyit nem szégyeltek.Nem tudnak elszámolni az összelopot becsületes nép vagyonával!Hol van a tissztesség, becsület bennük ??? Igazságot és rendet követelünk, már éppen ideje lenne. A rendszervéltózás óta nem bir ez az ország igazából talpra álni egésszen a sok gazember semmirevalók miatt.Ha az elszámoltatás az igazi tissztességesigazságos igazságszolgáltatás nem történik meg, ne várjunk rendet, csendet és igazi felemelkedést ebben az országban! Független tisztességes bírák döntsenek a tetteik alapján, az ellopot nép pénzét visszaszolgáltatni és vagyonelkobzás aki nem tud elszámolni.Végleg eltiltani a politikai szerepléstől.Semmi se jó nekik amit ez a kormány felépített.Szégyen az is amit a Magyar Parlamentbe viselkednek.Ha én tévedek, kikérem magamnak hogy büntessenek meg,kapjam meg a méltó büntetésemet.Egy egyszerű becsületes székely magyar ember vagyok, leéltem a közel 60 évet és életem során mindig becsülettel, tisztességesen viselkedtem, nem kivántam senkinek a vagyonát se pénzéhez nem nyultam.Nem azért voltak megválasztva hogy a nép vagyonát, pénzét ellopják, a zsebükbe csusztassák.Igazság, rend, becsület, tissztesség, szeretet, megbízhatóság hol van bennük ??? Ezeket az alapvető fogalmakat nem ismerik. Közös a multunk, közös a jövőnk! Az őszintesség és a tissztesség drága ajándékok. Ne várd olcsó emberektől! Rendet és Igazságot követelünk. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5795 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
906 Létrehozva: 2025-04-25
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
440 Létrehozva: 2025-04-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3711 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
102 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
87 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
64 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2315 Létrehozva: 2025-03-04