Tiltakozás a kormányzati történelemhamisítás ellen
Vendég |
/ #452014-02-04 10:15Rajtunk kívül nem sokan ismerhetik ezt a tiltakozási mozgalmat. A népi passzivitás hagyomány, hiszen hozták ide Kun Bélát, Horthyt idegenek, hozták Szálasit, hozták Rákosit, Nagy Imrét és Kádár Jánost, majd hozták a "többit". Ezeknek a jelképei között nincs az a szoborpark, amelyik eligazodást adhat a "történelemben". Nincs sem kulturális, sem gazdasági, semmilyen folytonosság, legfeljebb a nyelvi kultúra, ami szintén devalválódni látszik. A társadalom közösségei felszámolva, ideológiailag elbutítva, agyondrogozva! Csak nagyon körültekintően lehet ítélkezni ebben a kaotikus történelmi folyamban. A nép végtelenül elsötétített, főleg a fiatalok az iskolákban, sokan olvasni alig tanulnak meg, igaz, nincs is rá szükségük. A felnőttek jelentős része nem kap fizetést a munkája után, munkája sincs többeknek. A halálozási ráta nagyon magas, így értelmetlen a demográfiai növekedés, az oktatás és nevelés, ha sokan, fiatalon és korán halnak. Nem értem én sem pontosan, milyen szándék van a szobor mögött a kormány részéről? Jó lenne, ha értelmezné részéről valaki, így világosabb lenne, mi ellen kell kiállni. Figyelemelterelésnek talán nem rossz, ezekről, és más súlyos problémákról! Mi itt küszködünk a démonnal, (rárepülünk a kormány rágógumijára) az ellenzéki pártok pedig érdekük szerint beszállnak ebbe a figyelemelterelő, démoni harcba. Nem hiszek az intézményes tiltakozóknak, (szervezeteknek, kivéve a korabeli áldozatok összetartását) hogy lelkiismeretük szólalna meg. Csak közelebb akarnak jutni a hatalomhoz, gazdasági megfontolások alapján, elkenni egymás bűnösségét a közösséggel szemben. Nekem így látszik a helyzet: nép elsötétítve, a felelős vezetők magánakciója és a közösség iránti korlátozott felelőssége, mi meg itt vagyunk valamilyen korszerűsített "narodnyik" akciókkal, mintha látnánk az eredményét, annak, amit őszintén mondunk! A kollektív felelősségtől pedig tartózkodni kellene, mert olyanokat állíthatnak a szoborállítók tevékenységünkkel szembe, akik egyébként mellettünk lennének. Ők vannak nagyon sokan. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3705 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
801 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
391 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
315 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
157 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
145 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2308 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
76 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
53 Létrehozva: 2025-04-25