deviza alapú csalás ellen
Don Quijote de la Mancha |
/ #214 A lakáshitel szerződések semmisségének újabb ténye2014-01-11 09:15Amit eddig olvastam a hitelezés jogtalanságáról az megdöbbentő. Figyelve az eddigi pereket és a Kúria végkifejletét elkeserítő és egyben felháborító is. Egy nagyon fontos információ eddig még sehonnan sem hangzott el, a perekből ez kimaradt. Mégpedig: Az Ügyvédi Kamara, a Közjegyzői Kamara, a Végrehajtói Kamara jogvesztő határidő után bejegyzett szervezetek. Működésük 2012.január 01. előtt nem volt legitim. Ebből az következik, hogy az ügyvédek által írt szerződések, a közjegyzők által ellenjegyzett lakásszerződések semmisek, hiszen egy nem legitim szervezetnek nem lehetnek tagjai legitim ügyvédek, közjegyzők. Ezt a hibát Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter, Miniszterelnök helyettes által hozott 2012. január 01. hatállyal érvénybe lépő rendelkezés oldotta meg oly módon, hogy az említett szervezeteket innentől fogva már nem kötelező nyilvántartásba venni. Az rendben van, hogy 2012.január 01-től legitimizálták őket, de az előtte elkészített szerződések jogilag akkor is semmisek, így a bankok részéről fennálló uzsora szerződések követelései csak a forintos részt teszik jogossá. Nem a deviza hiteleseknek kellene keresetet benyújtani az igazuk bizonyítására, hanem a bankoknak kellene "jogalap nélküli gazdagodás" címén pert indítani az összes devizahiteles ellen. Nyilván nem teszik, mert egyrészt nekik is jelentős bírósági illetéket kellene fizetni, másrészt ezzel elismernék, hogy csak és kizárólag az a tőke és az a kamat illetné meg őket, amit forintban nyújtottak a hitelezés folyamán. Röviden: Semmisek a hitelszerződések, mert nem legitim szervezet, nem legitim tagjai készítették azt. (Az ügyvéd csak akkor ügyvéd, ha kamarai tag, a közjegyző is ugyanez). Nem a részletek firtatásával kell az igazukat keresni, hiszen a Kúria kinyilvánította ebbéli véleményét, hanem alapjaiban kell megdönteni azt. Remélem devizahiteles perközösségek, bajbajutott, fizetésképtelen hiteleseknek ezzel tudtam segíteni. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
894 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5744 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
226 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
88 Létrehozva: 2025-05-09
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
84 Létrehozva: 2025-04-14
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6959 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30