Tiltakozás a homofóbiát legitimizáló hittankönyv ellen
gigacherry |
/ #74 Re: Re:2013-09-15 21:07Én azt is olvastam a Bibliában, hogy "Ne ítélj, hogy ne ítéltessél" és azt is, hogy "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" sőt, Jézus azt mondta, hogy ezek mindennél fontosabbak és hogy a bűnösre az vesse az első követ, aki önmaga bűntelen. Elmarasztalta azt a gyógyítót, aki azért nem segített a halálos betegen, mert Isten napján nem dolgozhat. Ezek is igazak ön szerint, vagy csak az, hogy a homoszexualistás bűn? És mi a fontosabb? Az, hogy az ember, a gyermek elfogadja embertársát olyannak, amilyen, és szeresse őt, vagy az, hogy elítélje, utálatosnak találja a homoszexualistást és minden homoszexuálist, még saját magát is, ha éppenséggel az? Helyes kerezstényi viselkedésnek, a gyermekek lelki fejlődésének szempontjából helyes cselekedetnek tartja azt, hogy fejlődésben lévő gyermekeknek ilyet tanítanak a homoszexualitásról? |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3955 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3386 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2272 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4144 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
714 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
431 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
211 Létrehozva: 2025-04-30
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
253 Létrehozva: 2024-11-25
Fogjunk össze az igazságos békéért!
139 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
110 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04