Igazságot a villamosvezetőnek!

Elmesélek egy történetet, velem esett meg 12 éves koromban. Lánynak születtem, vagány, fiús voltam. Balatonon nyaraltunk minden évben. Kerékpároztam az enyhén lejtő Fő utcában, előttem ment egy IFA. Tiszta erőből elkezdtem száguldani a teherautó után, versenyeztem vele, legalábbis azt hittem. Fogalmam sem volt, hogy az a két hátsó lámpa miért világít. Egyszer csak felfogtam, hogy fékez az autó, én is rátapostam tiszta erőből a fékre. Az első kerék már a plató alatt volt, mikor megálltam, a kormány sem volt 10 centinél messzebb. Megúsztam, gondoltam és gyorsan el akartam húzni. Csuromvizesen, teljesen leizzadva, szürkén jött hátra a sofőr. Meglátott, hogy épségben, egyben vagyok. Lekevert nekem egy akkora maflást, hogy előtte-utána akkorát soha senkitől nem kaptam. Csendben eloldalogtam, senkinek nem szóltam. Megérdemeltem.
Ez a történet kísértetiesen hasonlít a hölgyek történetéhez. Azt hiszem, a hölgy is megérdemelte a pofont, egyetlen mentsége az állapota. Én egy fegyelmivel megtartanám a vezetőt, őt is meg lehet érteni.