Joghézagok a rehabilitációban!!!

Magdolna Szabó
Budapest

/ #40 Sz.M.

2013-05-01 02:58

Több kárt is okoznak egy-egy embernek: egyrészt megalázó maga a vizsgálat, nem csak lelkileg de fizikailag is teljesen tönkre teszik az amúgy sem egészséges embereket. A járadékból nem hogy a gyógyszereket nem tudják kiváltani, de kenyérre sem marad. Ez az egyik része a dolognak. Tisztelt törvényhozóink pl. arról elfeledkeznek, hogy hány rokkant nyugdíjasnak van esetleg deviza-adóssága, amit eddig tudott fizetni - most azonban már erre képtelen, így elveszíti még a lakását is. Talán úgy gondolják hogy bele kell rúgni még a nyomora mellé, hátha megszűnik létezni is. Megerőszakolják még a természetet is: az emberi szervezet úgy lett kitalálva, ahogy múlnak az évek egyre több egészségi problémája, betegsége jelentkezik. Már annak is örülni lehet, ha nem romlik valakinek az állapota, hanem stagnál. De ezek az "orvosok" a rákos betegből is egészségest csinálnak, azt gondolják hogy a gerinc-sérv majd visszaszívódik ha 58 éves az ember és olyan lesz mintha csak 30 éves lenne. (Megjegyzem jelen helyzetben nem szeretnék 30 éves lenni). A következő nagy probléma, hogy sehol senki nem tud pontos tájékoztatót adni: pl. nem tudják arra a kérdésre a választ, hogy ha eléri az ember az öregségi nyugdíj korhatárt (addig kap 39.000 ft járadékot) miből állapítják meg a nyugdíját? Vagy: hova lett a nyugdíjtakarék pénztári megtakarítás, amit annak idején a rokkant nyugdíjába beszámítottak?.... és még rengeteg kérdés van amire választ nem ad senki.