A Magyar Külügyminisztériumhoz a palesztin államiság kérdésében
Vendég |
/ #3562013-04-05 18:09Hogy merülhet fel bárkiben is, hogy támogasson Magyarország egy olyan terrorista csoportot amely a zsidók tengerbe zavarását tartja életcéljának, hogy juthat eszébe bármely tisztességes magyar politikusnak, hogy egy újabb terrorista államot hozhassanak létre amikor éppen Magyarország volt az amelyik már 1920-tól kirekesztő törvényeket alkotott a zsidóság ellen, majd a legtöbb zsidót küldte a halálba a II. Vh. alatt? A Németország sokkal tisztességesebb, az ottani konzervatív és más oldali politikusok egyértelműen kiállnak a zsidóság mellett, megemlékeznek a Holocaustról a parlamentjükben, akkor mi hogy merünk egyáltalán a zsidók elleni terroristák támogatóinak a támogatói lenni? Itt megjegyzem, hogy megdöbbentett egy másik petíció, ahol a „békemenet” melletti kiállásról beszélnek! Arról a békemenetről amelynek egyik vezetőjének a médiumában nyílt antiszemitizmust lehet naponta hallani, a másik vezetője pedig szintén nyíltan felvállalt rasszizmusáról elhíresült, a többiről már nem is beszélek! Iszonyú! Azt érzem, hogy egy ilyen csoportban talán nem kellene egyetlen petíciót sem indítani, mert ez a tisztességes emberek megcsúfolása! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5783 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
905 Létrehozva: 2025-04-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
374 Létrehozva: 2025-04-30
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3711 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
101 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
86 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
63 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2314 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30