Ne szívd a vagyonőr vérét! Menj el dolgozni!
vendi |
/ #3902013-03-02 18:57A pékek, villanyszerelők, de a vezetői engedéllyel rendelkezőknek is érdekes lehet, mivel most már lesz precedens, amire hivatkozhatva őket is kötelezhetik, hogy 5 évente újra szerezzék meg a szakképzettségüket! Fidesz kormány van, de a vagyonőrök hiába várják, hogy a volt rendőrökből és titkosszolgálatosokból alakult vagyonőrmaffia szarvát letörjék... Nem sikerült még megvívni a szabadságharcunkat! Egy 2005-ös törvénnyel, amely egyébként Uniós jogszabályt sértett, törvénytelenül kényszerítettek a több mint százezer vagyonőr munkavállalót (és nem csak a vállalkozókat!), hogy évi 6000Ft körüli összeget fizessenek tagsági díjként annak a kamarának , amely, megakadályozta a fizetésemeléseiket (többször is lelepleződtek)! Az akkoriban is csak néhány főt számláló szakszervezet feljelentése nyomán, az Európai Bíróság 2010-ben busás bírságot szabott ki hazánkra , így kénytelenek voltak eltörölni a kisemberek kirablását. Persze, az is sajátságosan sikerült. A Felkai László (Fidesz) államtitkár szavai: „Kamarában lévő egzisztenciákat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni, időt kell hagyni az átállásra. „ Ezért csak egy év késéssel, 2012. január 01-től szüntették meg a munkavállalók kötelező kamarai tagságát. Így érvényesül 30 ember érdeke és inkább rabolnak ki 130 000 szerencsétlen kisembert! Köszönjük Fidesz! Érdekes, amikor kisembereket elbocsátanak, az ő egzisztenciájuk, senkit nem érdekel! Persze ne gondoljunk ismét korrupcióra... Így sokan már ekkor csalódtak, hiszen voltak, akik hittek benne, hogy majd a Fidesz, kötelezi a törvénytelenül kikényszerített pénzek visszafizetését, e helyett összejátszottak a kamarásokkal... Aztán várták, hogy a Fidesz felszámolja ebben a maffiavilágban a munkavállalók teljes jogfosztását, hogy legyen végre fizetett szabadság, betegállomány, pihenőidő, és egyebek, de a munkavállalók helyzetének javítása azóta is várat magára! És most itt a Fidesz hívőknek az újabb pofon! Sikerült, a kamarai maffia kitalálta, hogyan lehet pótolni a tagsági bevételeket, és folytatni a szabadrablást! Továbbképzés címen, tulajdonképpen újra le kell rakni a szakmát, hiszen 48 óra alatt elvégezhető a vagyonőrtanfolyam is (6 hét, heti 8 óra), utána lehet nézni! Ráadásul a frissen képzettek, a jelenleg iskolapadban ülők sem maradnak ki, a tavaly decemberben hozott úgynevezett 120-as törvény (lehúzás) szerint! Az eredeti tervekkel ellentétben a nagy felháborodás miatt, 24000 Ft-ról csökkentették a tanfolyam árát és az 5000 Ft-os vizsgadíjat a felére! Köszönjük Fidesz a nagylelkűséget! És ezt 5 éveként akarják eljátszani! Míg az eredeti tervekben kéthetes bentlakásos képzésről vizionáltak, ezt is „csak” 40 órás tanfolyamra redukálták. A Kamara szerint az összesen 40 órás kötelező oktatás célja, a biztonsági őrök tudásának felfrissítése, az ismeretek bővítése abban a kontextusban, hogy a biztonsági őr mintegy képes legyen definiálni önmagát a közrendvédemi “infrastruktúrában” és hierarchiában . Ez azért is értelmezhetetlen, mivel a vagyonőrök jogállása semmit nem változott, a megbízók továbbra is a magánjogi szerződések alapján, a saját jogukat engedik át a vagyonvédelmet végzőknek, közrendvédemi infrastruktúrába nem tartoznak bele! Ezekből is lehet látni, nem továbbképzésről szól ez a történet, hanem lehúzásról! A munkáltatók eddig se arról voltak híresek, hogy ebben az ágazatban költségeket vállaltak volna magukra. Ebben az esetben is, előre lehet borítékolni, hogy a munkavállalók fognak fizetni! A munkanélkülieknél még jelentősebb ez a teher, sokaknak nem lesz rá pénzük, így dobhatják ki a szakképzettségüket! Egy átlag vagyonőr 300 órát dolgozik havonta, legtöbbjüket kényszerítik erre! Ha valaki ismeri ezt az ágazatot, tudhatja, hogy nincs realitása annak, hogy fizetett munkaidőben történjen a „képzés”, így vagy kiesik még 40 óra bér is, vagy az alvás. De minek is bér és alvás az embereknek, ügye Orbán? Majd 200 000 ember rendelkezik vagyonőr bizonyítvánnyal, ha a családtagokat is hozzászámoljuk, a nyugdíjasok létszámát ugyan nem érik el, de nem elhanyagolható tömeg! Sokan abban a tévhitben fogadják el az újabb kirablásunkat, hogy ez majd megtisztítja a szakmát! Ez teljesen megalapozatlan, egy hatalmas tévedés! Ne higgyetek a kamarás tolvajoknak! Azok akiknek nem kellene a szakmában dolgozni, elsőnek fogják letenni a "továbbképzést"! Egy vagyonőr... Írjátok alá a petíciót és osszátok meg ezt az írást is! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
18081 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
514 Létrehozva: 2025-09-06
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
431 Létrehozva: 2025-09-05
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
368 Létrehozva: 2025-08-27
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
358 Létrehozva: 2025-09-05
A tejfehérje-allergia is legyen jogosult támogatásra Magyarországon
261 Létrehozva: 2025-09-03
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
677 Létrehozva: 2025-07-31
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
196 Létrehozva: 2025-09-03
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
187 Létrehozva: 2025-09-08
Börtönbe az állatkínzókkal !
119 Létrehozva: 2025-09-07
Ne haljon meg több gyerek!!!!
92 Létrehozva: 2025-09-02
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
3211 Létrehozva: 2024-08-29
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
70 Létrehozva: 2025-09-01
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
64 Létrehozva: 2025-08-26
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
711 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
311 Létrehozva: 2025-08-06
Győri Édes Gluténmentes keksz gyártásának folytatása
1148 Létrehozva: 2025-08-25
Mondóka folytatása Mariannal
42 Létrehozva: 2025-09-01
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
38 Létrehozva: 2025-09-05
Otthonápolási Díj Emelés!!
929 Létrehozva: 2025-08-18