Ott Voltunk. Virtuális Békemenet Magyarországért
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Re: örök balos
Gyurcsány nem ügyes, hanem ÜGYESKEDŐ, Aki pedig úgy vesz fel kölcsönöket, hogy majd azt a gyerekeknek, vagy az unokáknak kell visszafizetni, az nem bűnös, hanem ALJAS és az egész Magyar nép árulója !Nem csak a jobboldal, hanem a baloldal árulója is! Vagy minek nevezzem azt a magyart(?) az EUban aki a padokon alvókat melegedőbe szállító rendőröket vádolja meg a szabadságjogok eltiprásával?!Vagy az iskolába nem járó romagyerekeknek létrehozott felzárkóztató osztályokat szegregációnak nevezi!.A gazdaságra visszatérve: ki a hibás ?Az aki az üres konyhából nem tud a családnak eleget nyujtani, vagy az, aki nen csak kiürítette a kamrát, hanem még egy halom adósságot is felhalmozott és most GÚNYOLÓDIK a nehezen megoldható helyzeten ?!
Re: Re: örök balos
Beszéltek olyasmiről, amihez semmi közötök, nem ismeritek a helyzetet, ettől aztán nagyon okosok vagytok és mindet jobban tudtok, mint az, aki átéli személyesen.
Re: Szépek vótatok, szebb a napnál, de nem szebb a sejhajomnál.
Ahogy hömpölyögtetek ott, olyan volt, mint az öreg birkás meg a nyája, csak a kolomp hiányzott Birka Mari nyakábúl.
Re:
Mi is ott voltunk. Ez bizony nem 400 000 volt, hanem max. 125 000. Matek tanár vagyok, meg tudok számolni is.
Re:
Kedves Ismeretlen !
Ennél lényeglátóbban nem is lehetett volna megfogalmazni azt a csodát, aminek részese lehettem én is. Nagyon boldog vagyok, hogy éltem a felkínált lehetőséggel.Egerből ugyanis ingyen utazhattunk kis nyugdíjasok egy jószándékú igaz EMBER jóvoltából.
Üdvözlettel : egy résztvevő a sok közül
Re: Re: Szépek vótatok, szebb a napnál, de nem szebb a sejhajomnál.
#736: békés birkamenet - Re: Szépek vótatok, szebb a napnál, de nem szebb a sejhajomnál.
Gondolom az irigység beszél a kedves szövegből, mert azt amit mi átéreztünk SOHA nem tudja megtapasztalni.
Re: Re: Szépek vótatok, szebb a napnál, de nem szebb a sejhajomnál.
#736: békés birkamenet - Re: Szépek vótatok, szebb a napnál, de nem szebb a sejhajomnál.
Gondolom az irigység beszél a kedves szövegből, mert azt amit mi átéreztünk SOHA nem tudja megtapasztalni.
Re: örök balos
Gondolom az örök balos nem érzi anyagilag a sok adósság negativ hatását,ezért fogja ilyen vidáman fel, de az életben mindég úgy szokott lenni, egyszer fent, egyszer lent. Láttam már olyat, aki sok sok pénz és jólét után kénytelen nélkülözni, nagyon rosszul viseli. Reméllem balos-nak is kijut még, és lesz min gondolkodni, még akkor is, ha nem itt él, csak távolból ellendrukker. Valamint azt is reméllem sok sok ezer honfitársammal eggyütt, akik ezt okozták akármilyen ügyesek felelni fognak, mert a korsó a kútra járás közben el szokott törni.
Sajnos be kell vallanom, az első érzelem az a tehetetlen düh, amikor a sok rágalmazó leszólja ezt a szent megmozdulást. Sajnos ide jutott a demokrácia, hogy mindenki azt mond, amit akar. Soha nem tudja tőlük számonkérni senki. Erre volt jó az eladósításunk, az önellátó gazdálkodásunk ledarálása, hogy igába kényszerítsenek. Nem akarunk gyarmat lenni? Mára már a rabszolgaságunk körül intézkednek. Ha nem fékezik magukat, szavazzunk arról, hogy tagadjuk meg a "kedvesek"-nek az adósság visszafizetését. A világválság felelőtlen kirobbantói, Magyarország kifosztói élik világukat? Aki gürcöl, azt tovább nyomorítják?
| This discussion has been closed. |
örök balos