munkaszolgálat
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Re:
Ne aggódj, kérlek! Jó rokonom, aki Antall halála óta hű fideszes, elmagyarázta, hogy a programot kifejezetten romákra találták ki, és az egészségügyi kasszából mindenki más rendesen fogja kapni a rendes illetményét. (Kiröhögtem, de ez nemigen hatotta meg.)
Horváth Vera
Sné.Ági
Re: Re:
A jó rokonodat, meg a többit, majd kinyírják a cigányok, mert nem ismeroik őket, ez lesz a mi szerencsénk!
Munkát adó versenyt kell hirdetni a kormány és az ellenzék közt. (az ellenzék kezdeményezésére)
Meg kell szégyeníteni Orbánt és bebizonyítani a kormánynak, hogy az ellenzékiek több embert tudnak értelmesen foglalkoztatni. Orbán meg hazudik az egymillió munkahely teremtésével !
Ki kell kényszeríteni, hogy adjanak munkahelyteremtő pályázati pénzeket az ellenzék kezébe, hadd mutassa meg hogy kell ezt csinálni ! Olyan munkákra, amelyek nem hoznak hasznot egy fillért sem szabad költeni.
Millió helyen van munkaerő hiány, csak a járulékos költségek miatt nem vesznek fel dolgozni akaró embereket. Közmunkán belül tessék ingyen adni a munkaerőt a hasznot hajtó vállalkozásoknak, a melósnak meg minimum 80 ezer minimálbért biztosítani ! Akiknek most a 16%-os adóval az ölükbe esett havi több százezer Ft, azok nem fogják fellendíteni a belső keresletet, mert azok csak harácsolnak, felhalmoznak és nem vásárolják el. Akik havi 80-120 ezerből élnek, azok minden hónapban az utolsó fillérig el is fogják költeni azt kajára, ruhára megélhetésre.
Aki nem tud logikusan végig gondolni folyamatokat, az nem alkalmas miniszterelnöknek.
Az emberek megalázása öngyikosságokhoz, bűnözéshez, visszafordíthatatlan egészségügyi problémákhoz vezet, mely tízszer több pénzbe fog kerülni, mint amennyi hasznot a közmunkától remélnek. Magyarul: hosszútávú veszteségre költ most Orbán. LEGYEN ÁTKOZOTT !!!!
Támogatom azt, hogy mindenki dolgozzon a segélyért, - nálunk is a romák seprik az utcát, és kaszálják a füvet - mert sokan nem is akartak eddig dolgozni, de aki önhibáján kívül, mert 40 éves elmúlt, stb. nem kellett sehova, azt miért akarják megalázni, sőt állati sorba taszítani.
A monoki polgármestert annó miért támadta a fidesz azért, mert be akarta vezetni a szoc. kártyát? Az pedig nem is volt brutális, hanem szerintem korrekt volt.
Re:
Sajnos azt hiszem, igazad van. De azért meg kell próbálni. Ha másért nem azért, hogy lássák vannak értelmes emberek is itt, akik nem fogadnak el mindent bambán. A külföldiek mindig azon csodálkoznak, miért hagyjuk magunkat: Rómában, Párizsban, Madridban sokkal kevesebbért az utcára vonulnak. Mi nem! Sajnos úgy tűnik, nekünk ez igy jó. Marhára szomorú. Demokráciát akartunk, csak nem tudunk élni vele.
Szomorú, hogy olyan világban élünk, ahol az emberek jórésze még mindig olyan értelmi, szellemi, és kultúrális szinten van, ahol ilyen megoldásokkal próbálják a társadalmi problémákat kezelni. ...és ehhez támogatásukat, hallgatólagos hozzájárulásukat adják.
Véleményem szerint hátborzongató párhuzamok fedezhetők fel a '20-30-as évek Németországában történtekkel.
Itt is felismerhető az oktatás tökéletlensége, és az önálló gondolkodás hiánya. Akikkel beszéltem erről, azok jórészének havány fogalma sem volt arról, hogy mit is támogatnak. Abszolut nulla történelmi, társadalmi, szociológiai, gazdasági ismeretek nélkül "csápolnak" az ilyen intézkedésekhez. Arról pedig nem is álmodtam, hogy eme ismeretek egyvelegéből vonjanak le következtetéseket a jövőre vonatkozólag.
Szégyen!
"Kisminta kisérlet" egyéb őrzött táborok "megteremtése" előtt?
Nem volt véletlen a kormányzó nagyszabású börtönépítési terve; a bíróság magához vonása napjainkban történik.
| This discussion has been closed. |
Re:
#225: -