Mondj nemet a katonai szerepvállalásra az Iszlám Állam ellen!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Katonailag semmi jelentösége. Politikai csapda!!!!!
Ők had öljék egymást. Nekünk semmi közünk hozzá! Nem
Az ISIL/IS-t az USA/CIA), Izrael/MOSZAD, Katar, Szaud-Arábia terrorista kormányainak pénzéből hozták létre, egyék meg amit főztek.
http://orientalista.hu/az-isil-titkos-amerikai-hadsereg-a-kozel-keleten/
Inkább hazai közbiztonságra
"Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben" - ezt a 20 milliárd forintot, inkább a vidék biztonságára kellene költeni, pl. kisfalvakban térfigyelő kamerákra, kiszolgáltatott, egyedül élő idős embereknek önvédelmi eszközökre és polgárőrségre.
(elitélve a szőrnyű vérengzéseket)magyarországnak nem kellene
minden Amerika álltal provokált( katonai terror)cselekményben
részt venni.A világ terrorcselekményeit az amerikai politikának köszönhetik a klf.nemzetek.
A "nagy koalíciós" összefogás már rég felszámolta volna az IÁ-t ha valóban ez lenne a cél... de nem!
Ez csak ürügy,hogy a később megszervezendő merényletekre hivatkozva elvegyék a MAGYAROK jogait egy diktaturában.
Az IÁ a cionista USA kreálmánya volt a '90-es években a Hezbollah és a Hamasz ellen , de egy kissé eltévelyedett ez a 'barányuk', térítsék vissza maguk.
Mert a háborúnak nulltoleranciát hírdetek! BÉKE!
A magyar katonaság védje a magyar érdekeket nem pedig az
USA piszkos rabszolgatartó politikáját.
Így is sz@rban van az ország, erre egy fillért sem szabad áldozni! Nem kell, hogy bosszúból célponttá váljon Magyarország. Ott volt a Dél-szláv háború, nem tanultak belőle! A bosnyákok irtását nem akadályozták meg mert féltek, hogy megerősödnek (muzulmánok). A zsidó Hendét pedig el kell számoltatni, számolatlanul lopja a pénzt. Most is fillérekért értékesítették áron alul a honvédségi ingatlanokat a zsidó strómanoknak. Úgy az egész vezetést a Dunába kívánom, akik 89 óta szétlopják az országot. Élen a Csányi nevezetű zsidó maffiózóval.
| This discussion has been closed. |