MEMORANDUM CASSOVIENSE ANNO 2012
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
déva
Sajnos, ez nem olyan egyszerű, mert: ugyan van a magyaroknak és szlovákoknak "közös", együtt megélt történelmi szakasza (ha erre gondol a bejegyző, az elképzelhető, de így is nehéz lenne, mert hiányozik ehhez az "egységes" szemléletú tankönyv), viszont a történelmi távlat nem esik egybe mindkét nemzetnél, magyarul, nem ugyanaz. Korabeli forrásanyagok, írásos feljegyzések, csak a magyaroknál találhatóak, a szlovák történészek is ezekből "dolgoznak", amikor "visszanyúlnak" a múltba. (Lásd a: wikipediát).
engdtek haza.Kassára a Benes gazember
dekrétumai alapján.A családtól 20 millio
Svájci Franknyi vagyont konfiskáltak.Édes
apámról 77-ben TEL AVIV-ban kondoleáltak.
István Budapest V.Papnövelde 10.
Fóthy János
budapesti
Napok óta tépelődöm,megkérdezzem e,de nyugtalanságom buzdít.Nem ismerem jól a szlovákiai politikai helyzetet,de a kérdésem az:kinek szól ez a petíció?Oda lesz adva valakinek,és elindul egy új kezdeményezés a megvalósulás felé vagy csak az interneten olvasgatjuk,mit szeretnénk?Valamint az eleje és a vége számomra ütközik.Az elején politikai képviseletre bízzák az ügyet,a végén kivárnak míg lesz ilyen képviselet.Akkor most nem lesz a kormány elé beterjesztve? Vagy a magyar érdekeltségű pártoknak odaadva? Vagy már meg is történt?
Üdvözlettel!
A Memorandum arról szól, hogy a szlovákiai magyar politikusoknak milyen követelményeket kellene fölvállalniuk. Más megoldást nem látunk mint azt, hogy a felsorolt követeléseket következetes politikai képviseletünk napirendre tűzi. Ez a civil kezdeményezés elsősorban a felvidéki magyar politikusokat kívánja tehát tájéjkoztatni és egyben segíteni, milyen feltételek mellett fogjuk őket támogatni a választásokon. Ha nem vállalják következetesen mindezen ügyek képviseletét, akkor most nem tudjuk őket támogatni. Kivárni leszünk kénytelenek.
Ez ebben a formában csak másodlagosan szól a kormánynak. Egyelőre saját sorainkban kell tiszta vizet önteni a pohárba. Egyben teszt is, milyen mértékben élvez támogatást elsősorban a felvidékiek részéről a következetes politizálás. Vagyis mennyire erős a felvidéki magyar politikai közvélemény tisztánlátása. De arról is, hogy a más országokban élő magyarok mennyire tudnak szolidárisak lenni velünk. Az arányokat nézve, ez utóbbi vonatkozásban nem állunk rosszul. Neves személyiségek is aláírták a Memorandumot. Viszont ennek a felhívásnak az is a feladata, hogy gondolkodásra késztesse - elsősorban - a felvidéki magyarokat, mi a megmaradás és fejlődés föltétele.
Nálunk - igaz, másutt sem - nem folyt elvi poitizálás. Erre végre rá kellene szoknunk. Ez "csupán" intellektus, szív és bátorság kérdése.
Minimálisan 10.000 aláírást kell szereznünk, hogy azt mondhassuk, van olyan komoly társadalmi igény, mely nem mellőzhető, tessék ennek az elvárásnak eleget tenni! Csak ezután léphetünk majd föl komolyan politikusainkkal szemben. Ez tehát az első lépés. A második lépésben - kellő társadalmi támogatottság esetén - a kormány irányában is meg kell nyilvánulnunk. De a szlovák társadalmat is meg kívánjuk szólítani. Tehát semmi esetre sem ér véget mindez azzal, hogy az interneten aláírjuk és utána semmit sem kívánunk lépni. Feladat van elég. Hosszú menet lesz! Nem áltatjuk magunkat.
De ez most már nem rajtam múlik. Én csak szavakba öntöttem mindazt, amit rendezni kellene úgy, hogy ez a szlovákok számára is előremutató perspektívát adna és tiszta játékszabályokat lehetne alkotni mindkét fél számára. Tehát olyan "játszmát" indítottunk útjára, amely mindkét fél számára nyerő lehet. A másik fél hangadói ezt egyelőre nem így látják. Ez a fő nehézség. De nem leküzdhetetlen. Vannak ügyek, amelyekről egyszerűen nem mondhatunk le! A gond az, hogy sokszor csak a gyerekek merik kimondani: a demokrácia "meztelen".
Ha az Történelem Ura ad hozzá bölcsességet, akkor sikerül. De nekünk is tennünk kell érte valamit. Dél-Tirolban is évtizedekig tartott. Most "csak" annyit kell tenni, hogy minél többen írják alá a Memorandumot és másokat is erre buzdítanak!
Köszönöm, hogy hozzászólt kezdeményezésünkhöz!
Szeretettel:
BZ
Gratulálok a megfogalmazáshoz! Örülök, hogy végre alkalmam van csatlakozni egy olyan "mozgalomhoz", amely a jövőre gondol és nem a múltban turkál, vagy a jelenben marakodik.
tisztelettel: Vinczeffy Adrienne
Re:
Ez olyan tény, melyet pl. Dušan Kováč akadémikus-törénész is hirdet, de mások is. A Memorandumban nem arról van szó, hogy a Szlovák Köztársaság nem lenne, hanem hogy szlovákok nem lennének, ha a Magyar Kiráylság sem lett volna.
Tisztelt Asszonyom, hálásan köszönöm támogatását:
BZ
Nálunk még pár száz éve ugyanaz a dal zengett várban és kunyhóban Azóta a vár romba dőlt; ha áll, lakója hűtlen lett a magyar dalhoz.....A jövő áldozatokat fog tőlünk kívánni, miket meg kell adnunk, de két dolog az, mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet: MAGYARSÁGUNK és a BECSÜLET.
Számoltam azzal, hogy lesznek olyanok, akiket kilendít lelkesedésük a normalitás határai közül.
De az álmomban sem fordult meg fejemben, amit a "kilendített emberek" pl. a Benes-ügyben, a Malina-ügyben, vagy újabban a kettős állampolgárság ügyében műveltek, művelnek.
Őszintén kívánom a független államiság lehetőségeitől elvakult szlovák Eu-polgártársainknak ... gondolkodjanak: kinek használ ez az acsarkodás? Nekik? Aligha.
Nekünk? Nekünk se.
HÁT AKKOR?
| This discussion has been closed. |
Re:
#75: -
Igen, ez is egy fontos feladat, mely azonban szakmai. Ehhez meg kell nyerni a szlovák történészeket is. A magyar történészek részéről tudtommal ennek nincs akadálya. A Magyar-Szlovák Történész Vegyesbizottságnak is határozottabban kellene lépnie!
BZ