Az akác legyen hungarikum!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Sőt AKÁC ERDŐK voltak.Édesapám hobbbyja a méhecske tartás volt.Szeretett velük foglalkozni.Én és még 4 testvérem is ebben nőttünk fel.Nem beszélve a mézpergetésről.Mindig nagyon vártuk az eseményt.A pergetőből kifolyó aranyló méz látványa csodálatos volt.MEG KELL VÉDENI AZ AKÁC ERDŐKET,BÁRMI ÁRON IS. NE HAGYJUK HOGY KIS ORSZÁGUNKBÓL MÉG EZT IS ELVEGYÉK TŐLÜNK.SŐT A TÖBBI ORSZÁGOK IS AHOL AKÁC ERDŐK VANNAK KÖTELESSÉGÜK MEGVÉDENI ŐKET ÉS FINOM ÉS UTÁNOZHATATLAN TERMÉSÜKET.
Re:
Tusztelt Uram!
Jól értem, hogy erdészeteknél a pénzügyileg eredményes gazdálkodás érdekében (a 70-es, 80-as években a "terv teljesítése") az alacsony költséggel, alacsony kockázattal telepíthető, gyorsan "termőre forduló" akácot ültették, majd a későbbiek során szembesültek vele, hogy az akác gyakorlatilag kiírthatatlan. Egyéb fafajok telepítésénél pedig gyakorta vallottak kudarcot, mert rosszul mérték fel a telepítési terület adottságait, és/vagy az ültetvény gondozása volt kevéssé eredményes. (Gondolok itt általában az erdőgazdaságokra) Ebből Ön azt a következtetést vonja le, hogy akác telepítésén kívül mással nem is érdemes vesződni?
Ha az akác 6. helyen áll kaloriában,melyik az az 5 fafajta amelyik megelőzi fűtés szempontjából.
Erre vagyok kíváncsi. Feribá.
Re: Éljen az akác és a magyar méhészek
#26: AKÁC - Éljen az akác és a magyar méhészek
Csatlakozom B. Juhász Levente véleményéhez !
"És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát..." (Jel 9,4)
"És elplántálom őket az ő földjökbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjökből, a melyet adtam nékik, azt mondja az Úr, a te Istened!"
This comment has been removed by the person who wrote it.
Re:
A gyertyán, a bükk és a tölgy biztosan jobb fűtőértékű. Az alaposan kiszárított cser is. Az ötödik talán a kőris lehet, bár az nem éppen tipikus tűzifa.
Az akác erőssége, hogy frissen is jól ég, illetve hogy gyorsan adja le a kalóriatartalmát. Felénk a javasolt gyakorlat begyújtáshoz akác, később, a parázs tartására pedig vegyes kemény tűzifa.
Re: Re:
Az eredménykényszer miatt sajnos sokszor tettenérhető az állami erdőgazdaságok működésében ez a szemlélet. Az akác felújítása harmad-ötödannyiba kerül, mint a nemesebb fafajoké. Ha ráadásul természetes felújítást kellene megvalósítani (ami leginkább bükkösöknél, elegyes bükkösöknél, gyertyános tölgyeseknél és csereseknél jellemző) az még jobban bonyolítja a dolgot, hiszen ugyanarra a területre 2-3-5* kell kimenni fát vágni, elhúzódhat a véghasználat jónéhány éven keresztül, vigyázni kell az újulatra, a későbbi ápolás is nehezebb, mert nem sorba ültetett csemetékről van szó.
Ráadásul amíg a bükköt, tölgyet egyszer levághatja az ember, azidő alatt az akácot háromszor lehet. Így a kizárólag gazdasági megközelítés egyértelműen az akácnak kedvez. Sajnos...
| This discussion has been closed. |