A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Re: Re: Re: Re: Igazad van...
#51: Sanyi - Re: Re: Re: Igazad van...
Nem baj, csak sulykolják! De most tegyünk arról, hogy váljon el végre a szar a víztől! (lehet, hogy nem pont így van, de nekem így is jó, mert a víz az élet forrása)
Re: Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség
Én úgy látom, hogy a magyar történelemben van egy helyére nem tett s a mai napig nem a helyén és korrektül kezelt időszak.
Volt egy vérgőzös időszak. A német nácik által odatett, örmény gyökerű Szálasi Ferenc, akit a magyar nemzet soha el nem ismert vezetőjeként, s a nemzet felhatalmazása nélkül esküt tett a Szent Koronára, bitorolta az Árpádsávos zászló színeire hasonlító rongydarabot, majd borzalmas s soha nem felejthető - szerencsére rövid idejű - ámokfutásba kezdett a nemzet s tagjai ellen.
Úgy látom, hogy ettől kezdve a Magyarországon élő zsidók egy része az egész magyar nemzetet – leszármazóiként - a Szálasi féle rezsimmel azonosítja, ezért veszik maguknak azt a bátorságot, hogy büntetlenül, permanensen és pofátlanul leantiszemitázzák, lerasszistázzák, lefasiztázzák és lenácizzákk az egész magyar nemzetet.
Ez is egy ostoba, szélsőséges nézet, amely ellen ugyanúgy fel kell lépni, mint a másik ellen. Ideje az akkori zsidó szervezetek bűnös alkuit és felelősségét is a helyén kezelni. S nem elhallgatni.
70 évvel a történtek után a mai generáció nem hajlandó sem erkölcsi, sem anyagi felelősségt viselni a holokausztért. Bélyegezzék meg azokat, akik konkrétan felelőssek ezért.
Horthy a kormányzó 1-15.
1. http://www.youtube.com/watch?v=52_ENjPFJaA
2. http://www.youtube.com/watch?v=QaXjx4RkS64
3. http://www.youtube.com/watch?v=HChlITp9BiM
4. http://www.youtube.com/watch?v=wG2pY62mQrM
5. http://www.youtube.com/watch?v=PP_CjzjIZh4
6. http://www.youtube.com/watch?v=oMkFTFdffpk
7. http://www.youtube.com/watch?v=a31sXzbx9c4
8. http://www.youtube.com/watch?v=ck_z8Fokhxc
9. http://www.youtube.com/watch?v=IDUF1IZew_4
10. http://www.youtube.com/watch?v=bLPHK_RBqZM
11. http://www.youtube.com/watch?v=n5IUTLeJhM0
12. http://www.youtube.com/watch?v=mmEdpCIu1wo
13. http://www.youtube.com/watch?v=rnTIbMjVirQ
14. http://www.youtube.com/watch?v=Xz4gL9Tm2VI
15. http://www.youtube.com/watch?v=oqsU1a83IMQ
Mi a gondja az igazsággal?
Re: Re: Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelőss
Leírtad ugyanazt megint, szerinted ettől igazzá válik?
Amit én írtam, annak nézz utána alaposabban, utána reagálj ismét!
Keresd ki a német nemzeti szocializmus megalakulásának okait, előzményeit és azt, hogy miért váltak a zsidók Németország ellenségévé, miért üzent hadat 1933-ban Németországnak judea.
Itt nézelődj: http://hu.metapedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA
Magyargyulolet
Mindazon magyarok akik ezt a cikket irtak es mindazon magyarok akik alairtak es ezzel havatalossa, bizonyithatova (itt a bizonyitek es a sok kedves hozzaszolas) tettek, hogy semmi mas nincs az agyukban csak egy ujabb Holokauszt megszervezese, beinditasa es befejezese bunosok. Ugyanugy ahogy ezeknek a magyaroknak az osei (mindnek aki itt bizonyithatoan alairt es reszt vesz/vett ebben az akcioban)mind egytol egyig bunos az altaluk elkovetett nepirtasert, es a gyermekeiknek, unokaiknak tovabbadott gyulolet, gyilkos indulatok es gyilkossagra, egy nep kiirtasara bujtatasert. A mostani alairok gyermekei es unokai majd annak idejen fognak ilyen peticiot irni, es szandekosan elhatarolodni attol amit a szuleik, nagyszuleik csinalnak majd hamarosan ha a helyzet nem valtozik Magyarorszagon es a MAGYARGYULOLET nem lesz gyokerestul kitepve, eltiporva, megsemmisitve, hogy SOHA tobbe egy magyar se gyulolhessen senkit aki mas!
Re: Magyargyulolet
#55: Grandtrip - Magyargyulolet
Kedves Valaki!
Először is megkérlek, ne törd az anynyelvünket, mert még a végén azt hisszük, nem is vagy Te nagyar ember!
Másodszor, próbálj meg értelmesen hozzá szólni, ki mondani, amit akarsz, ne rejtjelekbe foglalni.
Tudod: SOHA
Harmadsorban, mi már megszoktuk, ha nem úgy gondolkodunk, mint ahogy Ti azt szeretnétek, akkor nácik, fasiszták, újnyilasok, csőcselék meg mi egyebek vagyunk! Ezzel már nem hattok meg!Találjatok már végre valami mást gyorsan, mert így egy kicsit unalmasak vagytok!!!
Megértésedet köszönjük!!!
#55 Magyargyulolet
Tehát:
„...ha a helyzet nem valtozik Magyarorszagon es a MAGYARGYULOLET nem lesz gyokerestul kitepve, eltiporva, megsemmisitve, ...”
Ez Magyarul így hangzik:
"Ha Magyarországon nem változik a szitu és a Magyar embereket nem gyűlölik kellőképpen, nem lesznek eltaposva, eltiporva, megsemmisítve..."
Igen tudom hogy az eredeti mondat nem eddig tart, de ez a rész az ami annyira freudi hogy az már szinte nevetséges. Bámulatos hogy néha a düh mennyire kifordít egyes embereket önmagukból.
Segítek a pontos fogalmazásban oké? Tehát helyesen eredetileg ezt akarta leírni kedves hozzászóló:
„... ha a helyzet nem változik Magyarországon és a Magyarok gyűlölete nem lesz gyökerestül kitépve, eltiporva, megsemmisítve...”
Ugye mennyire másképpen hangzik?
Tisztelettel: Egy írástudó(?).
Re: Magyargyulolet
#55: Grandtrip - Magyargyulolet
Te miről beszélsz??!?NORMÁLIS VAGY??A petíciót olvasd már el még egyszer!!Senki nem gyűlölködik benne..PONTOSAN TE VAGY AZ, AKI SZÍTJA AZ INDULATOKAT!!MI NEM VAGYUNK GYILKOSOK!!eegyébként meg ki is az aki írtja a népet (a MAGYAR NÉPET!!) a káliumozott sóval, a gyógyszerekkel, oltóanyagokkal és a bankrendszer áldásos tevékenységével???
NINCS MIT ÉS NINCS MIÉRT FIZESSÜNK,MERT A HOLOKAUST NEM A MI BŰNÜNK!!
Re: Magyargyulolet
#55: Grandtrip - Magyargyulolet
A te válaszodat bizony minden nap fel kéne olvasni a tévében a legnézettebb időszakban, bemondani óránként a rádió adókon, hogy minden MAGYAR tisztában legyen azzal, kik is élnek köztünk, akik beszélik ugyan a nyelvünket, de folytonosan félremagyarázzák akaratunkat és cselekedeteinket és a maguk rabszolgájává akarják formálni népünket.
Grandtrip, nomen est omen-ként: IRÁNY "HAZA" Kb. 3ezer(?) km! Bár az a hely nem csak a te hazád, az ott élő palesztineknek ugyanolyan joga van rá! Ti a történelemben ugyanolyan hazátlan vádorló voltatok (tudom, volt Judea is), mint a cigányok, talán ezért is azonosultok velük olyan könnyen... Csakhogy a cigányok évszázadokig békében tudtak élni a befogadó országok népeivel, de csak addig, amíg ti nem jöttetek és gyülölködő, gonosz ármánykodásaitokkal fel nem bújtottátok őket, s kollaboráns, nemzetáruló politikai klientúra kreálmányotokkal el nem szaporítottátok őket. Velejéig gonosz, sátáni nép vagytok, mert kihasználjátok népünk békességét, jóindulatúságát és jóhiszeműségét. Visszaéltetek és éltek azzal, hogy az évszázadokon át (helyesen) benneteket kordában tartó törvényeket 1867-ben megszűntették. Gyűlölet, gyűlölet, gyűlölet! Ez a ti világotok, talmudi "kiválasztottak"!
Tehát mégegyszer: Ne szennyezd a környezetünket a lényeddel, beszédeddel, gondolataiddal, tetteiddel! Menj el innen és vigyél magaddal még százezer fajtabélidet, aki ugyanúgy gondolkodik, mint te! De hagyd békén azon fajtársaidat, aki Magyarországot hazájának tekinti, tiszteli a befogadó népet, elfogadja annak történelmét, kultúráját, szokásait. Mert nincs kollektív bűnösség, mégha a te fajtád esetetében már tömeges magyargyűlöletről lehet beszélni!
Ez itt MAGYARORSZÁG, a magyarok országa, ha tetszik, ha nem! Egy dicsőséges, tisztességes, bűntelen népé!
NEM VAGYOK BŰNÖS, NEM KÉREK BOCSÁNATOT, NEM FIZETEK KÁRPÓTLÁST!
Re: Magyargyulolet
#55: Grandtrip - Magyargyulolet
Nekem sem déd-, sem nagy-, sem édes szüleim soha nem üldöztek, nem gyülöltek, nem bántottak senkit. Mégis l945 után a megtűrt, kisemmizett polgárok soraiba számolták őket. Miért? Az MSzMP tagjait most miért nem üldözik "kollektiven"?
Közel 80 éve fizetünk kárpótlást. Kiszámitotta már valaki, mennyi ez összesen? Hány "hazát" lehetne ebből felépiteni? Hová nyomjuk ezt a rengeteg pénzt és miért? Fizessenek azok, akik valóban részt vettek bármilyen népirtásban, illetve azok, akik úgy érzik jelenleg, hogy bűnösök ebben. De velünk, bérből-fizetésből-nyugdijból élő átlagemberekkel ne tessék már több embert jól tartani. A Gulágra hurcoltak, a "málenkij-robotra" elvittek (falvak maradtak férfiak nélkül, aminek következtében sem szaporodni, sem munkát végezni tudó emberek nem voltak hosszú évekig) után mennyi kártéritést kaptunk-kapunk?
A gyűlöletet ők szítják...
A gyűlöletet s az ellentétet - az előbbieket eltorzult s elfogadhatatlan védőpajzsként feltartva - valójában ők szítják.
This comment has been removed by the person who wrote it.
Zsidó kárpótlási pénzeket követel vissza a kormány
A történet 2007-ig nyúlik vissza, amikor a magyar állam kötelezettséget vállalt, hogy 21 millió dollárt (bő 4,5 milliárd forintot) fizet a holokauszt magyarországi túlélőinek kárpótlására.
A határon túl élők kárpótlását a Claims Conference nevű New York-i szervezete végezte. Claims Conference elszámolását továbbra sem tudja elfogadni a magyar kormány. A hozzájuk jutott pénzt – vagy annak egy részét – pedig visszakövetelik. A kormány nem látja, hova ment a pénz. Gyanús tételek az elszámolásban: pld. gy KDP EZRA nevű prágai szervezet 14240 dollárt kapott a magyar kárpótlásból, ebből nulla főt támogattak, és megmaradt 7120 dollárjuk. Itt külön felmerül az a kérdés is, hogy vajon hány zsidó költözött Magyarországról Prágába a holokauszt után. Egy Blue Card Corporated nevű New York-i szervezet, ami elsősorban egészségügyi segítséget nyújt idős zsidóknak, 227964 dollárt kapott a keretből. Az elszámolás szerint a szervezet tíz embert támogatott, és a számláján elköltetlenül maradt 211590 dollár. A Pesach Tikvah nevű amerikai szervezet a kimutatás szerint 157431 dollárt kapott, de ebből csak 39 ezret költött el, és nulla főt támogatott. A magyar kormány álláspontja szerint „fontos a pontos és határidőben történő elszámolás, a holokauszt emlékezete és az antiszemitizmus elleni küzdelem szempontjából”. /kivonat az Idextől/
.................................
Mire is fizet ez a generáció? Meddig is fizet ez a generáció is?
ELÉG volt.
Van nekünk mire, itthon elkölteni a pénzünket a saját szegényeinkre...
http://penz.hatterkepek1.hu/kep/hatterkepek-penz_2.jpg
Senkinek sincs joga megkövetelni, hogy tűrjük el a másfajta ... embertelenséget...
Senkinek sincs joga kétségbe vonni a magyar nép nagy többségének és a jelenlegi kormánynak az őszinte és emberséges együttérzését a holokauszt áldozataival. Azt azonban senkinek sincs joga megkövetelni, hogy tűrjük el a másfajta és másokkal szemben elkövetett embertelenségek tabuként kezelését vagy a magyarság ellen elkövetett bűnök elhallgatását, akárkik követték is el azokat, akármilyen érdekek és ideológiák alapján. Még akkor sem – és még a holokauszt után sem –, ha azok az elkövetők személy szerint zsidók voltak, mint például Kun Béla és Szamuely Tibor, vagy Rákosi Mátyás és Gerő Ernő. Arra sem kötelezhető egy állam, hogy a nyugati balliberális ösztönöknek megfelelve eltűrje a nemzet ócsárlását, történelmének befeketítését, magyar és keresztény értékeinek rendszeres rombolását vagy végső soron a hazaárulás különféle megnyilvánulásait, tekintettel a hazai törpe kisebbség érzékenységére.”
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/ki-mit-lat-ki-mirol-almodik
A liberálnácizmus
"A liberálnácizmus történelmi újszerűsége abban áll, hogy totálissá tette a múlt bitorlását. Nem csupán megvalósítja a múlt szellemi uralásának sohasem ártatlan műveletét, hanem olyan módon és olyan totális jelleggel valósítja meg, ahogyan egyetlen korábban létezett ideológia sem..."
http://books.hu/kepek/150001-160000/154522tot.jpg
liberálfasizmus...
http://www.magyarhirlap.hu/elofutarok
http://www.magyarhirlap.hu/a-liberalfasizmus-az-akarat-kultusza
„a liberálnácizmus mindeddig sikeresen sajátította ki a polgári demokrácia ethoszát ...
Kettős mérce: más túlélő meg dögöljön meg...
http://szentkoronaradio.com/belfold/2012_12_20_amire-mindig-van-penz-jelentosen-noni-fog-a-holokauszt-tulelok-nyugdija-januartol
„1699/2012. (XII. 29.) Korm. határozat
a Holokauszt túlélők részére a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény alapján folyósított életjáradék összegének megemeléséről
1. A Kormány egyetért azzal, hogy a Holokauszt túlélői részére a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény alapján folyósított életjáradék összege 50% mértékben megemelésre kerüljön.
2. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy kölcsönösen együttműködve tegyék meg a szükséges intézkedéseket az 1. pont szerinti cél megvalósítását fedező forrás megteremtése és a jelen határozatban foglaltak végrehajtása érdekében.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: azonnal
3. A Kormány egyetért azzal, hogy a Holokauszt túlélői részére a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény alapján folyósított életjáradék összege a 2014. évben további, a 2012. évben folyósított életjáradék összeg 50%-ának megfelelő mértékben megemelésre kerüljön.
4. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy kölcsönösen együttműködve tegyék meg a szükséges intézkedéseket az 3. pont szerinti cél megvalósítását fedező forrás megteremtése és a jelen határozatban foglaltak végrehajtása érdekében.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: 2013. május 31.
5. Ez a határozat a közzétételét követőn napon lép hatályba.”
Mi folyik ebben az országban?
Mi folyik ebben az országban?
Ezek a toleránsak mázsányi követ hajigálnak a magyarságra…
„Nemrégiben egy izgalmas könyvről, Jonah Goldberg Liberálfasizmus című művéről olvashattunk ezeken a hasábokon. Egy négy és fél évvel ezelőtti, könyvheti emlék villant az eszembe: a Vármegye Galéria zsúfolt-izgatott közönsége előtt Hornyik Miklós mutatja be egy ismeretlen, alig harmincéves, vidéki fiatalembernek a Masszi Kiadónál frissiben megjelent kötetét. Ladányi Attila munkájában Goldberg terminusa helyett a „liberálnáci” kifejezést alkalmazta, de ez a lényeget tekintve teljesen mindegy. Azt írja például, hogy „a liberálnácizmus mindeddig sikeresen sajátította ki a polgári demokrácia ethoszát a demokratikus nemzeti törekvések ellenében, utóbbiakat antidemokratikusnak (!) minősítve”. Aztán: „a liberálnáci provokál, mert náci; aljas, kreált ürügyekkel dolgozik, mert náci; az emberiség ellensége, mert náci.” „A liberálnácizmus funkcionális ellenségképet hoz létre.” Ladányit ma is csak kevesen ismerik.
http://www.magyarhirlap.hu/elofutarok
Illik, hogy legalább ez az oldal magyarul legyen!
Re: Nevek...
Szívesen megtennénk, de nincs jogosultságunk hozzá! Hacsak a bejegyző társunknak nincs?!
meg akkor is ha arra hivatkozik hogy azt valaki mas javara tette. Lazar ha a zsidok javara jogcimet
szolgaltat arra,hogy penzt zsaroljanak ki a magyarsagbol, hazug vadak alapjan akkor buntettet kovet el. Ha ezzel az egesz Fidesz kormany azonosul akkor Orban is cinkos a buntett elkoveteseben.
| This discussion has been closed. |
This comment has been removed by the site administration.
Reason for the removal: spam