A közoktatásért!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Ez a(z) A közoktatásért! petíció automatikusan generált fórumtémája

Bizakodó naiv

#451 Re: Re: Re: Re: Re: Re: ötlet

2013-03-03 22:58

#450: határozott - Re: Re: Re: Re: Re: ötlet

Tiltakozom! Vannak fokozatok. Valóban mindig tekintettel vagyunk mindenkire. Azt hiszem, ha a saját legkisebbem nem lenne érintve is hasonlóan éreznék, de ráadásul érintett. Kitör a frász, hogy valóban lehetünk-e ennyire önzőek, hogy nem gondoljuk végig, milyen stressz a legtöbb érettségiző, felvételiző számára az a néhány nap. Nekünk tényleg erre lenne szükségünk?

Egyébként szerintem nem szabad addig várni! Már így is nagyon késő! Talán még nem túl késő. Az sokkal nagyobb baj, hogy egyáltalán leszünk-e elegen, vagy még a többség mindig birkamódra egyetért, vagy legalábbis nem meri felemelni a hangját.

 

Ha nem leszünk elegen, nem tudunk elérni semmit, ráadásul az a néhány bátor, aki végre kiáll magáért és mindannyiunkért, még meg is ütheti a bokáját. Ismerősömtől tudom, hogy nem túl messze tőlünk néhány éve volt pedagógussztrájk. Még csak gyerekmegőrzésről sem volt szó. A szülőknek meg kellett oldaniuk, tegyék a gyereküket, ahova tudják. Viszonylag rövid idő alatt el is érték a céljukat. És sajnos azt kell mondanom, hogy lehet, hogy a szülők többsége csak akkor kezdene egyáltalán felfigyelni erre, ha a saját bőrén érezné a problémát.


Vendég

#452 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: ötlet

2013-03-03 23:14

#451: Bizakodó naiv - Re: Re: Re: Re: Re: Re: ötlet

Kedves Bizakodó! Ugye viccelsz? A diákok nagy többsége SEMMIT nem érez az egészből, és nem is érdekli, tapasztalatból mondom, azt sem tudják, hogy államosítás zajlik, egyáltalán, hogy zajlik valami. A szülők szintén, amíg van hová küldeni reggel a gyereket, és hazaér onnan, nem érdekli a többséget, hogy a falak között mi zajlik (feltéve, hogy nem a gyerekét "bántják")! Mindig mindenre tekintettel volt és van a tanártársadalom, ezt használják ki évtizedek óta, ezt nevelték belénk: tanítunk hideg teremben kabátban; ha a gyerek az arcunkba röhög, lehajtjuk a fejünket; ha nem számolják el rendesen a fizetésünk, halkan szólunk elnézést kérve; ha nincs váltópapucsa a kis tanítványnak, viszünk; ha nem fizetik a helyettesítést, tartjuk az órát, mert a gyerek érdeke; ha az osztálykirándulás miatt napi 3-4000 Ft veszteségünk van, mégis elmegyünk, mert az osztályunknak fontos; ha nincs pénz az iskolában felújításra, szervezünk jótékonysági koncertet éjfélig szaladgálva, felszolgálva.

Soroljam még? Hosszú lenne a lista! Szóval én azt mondom, kell lépnünk magunkért, mert eddig csak mások léptek. Ránk!

Ja, és a BKV- vagy a MÁV- dolgozók sírtak, mert a szegény öreg néninek gyalog kellett Pesten közlekednie a sztrájk alatt, vagy a diákok nem értek be a suliba aznap? Kötve hiszem! Viszont igazuk volt: el akartak érni valamit, és ehhez eszközre volt szükségük. Elérték. Persze a tanárok nem szégyellik magukat fizetésemelést kérni, szólni az érdekeikért??? Fúj! Na, ez a társadalom reakciója, sajnos. Igaz, jó sajtó- és média aknamunka hozta ezt létre az évtizedek alatt a vezetés részéről. Csak figyeljétek, most is egyből a fizetések emelésére terelték a szót, mintha itt csak arról beszélnénk. 30-60%-okkal dobálóztak a hírekben, aztán életpályamodell emeléssel (csak azt felejtetteék el mondani, hogy pénz nincs rá, és a pályakezdők lehet, hogy jobban járnak, de a magasan képzettek és az idősebbek nem).

Szóval TENNI kellene. Mert a klikkesedés sosem vezetett sehová. ;)

határozott

#453 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: ötlet

2013-03-04 00:48

#451: Bizakodó naiv - Re: Re: Re: Re: Re: Re: ötlet

"Tiltakozom! Vannak fokozatok. Valóban mindig tekintettel vagyunk mindenkire. Azt hiszem, ha a saját legkisebbem nem lenne érintve is hasonlóan éreznék, de ráadásul érintett. Kitör a frász, hogy valóban lehetünk-e ennyire önzőek, hogy nem gondoljuk végig, milyen stressz a legtöbb érettségiző, felvételiző számára az a néhány nap. Nekünk tényleg erre lenne szükségünk?"

Ha előre bejelentett dologról van szó, akkor szerintem nem tragédia. Ha ott reggel derül ki, hogy nem nyitották ki az iskolát, vagy egyetlen vizsgáztató sem jött el az emelt bizottságból, vagy a középszintű szóbeli reggelén derül ki, hogy a magyartanár lelépett egy jobb állás miatt, az már kitolás a diákkal.

Egyébként pedig magam részéről egyre gyakrabban jut eszembe:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1ri_engedetlens%C3%A9g

"Ha a közhatalom nem teljesíti a tőle elvárt feladatokat, a törvényeket a maguk céljaira formálják, vagy ha az sérti a társadalmi igazságosság elvét, például a többség akaratát rákényszeríti egy kisebbségre, akkor a polgároknak jogukban áll rámutatni erre, és ha szükséges, akkor pedig morális joguk ellenállni. A polgári ellenállás támogatói szerint az állampolgároknak kell rámutatniuk a társadalmi igazságtalanságokra. Azonban előfordul, hogy a tiltakozás törvényes módját (a hatalom képviselőjének megkeresése, beadvány írása, tüntetésen való részvétel) figyelmen kívül hagyja a közhatalom. Ilyenkor a polgároknak még a törvények megsértése útján is meg kell tenniük, hogy jobb belátásra ösztönözzék a sokak által tévedhetetlennek tartott közhatalmat, ugyanis a kialakult helyzet lehet olyan rossz, hogy megalkuvásnak számít annak létét elfogadni."

Magam korábban sem a fizetésemelésre gondoltam, mint elsődleges célra. Mert abból reálisan nézve nem sok lehet mostanában. Azt azonban rosszul viselem, ha ellehetetlenítik a tisztességes munkavégzést.


Vendég

#454 bürokrácia felsőfokon

2013-03-04 16:22

Na, ezt olvassátok el!
http://pedo.blog.hu/
Itt már megáll az ész, komolyan nem lépünk semmit???? Ezt fogjuk csinálni egész napokat? Levelezünk a KLIK-kel meg a saját igazgatónkkal? Eszméletlen!
Elkeseredett

#455 Tankönyv

2013-03-04 18:57

Nahát, hogy én is gazdagítsam a mai nap tapasztalatait. Kedves Kollégák, megjelent a "tankönyvtörvény"! Olvasható a pénteki Magyar Közlönyben. Nos, eszerint azok a tanárok, akik eddig a tankönyvterjesztést végezték, és ezért a terjesztőtől jutalékot kaptak, ezután nem kapnak egy fityinget sem! A munkát el kell végezniük, hiszen azt még év elején vállalták, benne van a munkaköri leírásukban, de pénzt - azt nem kapnak érte!
A Könyvtárellátó ugyan hatalmas árréssel dolgozik, (20%!!), de a költségei levonása utáni maradékot az iskolák között osztja szét, a tanulólétszám arányában, akik ezt könyvtári könyvek beszerzésére fordítják. Na, tehát: dolgozz ingyen!!!
A hivatalos indoklás szerint azért szervezték át, adták egy kézbe a tankönyvellátást, hogy a Könyvtárellátó majd lejjebb tornássza a tankönyvek árait. Nos, tessék összehasonlítani a tavalyi és idei árakat: http://tankonyv.kir.hu/kir_tkv_jegyzek/keres.asp Semmi nem változott!! Csak a mostani Könyvtárellátó jóval magasabb árréssel dolgozik, mint korábban a terjesztők tették!
Ehhez még jön, hogy a tankönyvellátásról szóló törvény meglehetősen bonyolult szabályokat alkot a tankönyvbeszerzésre - tekintettel a kerettantervekre és a tartósságra, valamint a grammban kifejezett súlyra (!) - de ezen adatok egyelőre nem elérhetők a jelenlegi hivatalos tankönyvjegyzékben!Szóval: sakk-matt. Egyelőre nem tudunk tankönyvet rendelni! Az idő pedig telik, hipp-hopp itt van márc. 31. ami a MI határidőnk.
Mert ha az EMMI nem is tartja be a határidőket, nekünk be kell- ebben biztos vagyok!

Még valami: mi eddig a terjesztő által rendelkezésre bocsátott adatbázis-kezelő szoftverrel  dolgoztunk. Jól tudtuk vele működtetni ezt a már eddig is elég  bonyolult rendszert . Most nincs és tűnik, nem is lesz ilyen szoftver. Enélkül pedig a munka elvégezhetetlen. Azt hiszem, fel kellene mondanom... Vagy várjam meg, míg el nem végzett munka miatt kirúgnak?

tanerő

#456 Re: Tankönyv

2013-03-04 19:17

#455: Elkeseredett - Tankönyv

Várd meg, míg kirúgnak, akkor jár tán a végkielégítés. Vagy már az sem? Na, ezek azok a történetek, melyek bizonyítják, hogy a tanárokra csak további terheket, elvárásokat, követelményeket és feladatokat raknak, a pénzt meg viszi más. Én azt sem értem, mitől lesz olcsóbb egy beszerzés attól, hogy 6 kérvényt írunk hozzá, és 3 oldalnyi kérdőívet töltünk ki. Amit eddig értelmes megbeszéléssel megoldottunk a saját igazgatónkkal, az átmegy ki tudja hány bürokratikus buktatón, ahol 2 dolog nem fontos: a diák és a tanár. Mert hogy ez az egész a diákok vagy a mi hasznunkra lenne, azt be nem bizonyítja nekem senki! Viszont érdekelne, hogy a KLIK munkatársain kívül lesz-e a változásoknak élvezője (az is érdekes számomra, hogy ők hogyan kerültek pályázatok nélkül oda).

Elkeseredett

#457 Re: Re: Tankönyv

2013-03-04 19:39

#456: tanerő - Re: Tankönyv

Ha a saját hibámból rúgnak ki, nem hiszem, hogy jár a végkielégítés. Vajona szoftver hiánya saját hibának  és  üres kifogásnak tekinthető?

csakazértis

#458 Re: Tankönyv

2013-03-04 20:35

#455: Elkeseredett - Tankönyv

Nem pénteki, hanem csütörtöki közlöny.

Én azt olvasom ki belőle, hogy lesz szoftver.

Azt látom, hogy nem ingyen, más kérdés, hogy ki fizeti:

"29. § (1) A tankönyvrendelés elkészítésével egyidejûleg az iskolai tankönyvellátás helyi rendjében az iskola igazgatójának meg kell nevezni a tankönyvfelelõst, annak feladatait, az iskolai tankönyvellátás során elvégzésre kerülõ munka ellenértéke elismerésének elveit és a tankönyvtörvény 8/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtását"

Persze az, hogy lesz-e belőle valami, az más kérdés.

Elkeseredett

#459 Re: Re: Tankönyv

2013-03-04 21:13

#458: csakazértis - Re: Tankönyv

Bocs, tényleg csütörtöki. Igen, később én is felfedeztem ezt a szép mondatot: "...iskolai tankönyvellátás során elvégzésre kerülõ munka ellenértéke elismerésének elveit "  Ez mit jelent? Megsimogatják a buksi fejemet? Mert ami pénz ebből lesz, azt az iskola könyvtári könyvekre kell, hogy költse. Tehát mit kapunk mi? Oklevelet?

Úgy látom a szavaidból, te is foglalkoztál tankönyvrendeléssel, vagy talán még most is. Mit gondolsz, lesz ebből március végére tankönyvrendelés?

Szilágyis tanárok

#460 Tiltakozók

2013-03-05 03:01

A KÖZOKTATÁSÉRT!
OKTATÁSUNK, ISKOLÁINK, EGYETEMEINK NEMZEDÉKEK MUNKÁJÁVAL FÖLHALMOZOTT NEMZETI KINCSET KÉPEZNEK.
¤ Tiltakozunk e nemzeti örökség elherdálása ellen.
¤ Tiltakozunk a tanárok, diákok, szülők bizonytalanságban tartása, a napi improvizációk ellen.
¤ Tiltakozunk az ellen a gyakorlat ellen, hogy a kormányzat az érintettek bevonása, a velük való tényleges egyeztetések és tárgyalások nélkül, előkészítetlenül, még saját szakértőinek véleményét is figyelmen kívül hagyva forgatja fel az iskolák életét.
¤ Tiltakozunk a valós helyzetet elleplező, megszépítő vagy félremagyarázó, a közvélemény félrevezetését szolgáló kormányzati kommunikáció ellen.

16 tantestület, 7 szervezet, 4550 egyéni aláíró
• Szilágyi Erzsébet Gimnázium • Kölcsey Ferenc Gimnázium • Szent László Gimnázium • Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola • Batthyány Kázmér Gimnázium • Berzsenyi Dániel Gimnázium • Vak Bottyán Gimnázium (Paks) • Vörösmarty Mihály Gimnázium • Zrínyi Miklós Gimnázium • Nagy László Általános Iskola és Gimnázium • Városmajori Gimnázium • Szent István Gimnázium • A Szilágyi Erzsébet Gimnázium szülői közössége • József Attila Gimnázium • Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és AMI (Szolnok) • Szent-Györgyi Albert Általános Iskola (Szolnok)
• II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola • Középiskolai Hálózat • Magyartanárok Egyesülete • Történelemtanárok Egylete • Pedagógusok Szakszervezete • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete • HAT – Hálózat a Tanszabadságért

Vendég

#461 gyertek velünk!

2013-03-06 17:35

Ma csatlakoztunk a petícióhoz, egységesen, az egész tantestület! Büszke vagyok a közösségünkre!!!! :)
egy szintén csatlakozó

#462 Re: gyertek velünk!

2013-03-06 21:22

#461: - gyertek velünk!

Sziasztok, üdv a klubban!

Olvassátok ezt az oldalt is:

http://www.facebook.com/pages/Tan%C3%A1rok-a-k%C3%B6zoktat%C3%A1s%C3%A9rt/143680702453209?fref=ts

és segítsetek ti is abban, hogy a felháborodás hangja mellett erősödjön az összefogás, a tettvágy, a sztrájkhajlandóság is.

 


Vendég

#463

2013-03-07 10:31

Szólj hozzá...

Vendég

#464 Re: gyertek velünk!

2013-03-08 20:18

#461: - gyertek velünk!

Gratulálunk az új csatlakozáshoz. Írjátok is alá a petíciót és hírdessétek minden lehetséges módos és csatornán. El kellene indulnia a lavinának... :)


Vendég

#465 Re: Re: gyertek velünk!

2013-03-09 08:17

#462: egy szintén csatlakozó - Re: gyertek velünk!

Máris ezzel riogatnak bennünket:

Hoffmann: nem kapnak bért a sztrájkoló tanárok

beindult a félelemkeltés! A sok éve nem emelt piti fizetést pedig féltik a piti pedák. Szemét, mocskos pszichológiai ráhatás.  A tankernek nyilván kell tartania a sztrájkoló tanárokat, akik persze ezáltal listára kerülnek, aztán meg utcára...

 


Vendég

#466 Re: Re: Tankönyv

2013-03-09 08:21

#458: csakazértis - Re: Tankönyv

Nektek van már tk.felelősi megbízásotok a köv. tanévre? Elkezdtétek már felmérni ki kér ingyenes t-t vagy a nvemberi felmérés alapján rendeltek?

Hogyan és mikor méritek fel, hogy a 2-8. évfolyamon a rászorulók ingyen kérnek tk-et, újat vásárolnának vagy használtat vásárolnának? Lesz erre idő felmérni márc. 31-ig és rendelni? S.O.S.


Vendég

#467 Re: Re: Re: Tankönyv

2013-03-09 11:45

#466: - Re: Re: Tankönyv

Na, ez jellemző a tanárokra! A sztrájkért fizetésmegvonás, de közben azért aggódnak, hogy szegény gyerek hogy kapja majd meg az ingyentankönyvét a lehetetlen tankönyvrendelés alapján. A KLIK-et érdekli??? A szülőket éredekli??? A társadalmat érdekli??? Ezt kéne abbahagyni, hogy folyton teljesítjük a teljesíthetetlent, mert jóérzésűek és kötelességtudók vagyunk. De vegyetek már a boltban jóérzésért kenyeret!!!

pedagógus

#468 SZTRÁJK

2013-03-09 14:10

Nincs sok idő hátra a sztrájkig. Próbáljunk meg mindannyian, akik aláírtuk, tenni azért, hogy minél több tanárhoz eljusson a sztrájk módjáról, formájáról szóló információ.

http://pdsz.nagycsaba.hu/cikk/legfontosabb_tudnivalok_a_sztrajkrol

Erősítsük egymást, hogy az is merjen sztrájkolni, aki esetleg kisebbségben marad saját iskolájában.
Felelős gondolkodású tanárnak - azt gondolom - kötelessége az utolsó törvényes lehetőséggel élnie.
Ez tényleg az utolsó esély, nem szabad lustának, gyávának lennünk. Most dől el, hogy érdemes lesz-e tanítanunk az elkövetkezendő években, vagy maradnak a most már nagyon jól kirajzolódó lehetetlen feltételek, keretek.
Győzzük meg a szülőket, tájékoztassuk őket az anomáliákról (pl. tankönyvrendelés lehetetlensége)!
Kötelességünk informálni a szülőket arról, hogy mi zajlik éppen.
Fontos lenne, hogy a szülők is megértsék: elsősorban nem a fizetésemelésünkért, hanem a működő iskolákért állunk ki.
Javaslom, hogy minden igazgató jutasson el levelet a szülőkhöz, tegye közzé honlapján a sztrájköveteléseket, ezt a petíciót.
Minden egyes nap tennünk kell valamit azért, hogy sikeres lehessen a sztrájk.
Elkeseredett

#469 Re: Re: Re: Tankönyv

2013-03-09 14:39

#466: - Re: Re: Tankönyv 

 

 Hasonló aggodalmaim vannak nekem is. Ez korábban 1-1,5 hónapos procedúra volt. Most még hozzá se tudtam kezdeni a munkához, mert:

- fogalmam sincs, honnan tudom meg, melyik tk. felel meg a kerettantervnek, vagy melyik tartós. A törvény előírja, hogy ha van ilyen, akkor csak ezt lehet megrendelni. Na de a tankönyvjegyzéken (http://tankonyv.kir.hu/kir_tkv_jegyzek/keres.asp) ezen adatok nincsenek fenn!

- fogalmam sincs, hogyan állunk az elsősöknek járó ingyenes tankönyvekkel: ha jár nekik, akkor mi jár ingyen? A munkafüzet is? Vagy az csak a támogatottatnak? Vagy mindenkinek? Vagy senkinek?

- A tankönyvjegyzéken sok, általunk eddig használt tankönyvnek aug.31-én lejár az engedélye. Rendelhetjük ezeket?

- Milyen technikai hátterünk lesz a lebonyolításhoz? Ki és hogyan ad majd számlát? Adatbázis-kezelő rendszer nélkül NEM LEHETSÉGES ezt lebonyolítani, annak pedig még nyoma sincs.

- Ki és mikor köt szerződést az iskolával? Nincs szerződés.

Ja és a lényeg: a tankönyvtörvény szerint én ingyen fogok dolgozni. Mert csak annyit mondanak a díjazásunkról:

"29. § (1) A tankönyvrendelés elkészítésével egyidejûleg az iskolai tankönyvellátás helyi rendjében az iskola igazgatójának meg kell nevezni a tankönyvfelelõst, annak feladatait, az iskolai tankönyvellátás során elvégzésre kerülõ munka ellenértéke elismerésének elveit és a tankönyvtörvény 8/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtását"

Nem úgy hangzik, mintha ebből pénzt látnánk..

Elkeseredett

#470 Sztrájk!

2013-03-09 14:47

Én kinyomtatom a PDSZ honlapjáról a sztrájkra vonatkozó infókat és kifüggesztem a tanáriban. Sokan tartanak attól, hogy listázni fogják a résztvevőket (Azt mondja HR, hogy bérszámfejtés szempontjából tudniuk kell, hogy ki ne kapjon fizetést azokra a napokra. Ezt mondták 2006-ban is!). Továbbá attól tartanak, hogy gyerekekre kell vigyázniuk anélkül, hogy értelmes elfoglatságot adnának nekik.
És be kell vallanom, hogy ezekre a kérdésekre a PDSZ-nek sincs jó válasza. Mert rendben van, hogy a tankernek csak a sztrájkolól LÉTSZÁMÁT kell tudnia, de az tényleg nem elegendő a bérszámfejtéshez. Nincs még info arról sem, mi lesz a gyerekekkel. Kik lesznek a KIJELÖLT iskolák?

Antironwerber

#471 Re: Re: Re: Re: Tankönyv

2013-03-09 16:33

#469: Elkeseredett - Re: Re: Re: Tankönyv

Elkeseredett! Te valami "nagyarc" lehetsz a munkahelyeden: főlázító és tankönyves is vagy? Munkaidőben?

Gondolom, ha beindul az életpálya :), akkor te kapásból DD megtalálod a helyed azon a listán. DDD

 

Elkeseredett

#472 Re: Re: Re: Re: Re: Tankönyv

2013-03-09 17:26

#471: Antironwerber - Re: Re: Re: Re: Tankönyv 

 Kedves Karavánhajcsár! Mint korábban már írtam: veled nem vitatkozom, mert nem vagy kompetens a témában!


Vendég

#473

2013-03-09 20:43

Nem értem, hogy miért félnek a kollégák a bérkiesésétől a sztrájk miatt, mert a tanítási napot később pótolni kell, ergo a pénze meglesz akkor. Ne legyünk már kicsinyesek, ha az életünk múlik rajta!Ha mindenki sztrájkol a tantestületben, nem nekünk kell megoldani a gyerekekre vigyázást. Ha nem sztrájlok mindenki, a dolgozó kollégák megoldják a felügyeletet. De igazán nem értem már azokat, akik még mindig nem mozdulnak!!! Mire várnak? Hogy jobb lesz, hogy tovább kínlódhatnak lassan a minimálbérért? Ellehetetlenítő körülmények között?? Félnek? Mitől? Sokan lennénk, ha mindenki összefogna!! Vagy azt hiszik, ha lehajtják a fejüket, és nem vesznek tudomást semmiről, ők védve vannak? Ezt csak s strucc gondolja a legendák szerint! Ébresztőőő!


Vendég

#474

2013-03-09 20:46

Egy valamit fogjon már fel a pedagógusok tábora: egységben az erő! Ha a tantestületek egy emberként kiállnak maguk mellett, nem lehet mindenkit elküldeni! Nem világos, hogy ez az út? Végre tegyünk magunkért és egymásért!
tanerő

#475 gondolkodjatok

2013-03-09 20:51

"Ki felügyel esetlegesen a bent tartózkodó gyerekekre?
A nem sztrájkoló pedagógus. Amennyiben nincs ilyen pedagógus, úgy az adott
intézménybe esetlegesen aznap beérkező gyermekek, tanulók felügyelete tankerületenként
szinten megoldható más közoktatási intézményben is. A PDSZ és a KLIK megállapodása
tartalmazni fogja az ügyeletben részt vevő közoktatási intézmények felsorolását.
Köthető olyan megállapodást is, hogy az adott oktatási-nevelési intézményben legalább 2 fő
pedagógus mindenképpen felveszi a munkát a sztrájk időtartama alatt a gyermekek
felügyeletének ellátása céljából..
Meg kell-e adni a sztrájk előtt a sztrájkban várhatóan résztvevők névsorát a munkáltatónak?
NEM.
Erről szól az adatvédelmi biztos mellékelt állásfoglalása, azonban a sztrájk előtti percekben
megadható, hogy az intézményvezető meg tudja szervezni a felügyeletet, illetve korábban
megadható az egyes munkakörökben sztrájkolók aránya. A sztrájk előtt megadható a
sztrájkban várhatóan részt vevők száma annak érdekében, hogy a munkáltató, illetve a
fenntartó előzetesen a gyermekek felügyelete érdekében a szükséges intézkedéseket
megtehesse."
Nos, akkor mi szól a sztrájk ellen? Megkérdezném őszintén a tartózkodókat!