A kormány 2012-es Közmunkaprogramja ellen
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Az embereket nem kellene megkülönböztetni azzal, hogy nincs munkája, munkahelyet kellene nekik adni,hogy ők is meg tudjanak élni,nemcsak a törvényhozók!!!!!!!
Ha törvényhozók is ugyanannyi pénzből élnének akkor nem így beszélnének!!
A gazdagokat kellene bántani, mert tőlük van mit elvenni!!!!
Akik közmunkára kényszerültek nem az önhibájukból
van de ugyanúgy dolgoznak, mint akinek munkahelye van
ugyanúgy kell megfizetni!!!!
Én is véletlen találtam rá, mert azt halottam változik az idén, nem lesz 4 órás, csak 6 vagy 8 órás közmunka, ami több bért is jelent.
Egy más témában már tavaly nyár óta kétszer is adtunk be ezrével.
Valakik gazdagodjanak, valakiknek tönkre kell menni!
Ezek mi vagyunk akik fizikai dolgozók voltak, vagy szeretnének lenni, de nem engedik.
Köszönjük az elindítónak!
Közcélú
Szisztok! Sajnos én is azt tapasztalom, hogy egyre rosszabb a közmunka foglalkoztatás. A mi városunkban tavaly 570 közmunkásból 38-nak volt 8 órás a többi 4 órás. Ebben az évben pedig azt hallani semilyen más pályázat nincs csak mezőgazdasági pályázat amiben 86 fő fizikai létszám fog résztvenni. Nem hogy rendes munkát még közmunkát sem tudnak adni. A pénrekről meg annyig hogy a közmunka bér tavaly szeptembertől akinek nincs szakmája vagyis fizikai annak bruttó 57 ezer. Én pl. most szoc.segélyre adtam be az is 28.500-ról márcsak 22.500 (,ert hát ugye sok volt a 28.500 ft). Tehát én is felháborítónak tartom az egészet, de nem tudok mit tenni én 28 év 6 hónapot dolgoztam önkormányzatnál májusban lesz 4 éve hogy nem találok munkát, sajnos ez van. nem tudom mire fog kimenni ez az egész de hogy egyre több lopás, rablás lesz az biztos!
Re:
Orbán Viktornak küldőm Hogy neki kellene meg élni abból a kis segélyből amit az emberek kapnak . Abból kellene neki fizetnie a számlákat gyereket nevelni ház részletet fizetni én annyit kívánok neki Orbának hogy neki kellene meg probálni az életet mint nagyon sok ember nyomorban élnek . AZ ő fizetéseket kellene le vinni hatvan ezer forintra és meg tudnánk hogy milyen nehéz meg élni .Egy évet addnék kekik hogy meg tudnának élní .Szerintem nem tudnálnak meg élni tartalékot nem addnék nekí. Munka helyet teremcsen ne ahoz hogy minden hol a pénzt szedi befele hannem munkahelyet teremcsen.
Re: Re:
Szerintem ha lenne munka lehetőség akkor mindenki el menne dolgozni nem kellene adni a kis segélyt .Amit az uniós pénzekből kell ki fizetni most is benzin és gázolaj fel viték . Ezek után mit várunk . meddig birják az emberek ezt a szegény ségbe tiparást Emerek mennyűnk tűntetni hajrá emberek !!!!!!!!!!!!!
Re:
Felháborító! Ez az egész közmunkaprogram.
Legalább 1 hónapig ki kellene próbálnia, aki megszavazta!
Kívánom, hogy oda kerüljön...!
Kivánom minden olyan elkötelezett szavazónak, hogy jusson arra a sorsra mint a közfoglalkoztatottak.
Akkor megnézném mekkora pofájuk van.
| This discussion has been closed. |