Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!

1945

#551 1945

2011-12-20 16:32

Akik felesleges riogatásnak tartják ezt az egészet azoknak elmondom, hogy sajnos van valóság alapja!
1945-ben mint vesztes ország katonai megszállás alá kerültünk, melynek egyik következménye a hadsereg leépítése volt! Az első választásokat az FKGP nyerte abszolút többséggel. Akkor a Szovjetunió és Amerika még szövetségesek voltak! A Németektől már nem kellett tartani. Akkor vált hivatalossá az ENSZ!
Akkor én és sok iskolatársam azt az ígéretet kaptuk, a hatalomtól, hogy soha többé nem kell fegyvert fognunk! 1947 végén a kommunisták átvették a hatalmat a kék cédulás választásokon! 2 évvel később ki is kiáltották a népköztársaságot és mivel Sztálin elvtárs összeveszett a Jugoszlávokkal akik hozzánk hasonlóan a Szovjet érdekszférába kerültek gyorsan elkezdték a mozgósítást! Én alig 20 éves voltam akkor! Több ezer fiatallal a Jugoszláv határra kerültünk. Egy lövés soha nem dördült el, mégis egy járvány következtében vagy százan meghaltak az alakulatunkból. Mire letelt a 2 év szolgálat se családom se a földünk nem volt meg!
Deportálták őket a földet meg a TSZ-be szervezték. Én aki meg szolgálta a hazát rendszer ellenség lett!
Én most hasonló folyamatokat vélek felfedezni. Lehet, hogy elmúltam már 80, de nem vagyok se vak se hülye! Örök bölcs mondás, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. És a hatalomnak mindig is a kis ember volt a céltáblája. Hogy miért! 1. ők többségben vannak az elitnél! 2. Az Ő munkájuk tartja el lényegében az országot! Ők dolgoznak Ők adóznak! Rájuk van szükségük az elit jólétéhez. Ezzel csak egy a baj, hogy az egyszerű kisemberek gondolkozni is tudnak mivel az élethelyzetük sokszor rá is kényszeríti őket. Ezért próbálnak meg velük mindig kibabrálni!
És sajnos ez ebben az országban sikerrel működik!
Külföldön már rég tudják, hogy hizlalni kell a juhot ha nyírni akarják. Nálunk még nem, de nincs is rá szükség, hisz a történelem bebizonyította, hogy a magyar emberek nagyon széthúzóak és csak a szája nagy, így bármit meg lehet velünk csinálni.
Gondolkozzatok fiatalok!
Minden nemzet olyan sorsot és királyt kap amilyet megérdemel!

Vendég

#552

2011-12-21 09:12

Make love not war

Vendég

#553

2011-12-21 13:36

Hé Zrínyisek.remélem az 551 -est nem akarjátok lehülyézni.persze ti mindig jobban tudjátok.

Vendég

#554 Re:

2011-12-22 11:06

#6: -

De azért ne felejtsük el, hogy azért ott tiszteletet tanultak az emberek. Ezt nem a Fidess védelmében mondtam.


Vendég

#555

2011-12-23 10:11

NEM és NEM és NEM!!!

Anonymous

#556 Jön a Háború : III World War

2011-12-23 18:29

És azt se felejtsük el, hogy jön a háború.

Egyre több jele van. Mindegy, hogy elhiszed vagy sem, de jön és mivel Magyarország a legjobb hely Europában (természeti adottságait tekintve) így rendesen meg fogjuk szívni.

Én ezt látom :

- A 80-as évek végén az USA zsidó származású pénzügyminisztere eltörli a "pénzcsinálási" gátakat
- A 90-es években erődemonstráció és fegyverteszt Irakban, Yugoszláviában
- 2001-ben az Amerikai kormány lebontja a WTC-t és a terroristákra fogja, erre hivatkozva elfogadtatja a Terrorizmus Ellenes Törvényt, mely alapján MINDEN ember és cég, bírósági engedély nélkül megfigyelhető, lehallgatható, börtönbe vethető. Elindult a totális uralom kibontakozása.
- Irak lerohanása "állítólagos" atomfegyverek miatt. Valóságban az olaj és az usa dollár hatalmának megbontása. (nem fogadták el a dollárt fizetőeszközként az olajért)
- Afgán háború (fegyverteszt)
- A volt orosz tagállamok (Tadzsikisztán, Üzbegisztán Grúzia, ....) megvásárlása és Amerikai Katonai Bázisok alapítása végig az Orosz határ mellett. 4000 Tank és páncélozott katonai harcjármű telepítése
- 2007-ben Putyin figyelmezteti az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy az USA háborúra készül a világ ellen.
- Oroszország, Kína, India,Pakisztán megalapítja a saját védelmi szövetségét felkészülve az USA és a Nato elleni támadásra
- Lybia lerohanása minden ok nélkül. Rengeteg anyag van a neten, miszerint a "szövetséges bevonulást" kiprovokáló egységek katonái fehér emberek, angol, francia nyelvűek és amerikai és izraeli fegyverekkel irtották a népet, a TV hamis híreket sugárzott.
- Jön : Szíria és Irán

Nem véletlen a sorkötelezettség visszaállítása. A háború nem más mint a lakosság ritkítása. Ezzel a törvénnyel lehet legálisan csökkenteni a magyar népet.

Szerintem nem véletlen, hogy egyre több filmben beszélnek az "Új Világrend" kialakulásáról.
Ez a jelmondat az amerikai 1 dolláros érmén a piramis felett figyelő mindentlátó szemnél. "Novus Ordo Seclorum"
Kezdik felkészíteni a népet. Szép lassan adagolják a mérget.
Nostradamus 500 éve azt jósolta, hogy 2017-ben lesz a 3. világháború.
Most kerül Brüsszel elé az Europai Stabilitás létrehozó Mechanizmus törvénye. Ezek szerint minden ország pénzügyminisztere Brüsszel alá lesz rendelve, a saját országának kincstárából annyi pénzt vehet ki amennyit akar, Nem kell vele senkinek sem elszámolnia és a saját országa NEM vonhatja felelősségre.

érdemes megnézni : http://www.peticiok.com/alairasgyjtes_magyarorszag_adossaganak_vissza_nem_fizetese

Vendég

#557 Re: Jön a Háború : III World War

2011-12-29 15:29

#556: - Jön a Háború : III World War

"Rengeteg anyag van a neten, miszerint..."

Igen...a neten rengeteg "anyag" van......ne vegyél készpénznek minden szart!

Barátom, te legalább olyan hülye vagy, mint Orbán!!!!!...és ezzel mindent el is mondtam!!!:)

 


Vendég

#558 Re:

2011-12-29 15:55

#552: -

Ja! Meg szívjál jó sok füvet, miegymást...az hasznos dolog....meg netezz....mert az is fontos, hogy baromságokat írogass....

Végül  és nem utolsó sorban tapossátok egymást halálra a West Balkánban és egyéb "szórakozóhelyeken"...mert ez értelmes és személyiségfejlesztő tevékenység....Tápos patkányok!!! Anyámasszony katonái....Be vagytok szarva, hogy valaki egy kis ideig megmondja mit kell tennetek!!! Be vagytok szarva, nehogy valaki egy kis tartást, emberséget, fegyelmet, kitartást, önzetlenséget "verjen" belétek!!!!Tekeregjetek  az utcákon, lopjatok, raboljatok, kurvázzatok, bulizzatok, "pörögjetek"....csak nehogy szót kelljen fogadni, vagy valami nektek nem tetszőt kelljen csinálni....Tele van az ország szarfaszú semmittevő nyápicokkal, akik összeesnek a metróban, ha nem jön időben a szerelvény és még pár percet állni és várni kell!!!! Az ilyen nullákat az első jöttment agyonveri bunkósbottal, és megdugja a szemed előtt a barátnődet...te meg csak sipítozni fogsz, mert egy nulla vagy.....Beszari tetvek vagytok....Ne adja isten, de ha netán  valami idegen hatalom újra idetévedne hozzánk (vagy történjen bármi), ugyan ki fogja a családotokat és a javaitokat megvédeni, vagy legalább megpróbálni megvédeni????Az a rosszul fizetett kb. 15000 hivatásos és szerződéses katona?????Az bizony elég kevés lesz....nem tartanak ki a végtelenségig....(főleg, ha még a kormány is folyamatosan megalázza őket) .Majd akkor sípítozzatok, hogy elrabolnak az életetekből ennyi, meg ennyi időt "értelmetlenül"...Mindenkinek rendelkeznie kell a képességgel, hogy megvédje magát....

Arról nem is beszélve, hogy aki nem volt katona, az nem férfi, max. csak hímnemű egyed!!!!!Szégyellném magam, ha ilyen lennék!!!!

Egyébként pedig kb. egy éve petícióztok itt, olyanon, aminek semmi értelme!!! A hadkötelesség és a sorkötelesség KÉT KÜLÖNBÖZŐ DOLOG!!!!!

Nem kellene összekeverni!!!! Sírtok -rítok , de azt sem tudjátok miért??!!!!

Egyébként valóban nincsenek meg a sorkatonaság visszaállításának sem az anyagi, sem a logisztikai feltételei....ezért nem is lehetséges végrehajtani...

Plusz még egy kis adalék: már tíz évvel ezelőtt sem volt alkalmas a sorköteles fiatalok 80 százaléka a katonaságra(10-ből 8 sorköteles alkalmatlan volt vagy szellemi, vagy fizikális okból....)....pedig nem kommandós követelmények voltak....

Selejt generáció .....sajnos....nincs mit szépíteni.....

A fenti véleményem ellenére azt hiszem , jobb is , ha nem akarják visszaállítani a sorkatonaságot!!!! Sok nyűgtől mentik meg azokat, akiknek ezzel a selejt "anyaggal" foglalkozniuk kellene...(hadsereget kellene belőlük gyúrni)

További kellemes rinyálást!!!

UI: nem vagyok se jobbikos, se fideszes, se semmi más frakciós...CSAK MAGYAR VAGYOK!


Vendég

#559

2011-12-29 16:22

Ami pedig a NATO védelmet illeti, csak egy kérdés: Hány nyugati katonát tudtok mondani , aki Magyarország érdekében az életét áldozta volna valaha is???????????Hol voltak pld.56-ban????
Fordítva tudok...nagyon sok magyar halt meg a nyugat védelmében az évszázadok során....Vegyük csak Szulejmán esetét....Többek közt nekünk is köszönhető, hogy pld. Párizsban az Eiffel torony helyén ma nem Szulejmán dzsámija áll....!!!Vagy Dzsingisz kán hatalmas lovasszobra...
A NATO azért vett be minket is a szövetségbe (több más országgal egyetemben)és azért tűri el a szinte nulla költséghozzájárulásunkat a közös védelmi kiadásokhoz, hogy a lehető legmesszebb kerülhessenek a fejlett nyugati országok Oroszországtól és a Közel -Kelettől....Ennek ilyen prózai okai vannak....
Hiú ábránd arra számítani, hogy majd amerikai vagy angol katonák fognak meghalni értünk!!!Semmink sincs, amiért ez érdekükben állna....Ez nem Irak...itt nincs olaj....csak mi ...egyszerű emberek....immár ezer éve...és azóta sem számíthattunk senki segítségére....Ez ezután sem lesz másképp!!!!Ha itt vér fog folyni ezért az országért, az a mi vérünk lesz!!!


Vendég

#560

2011-12-29 16:27

Már Montecuccoli is megmondta: A hadsereghez három dolog kell.Pénz pénz és pénz..!
Nincs olcsó hadsereg! Vagy van hadsereged, vagy nincs!Ha van, az nagyon sokba kerül!!! Ha nincs, az még többe kerülhet!!!

Vendég

#561 Felesleges pénzkidobás. Tiltakozunk

2012-01-01 12:37


Öszefogás -több irányú petició erősiti céljainkat
2012-01-01 12:25

Összefogás-több érintett petíció támogatására felhívás
Figyeljünk a közvetlen érintettek tiltakozására is, amely része az általános megfogalmazásnak melyek támogatása a konkrét petíciót segíti. Akkumlálódik a tiltakozás.
Mindenkitől elvenni a pénzt! A jó érzékű ember még a kispénzű rokkant is a lehetőségéhez képest
támogatja minden nemes célt. A kormányunk ennek a felfogásnak ellene van. A saját pénzük megemelése az elsődleges. Jogtiprás.
Az életünk napról napra kilátástalanabb! Már nem dughatjuk fejünket a homokba...
Rokkantvadászat is egyik eszköze a kormány taktikájának.
Gondolja meg,bármikor Ön is erre a sorsra juthat, akkor a bitófa vár minden ilyen emberre, ne engedje.
(ez nem a csalók,hanem a valóban betegek petíciója)

http://www.peticiok.com/rokkantvadaszat
Gyújtsál gertyát! Igy kezdődött a hatalom eröszakszervezete.
http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/25852.kivalasztott

Vendég

#562 Re:

2012-01-01 16:48

#559: -

Kedves 559!

Hogy hány nyugati halt meg hazánkért, pl. az Aradi Vértanúk között is találunk néhányat, a törököt Lotharingiai Károly, a Szent Liganemzetközi seregei üldözték ki hazánkból,voltak közöttük bajorok, szászok, velenceiek, spanyolok, a tatárok váratlanul visszafordultak, valószínű a kánválasztás miatt. II.Lajos elpusztult Mohácsnál, Szapolyai miért nem segítette, talán mert a fiatal király Jagelló volt? Ki tudja? Nem kisebbítve ezzel hazánk elesett fiainak kijáró el nem múló tiszteletem, de nézzük csak meg közelebbről pl. a Wesselényi-összeesküvést :úgy ahogy volt,mi magunkat árultuk be az udvarnál, versenyezve,(!)de érdemes megvizsgálni, Kossuth miért szökött el női ruhában 1849 augusztusában Görgeyre hagyva az árulás bélyegét, azt soha meg nem cáfolva. Szóval a magunk portáján is érdemes szétnézni, sőt ott illik először, mielőtt"nyugatoznánk". Sőt úgy is megfordíthanánk a kérdést, megérdemeljük mi a nyugat megbecsülését? Kultúránk miatt bizonyosan. Szent István nem félt a nyugattól, jut eszembe, és milyen bölcsen elintézte, hogy itt maradhassunk, és 1000 év után is szidhassuk őket:)


Vendég

#563 Re: Re:

2012-01-01 22:09

#562: - Re:

Van igazság abban, amit mondasz, és nem is vitatkoznék, veled, csupán néhány apró momentumot érintenék!

Egy pillanatig sem állítom, hogy nagyjaink között nem lett volna jónéhány széthúzást, önbukást okozó személy..Sokan a széthúzást , a pártoskodást már-már magyar nemzeti jellemvonásként tartják számon.Van is benne valami...(vegyük csak napjainkat) Aztán , hogy ez most valóban valamiféle magyar átok, istenverése, vagy csupán a mindenkori  vezetőink  politikai ostobasága, azt ki-ki ítélje meg , ahogy akarja!(én az utóbbi irányába hajlok)

Szóval! Az igazsághoz hozzátartozik az is,(az általad írottakon túl, amivel nagyjából egyetértek), hogy a Lotharingiai Károly vezette nemzetközi haderő sikeres  működéséhez az anyagi feltételeket, az erődítési munkák végzésének, a szállítási kapacitásnak(lovak, szekerek) és a rengeteg sok emberi és állati fejadag előteremtésének(porció), a katonák téli szállásolásának és eltartásának terheit  mind-mind az egyszerű magyar nép(szándékosan nem írok nemzetet, mert az akkoriban mást jelentett) viselte sok-sok millió akkori forint értékben.Pedig a jobbágyságot és a városi polgárságot  hosszú évtizedek óta sanyargatta gyilkolta, rabolta több oldal is...(igen, gyakran még a sajátjai is)...Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy ez nem kis áldozat egy 150 éve rendes termelést nem folytató, gyakorlatilag hadszíntér  országtól.. Aztán, az sem tagadható, bár nem egyértelmű a szakértők állásfoglalása, hogy pontosan mekkora létszámban, de a nemzetközi haderőben kb. 10 000 főnyi magyar kontingens is részt vett..és nem is kímélték őket(lsd: pld. Fiath János és a magyar hajdúk esetét  1686-ban a Budán, a Víziváros esztelen ostromakor....)Tehát az effektív küzdelemből is kivették a részüket a magyarok..(nem ritkán a császári hadvezetés általános elégedettségére, bár a felszereltségük színvonala jócskán elmaradt a nyugati seregekétől)

Valóban az a hír járja, hogy a nagykán halála miatt fordultak vissza és vonultak ki a mongolok(és ez igaz is lehet), de mindez nem változtat azon a tényen, hogy gyakorlatilag az osztrák herceg (Frigyes) jelentéktelen csapatán kívül (akik rövid idő múlva haza is mentek, még Muhi előtt) senki az akkori Európából a füle botját sem mozdította  értünk!(ja , a pápa talán megígérte, hogy misézik értünk)(és nem csak nekünk nem segítettek, de a lengyeleknek és a cseheknek sem, akik szintén megkínlódtak a tatárokkal)...

 

Ami II.Lajost illeti, nem hiszem, hogy a "Jagellósága" miatt hagyta veszni Szapolyai....Inkább politikai számítást, szimpla hatalomvágyat sejtek a háttérben...Vannak feljegyzések arról is, hogy Szapolyai öccse , György  tette el láb alól a királyt később a menekülés közben Dunaszekcső közelében...Akkoriban ez meglehetősen közszájon forgó pletyka  volt..

Az egész "királyhalál" ügy a mai napig homályba borul, csak feltételezések vannak... és bizonytalanság... még Mária királyné viselkedése is érthetetlen..Gyakorlatilag nem volt kíváncsi a férje sorsára...

 

A nemesi pártoskodás és érdekütközések bonyolult szövevényében a korabeli résztvevők sem tudtak eligazodni....Vegyük mondjuk a Híres Török Bálint esetét...Hányszor állt egyik, vagy másik oldalon?! Ez a nemesi viselkedés nem lehet mérvadó, egyéni érdekek  és a feudális viszonyok által vezéreltnek mondható..Kevés főnemes volt aránylag a "haza " ügye iránt teljesen elkötelezett, mint mondjuk a Zrínyiek, Nádasdyak, Batthyányok, vagy a "nem is magyar" Frangepánok..

 

Ami Kossuth-ot illeti, a magam részéről soha nem tartottam akkora államférfinak(természetesen a valódi  érdemeit nem  elvitatva), mint ahogy idehaza szokás ünnepelni. Igazat adok neked, mert aljas dolog az, hogy politikusként vezetek egy országot, fellelkesítem a népet, ellenállásra buzdítom, aztán meg ha jön a vész, a túlerő, a "lovak közé vetve a gyeplőt" lelépek az elsők közt külföldre, árulással vádolva azt a tisztességes katonát, aki a helyén maradt, és az ellenállás értelmetlenségét belátva megmentette több tízezer katonája életét egy a lehetőségekhez mérten tisztességes fegyverletétellel!(nem az osztrákok előtt)

Be kell látni, nem volt más ésszerű megoldás!

Meg is kapta érte a jutalmát szegény Görgey...Több évtizedes megbélyegzés..megalázás...(útépítő munkásként is dolgozott a későbbiekben...), Generációk szemében árulóként tüntették fel.

Kossuth pedig járta a világot, és "szervezte az ellenállást".....Azt hiszem, az Ő  és Görgey megítélésében nincs vitánk!

 

Hogy megérdemeljük-e a nyugat megbecsülését?? Mindenképpen igen! Mindettől függetlenül , bár jó ideje kis ország vagyunk, a nemzetközi politikában gyakorlatilag súlytalanok, nem lehet érezni, hogy különösebben oda lennének értünk a nyugatiak, vagy hogy  olyan nagyon megbecsülnének...Persze ebben biztosan mi is hibásak vagyunk valahol..

De akkor is...

Továbbra is azt állítom, hogy a modern világban, amiben élünk, egyetlen amerikai, angol, francia, vagy német katona sem fog meghalni azért, hogy a mi függetlenségünket, szabadságunkat , vagy bármi csak nekünk fontos, számukra érdektelen  értéket megvédjen(ha csak az említett nemzetek saját jól felfogott politikai érdeke úgy nem kívánja)!!!

Egyébként ne hidd, nem vagyok mániákus nemzetimádó, vagy megrögzött nyugatgyűlölő...Nem...Közel sem...Csak ezekben a dolgokban így gondolkodom....

Persze a mi történelmünk olyan sokszínű és bonyolult viszonyokkal terhelt, hogy abban nehéz "igazságot tenni"...Sokféle nézőpont létezhet!

 

1945

#564 Re: Jön a Háború : III World War

2012-01-02 12:20

#556: - Jön a Háború : III World War

Lehet, hogy jön a 3. világháború, de azt már nem fiatal 20-30 éves sorkatonák tömege fogja megvívni mint az előző kettőt, hanem számítógépek és műholdak által vezérelt rakéták és robot repülők!
Itt megjegyzem, hogy már a 2. világháború se indokolta a sorozásokat!

1943-ban nagybátyám egy egész ezreddel indult neki a nagy Orosz sztyeppének!

A vonatot egy lövéssel kiiktatták. Több ezer életerős munkaképes fiatal lelete úgy a halálát, hogy az ellenségre egy lövést nem adott le. Ellenben ők egy lövéssel harcképtelenné váltak!

Arról nem is beszélve, hogy a Szovjetunió mit ártott nekünk korábban!

Ja hogy ott kommunizmus volt! Nálunk meg feudalizmus.

Itt is a jónép nyőgött és ott is a jó nép nyőgött. Én és a családom Horthyék alatt is nyőgött és Rákosi-Kádár alatt is és most is!
Ugyan mi a különbség!?

Ugyanakkor azt a több ezer fiatalt akik haza se jöttek a háborúból az ország nagyon megérezte!

Karesz

#565 Re: Re:

2012-01-02 12:27

#558: - Re:

Kedves Bajtárs!

Én nem voltam katona mégis férfinak érzem magam!

1. Én nem voltam a West balkánban, sőt egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt években hányszor voltam szórakozni és hány korsó sört gurítottam le!
Olyan az élethelyzetem, hogy nekem se kamasz koromban se most nincs se időm, se pénzem se energiám szórakozni járni és betépni! A napi megélhetés és a kilátástalan jövőm építése teljesen leköt.

Ugyanakkor amit a katonaság nem adott és nem tanított meg azt megadta és megtanította az élet.

Nem csak a katonaságnál parancsolnak az embernek, hanem a munkahelyen és a sportban is! Én mind kettőt csinálom egyszerre. És ha nem teljesíttem a nagyfőnök vagy az edző utasításait akkor fel is út le is út.

-ha már ilyeneket írsz feltételezem neked csak a katonaságnál tudtak parancsolni. Sajnálom szegény főnöködet!

2. Ha neked valaki attól férfi hogy szitává tudja lőni a másikat vagy szakszerűen tudja elvágni a másik torkát beszéljünk meg egy találkát! Én szívesen elvágom a tiédet, ha ez kell, hogy a szemedben férfi legyek!


Vendég

#566 Re: Re: Re:

2012-01-02 12:43

#565: Karesz - Re: Re:

Te kis köcsög nethuszár, azért nem voltál katona, mert szar kis buzi vagy.

Re!

#567 Re: Re: Re: Re:

2012-01-02 14:31

#566: - Re: Re: Re:

Minden ember magából indul ki!

netán te is az vagy?

Én szívesen elmegyek neked katonának, de akkor addig tartsd el a családomat és beszéld rá a főnökömet, hogy a szolgálat után visszavegyen!

 

És mond kiket támadjak meg? Ha már kiképeznek akkor használni is szeretném a tudásomat!

1945

#568 Re: Re:

2012-01-02 14:43

#558: - Re:

Kedves Polgártárs!

Fentebb már írtam, hogy én ugyan kikerültem a világháborút koromnál fogva, de sok rokonom ismerősöm nem!

1. Az egész eleve azzal kezdődött, hogy mi voltunk azok a tetvek akik először idegen földre léptünk! Az oké, hogy revízió de a nagy orosz sztyeppére már nem kellett volna kimenni!

2. akkor az összes hadra fogható férfit össze szedték, hogy az idegen tetvektől megvédjék az országot!

-volt értelme? Nem!

És ez az elmúlt 500 évünkre igaz. Utoljára talán Mátyás korában nyertünk önerőből háborút idegen tetvek ellen és fordítottuk a győzelmet saját érdekünknek megfelelően!
Azóta mi csak idegen tetvek érdekeit szolgáljuk. Thököly, Rákóczy, Kossuth, Nagy Imre mind-mind az idegen tetvek ellen lépett fel. Volt értelme-eredménye?

NEM! Akár hány ember mozgósítottak elnyomtak minket amire nagyban rá játszott az is, hogy a Magyar Nemzet nagyon széthúzó!
Talán előbb magunkban kellene rendet rakni és az általad idegen tetveknek nevezett nemzetekkel kelene normális és békés diplomáciai kapcsolatokat kiépíteni politikusainknak és nem veszett kutya módjára csaholni!

Attól, hogy valamelyik szomszédos ország minket megtámad én nem félek, ha az orosz és az arab megindul az előbb úgy is ledob néhány atom bombát! -Az ellen meg aztán vonulhatsz a csőre töltött légpuskáddal!

Én voltam katona, de nem lettem fegyelmezetebb férfiasabb ember! Én a fegyelmet még otthon és az iskolában tanultam, férfivá meg a munkám. önálló felnőtt életem során váltam. nagyhiba, ha te 18-20 évesen ezt a katonaságnál tanultad meg!

Szerintem a fiatalokat nem ölni kéne meganítani!

 


Vendég

#569 Re: Re: Re:

2012-01-02 16:27

#565: Karesz - Re: Re:

Kedves "bajtárs"!

Mi sosem leszünk bajtársak!És ez jól is van így...

Azt nem kérdezem meg, miért nem voltál katona..?!Elég annyi, hogy nem voltál...

Túl sok oka nem lehetett.....

Ennélfogva olyan dologról ítélkezel, aminek a belső viszonyait, a speciális lelki velejáróit nem ismered..(az, hogy valakik meséltek róla ezt-azt, az édeskevés.. és általában ezeknek a meséknek a fele sem igaz, mivel a kocsmai anekdotázás körébe tartozik)..

Valóban a munka és a sport is adhat tartást , nevelheti az embert...de a hadseregben töltött idővel azért ne vesd össze..Nem ugyanazok a függelmi viszonyok...A hadsereg nem munkahely...a katona nem dolgozó.

Írod:  "fel is út, le is út..." Nos, valóban...Biztosan vannak félelmetes főnökök és félelmetes edzők is, de a parancsnok az egészen más...(de te ezt nem tudhatod, mert soha nem érezhetted a különbséget) A parancsnok , az nem csak főnök...a parancs, az nem szimpla munkautasítás....ha nem teszed amit parancsolnak, békében börtön, háborúban golyó...nem fel is út, le is út...Ennyivel nem lehet megúszni!

Az élet sokmindenre megtaníthat (ezt nem vitatom), de ha az életedben benne van a hadseregben töltött idő is (ami egy speciális viszonyok között töltött időszak),mindaz a jó és rossz, amit ott át lehet(kell) élni, amire ott rákényszerül az ember, akkor bizony ez a tudás csak növeli az élettapasztalatodat.Semmiképpen sem árt.(persze egy normális pszichéjű , átlagembert alapul véve....)

Ne hidd, hogy a katonaságnál tudtak csak parancsolni nekem...Én magamnak is tudok parancsolni....Mert az apám úgy nevelt, hogy ne rinyáljak, és ne az ellenkező irányba induljak,  ha olyasmit kell tennem, ami esetleg nem tetszik, vagy nincs kedvem hozzá...vagy amit a hazám, az országom, a törvények megkövetelnek tőlem..és megkövetelték nagyapámtól, aki a Doberdónál harcolt, vagy apámtól aki az orosz fronton...Meg kell tanulni szolgálni a hazádat!!!...Nem a kormányodat, mert az lehet bármilyen...A HAZÁDAT!Kicsi koromtól kezdve rendre és kitartásra neveltek..(EMBERSÉGRE).Pedig én nem is sportoltam hivatásszerűen...Valahogy mégis kialakult...

Rosszul gondolod, vagy túl sok bugyuta akciófilmet néztél és abból gondolod úgy, hogy a katona egyenlő a gyilkológéppel...csak lő, mint egy állat....és torkokat vág el...Ez baromság!(apropó: nem tudom , miféle fegyelmezett sportoló az, aki ismeretlenül szeretné elvágni valaki torkát....Mindenesetre érdekes!)

A katona az utolsó, aki háborút, vagy vért kíván..Pontosan azért, mert tudja mivel jár a háború....Csak a civilek hiszik azt, hogy a katonák ülnek a laktanyákban és alig várják, hogy háború legyen és ölhessenek...

Esetleg ajánlom figyelmedbe  Mel Gibson: Katonák voltunk  c. filmjének legutolsó sorait...Ott elmondják a katonák lelkületének a lényegét...Nézd meg!...és gondolkodj el rajta...

Nem megsértődni kell...és személyed elleni támadásnak venni, ha valakinek más az álláspontja...

Látod? Ha egy kis időt szolgáltál volna a katonaságnál, nem használnád ezt "gyere ki a hóra , öcsém" vidéki kocsmahős stílust...Ott ugyanis az ilyet nem szeretik...Hőzöngésnek számít....Nem egy  nagyarcút láttam összetörni, amikor igazán szükség lett volna a keménységre, kitartásra....Úgyhogy ezt inkább mellőzd a jövőbeni életedben, mert visszatetszést szül ... és nem is illik valamirevaló sportolóhoz....

 

Mindezektől függetlenül akceptálom a véleményed...de ugyanezt elvárom én is!

Re

#570 Re: Re: Re: Re:

2012-01-02 16:39

#569: - Re: Re: Re:

Kedves Karesz! Lehet, hogy Bajtárs nem volt katona de én igen, ahogy azt le is írtam neked polgártársnak címezve!

És igen, én mint katonaviselt ember egyet értek Bajtársal!

Néphadsereg

#571 Re: Re: Re: Re:

2012-01-02 16:55

#569: - Re: Re: Re:

Kedves Elvtárs!

Nekem volt szerencsém 2 évig a katonaságnál szolgálni! Való igaz, hogy olyan dolgot olyan élettapasztalatokat nyújt amit máshol nem lehet megszerezni.

A katonaságnál pl van lehetőséged nem gondolkozva parancsra birkaként viselkedni, ahogy azt a nagypapám is tette Horthy katonájaként. Utána aztán éveket ült emberiség ellen elkövetett vádak miatt.

Van lehetőség hideg, nyírkos laktanyákban moslékon élni és összeszedni vesemedence gyulladástól kezdve a bélgyulladáson át mindenféle nyavaját és 2 év után 27% rokkantként leszerelni!

1991-ig elvegetáltam mert addig mindenkinek biztosítottak munkahelyet. Vegyésztechnikus és hiradástechnikus vagyok!

De a rendszerváltás után 91-ben elbocsájtottak mivel a katonaságnál összeszedett nyavajáim miatt rendszeressen kezeléskre kellett járnom! Alig 30 voltam akkor. Rendes munkát azóta se találtam, keresetem fele gyógyszerekre megy el és szinte minden héten legalább 1 napot az SZTKban vagyok kénytelen tölteni. Persze családot nem tudtam alapítani. Kinek kell egy részmunkaidős rokkant csóró!

Ha ez a feltétele annak, hogy valakiből érett férfi legyen akkér én azt kívánom, hogy senkiből se legyen férfi. Azt meg lássuk be elég költséges mulatság lenne csak nevelési céllal valakit a hadseregbe kényszeríteni és kiképezni anélkül, hogy egyszer is bevetették volna. Én örültem volna, ha az a 2 év kimarad az életemből. Sok fiatal van körülöttem akik nem voltak katonák mégis helyt tudtak állni az életben!

Én ezt katonaviselt álltalad férfinak titulált férfiként mondom és ezzel a tapasztalattal, véleménnyel nem vagyok egyedül. És ezt nem kocsmai legendaként mesélem mivel nem járok kocsmába!

Kedves Elvtárs hasonló jókat kívánok neked!

re

#572 Re: Re:

2012-01-02 17:12

#554: - Re:

Kérdés, hogy milyen tiszteletet tanítanak!

Mert én azt tanultam, hogy csak azt tiszteljem aki engem is tisztel! Egy idegennek mindig adjam meg a kellő tiszteletet, de ha Ő nem akkor utána én se. Mert amilyen az adjon Isten olyan a fogadj Isten!

Én ezt tanultam! A katonaságnál sajnos, főleg az újoncoknak minden csillaggal rendelkező retardáltnak tiszteletet kell adni-saját tapasztalat.

Ez nem nevelés, ez birkítás! Persze lehet Viktor király munkatábborá szeretné változtatni az országot és ehhez ilyen emberekre van szükség!

Ami az 1945/46-os népbírósági preket illeti az az én nagypapám is megszívta. Fiatal kiskatonaként Őt is arra tanították, hogy tisztelje a feletteseit és parancsot hejtson végre. Megtette! Egy év múlva Ő is ott ült a bíróságon majd a börtönbe. Ha nem teszi meg akkor haza árulás miatt golyót kapott volna a fejébe. Persze Ő így is haza áruló lett!

Úgyogy én mint katonaviselt ember ezt nem kívánom egy fiatalnak sem!
Arról nem is beszélve, hogy akit 18-20 éves koráig nem neveltek meg azt utána se lehet max még retardáltabb lesz.

Inkább az oktatást kéne átalakítani, vissza adni az iskolák, tanárok hatáskörét és sportolási lehetőségeket biztosítani mindenkinek, visszaállítani a szülői munkaközösséget és ahol a gyerek a családban nem kapja meg a szükséges nevelési mintákat onnan a gyereket kiszakítani!
Sok katonatársam volt akik tisztes családból jöttek és a katonaságnál szoktak rá a piára, cigire és a kártyára. Valaki azóta se állt talpra.

Az emberek megnevelésére életre szoktatására nem ez a megoldás!

Karcsi bá

#573 Re: Re: Re: Re:

2012-01-02 17:31

#569: - Re: Re: Re:

Kedves Bajtárs!

Abban egyet értek veled, hogy minden Magyar állampolgárnak vannak kötelezettségei saját hazájával szemben!

De vajon a hazának mijen kötelezettségei vannak az állampolgárokkal szemben? Tudom, hogy a haza és a kormány nem ugyan az, de mégis csak a kormány képviseli és vezeti a hazát.

Jelenleg sajnos arról szól a dolog, hogy csak az állampolgárnak (főleg a bérből és fizetésből élőknek) vannak kötelezettségeik méghozzá azt akkor és azonnal és úgy kell teljesíteni ahogy azt odafenn elvárják!

De amikor nekem mint állampolgárnak lenne szükségem a haza vagy a kormány támogatására nagy ívben tesznek rám!

lehet, hogy Magyar vagyok, de az én hazám ott lesz ahol én boldog leszek és jól élek. Hazaszeretetből nem fogok megélni és csak azért nem fogok itthon maradni, vegetálni és katonáskodni mert Magyar vagyok és ide születtem!

Majd ha megbecsülnek és a haza velem szemben is vállal kötelezettségeket akkor azt mondom legyen úgy ahogy te mondod!

 


Vendég

#574

2012-01-02 20:36

palóc: még nem lehetek nyilvános, még csak bentről rágom

Vendég

#575 Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

2012-01-05 17:19

#11: Nem oda Buda - Legyen sorállomány a libsiknek.

KOTELEZNI EGY FIATAL EMBERT HOGY OLJON ???

EROSZAKKAL ELHURCOLNI MERT FONT UGY GONDOLJAK ?

NEM ELEG EROSZAKOS A BOLYGONK...?

IGEN, voltam enis kotelezoen...esku alatt elinteztem hogy gyengelkedon legyek, az ablakbol neztem a sok iranyithato babut...nemirtam ala az esku papirjat kikepzes alatt...az akkori (ivadi nevu) ezredes gy valaszolt: nembaj x honved alairjuk maga helyett, tavozhat ... hmmm

NEM leszek soha senki katonaja, sot semmi penzert nem olnek...buta, buta es buta aki kepes gyilkolni parancsra...

Sajnos mindenfele militarista, katona, rendor, stb egy ostoba, tudatlan ember, aki meg nem jott ra egyaltalan hogy van az univerzumnak sajat torvenyei...eszre vesszuk vagy sem, azokat felulirni, biralni, ellenallni NEM lehetseges !!!

Ezek a torvenyek mukodnek bel es kulvilagunkban...nincs sok belolluk es nagyon egyszeruek raadasul

Erre mondhatnam tovabb hogy butasag a birosag, a borton es igy tovabb...

Itelkezhet-e egy ember egy ember folott? Azonos eldontheti-e egy azonos sorsat? Beallhat-e egy ember biranak (Isten)Univerzum es ember koze?