Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!

Titanilla
Vendég

#276

2011-06-12 10:38

Emlékeim szerint ők szüntették meg a sorktonai szolgálatot, amit egyetlen olyan intézkedsüknek tartottam ami jobbá tette az emberek életét. Nagy valószínűséggel most a kerezténydemokraták nyomására, -bár az is lehet, hogy egyedül is tudnak hülyék lenni- újra be akarják vezetni. Vajon mi lesz a fedezete ennek a kis szórakozásnak, mert először talán azt kellene megteremteni. Vagy esetleg átvezénylik a tűzoltókat katonának, hogy biztosítsák a már nyugdíjasok foglakoztatsát, de ettől még nem lesz fedezete. Na még a is lehet, hogy beszáll a Mol!!!
Ez és ilyen ehhez hasonló dolgok történnek, ha primitív emberek kezébe kerül a hatalom. Róluk az a kétéves gyermek visekedse jut eszembe, aki mindig azt szeretné megvenni és csinálni, amit meglát, vagy ami eszébe jut. Valéria


Vendég

#277

2011-06-12 13:11

Erre nincs semmi szükség. Ez megint személyes bosszú. Neki még kellett katonáskodni, s elég nehezen bírta, most másnak se legyen jó.

Vendég

#278

2011-06-12 22:10

Megdöbbentett Kövér László fenyegető kijelentése a Bős-Nagymaros ügyben hogy t.t. Magyarország akkor nem alkalmazott katonai megoldást Szlovákiával szemben.Magánvélemény lett volna?Szlovákiában rossz visszhangot keltett.Ki tudja, hová vezethet a sorkötelezettség visszaállítása ilyen mentalitású vezetés mellett.Tiltakozom még a gondolata ellen is!

Vendég

#279

2011-06-13 01:35

Lehúztam egy évet a Magyar Néphadseregben. Kidobott idő, nem tanított meg semmire, csak arra, hogy az állat bárkiből kibújhat. Nem tartom jó ötletnek a sorkatonai szolgálat visszaállítását.

Vendég

#280

2011-06-14 00:24

Pont azok hőzőngenek,akik immel-ámmal voltak katonák.
Na ehhez kell pofa!

Vendég

#281

2011-06-14 13:13

Ehhez nem igen kell hozzászólni, ezt nem kell szavakkal alátámasztani. Akiknek szüksége lenne a magyarázatra, azok azt úgysem hallgatják meg. Ezért nem érvelek, pusztán aláírásommal szeretném erősíteni azt a tömeget, mely remélhetőleg méretével, súlyával képes lesz majd hatni.
K.József

#282 Re: Legyen sorállomány a libsiknek.

2011-06-15 12:09

#11: Nem oda Buda - Legyen sorállomány a libsiknek.

Aki a sorállományú hadkötelezettséget visszasírja az vagy beteg vagy náci-komcsi. Vagy egyszerre mind kettő. Ha ilyen nagy a szándék akkor miért azok találják ki akik akkor is kihúzták alóla magukat amikor még volt. Agyatlan náci viktátor imádók.


Vendég

#283

2011-06-15 22:12

Nem kene folyamatosan ingerelni a nepet, a Szomszedainkat...stb...stb.es akkor nem lenne mitol felni sem!

Vendég

#284

2011-06-15 22:18

Sajnos úgy néz ki, hogy kb. 30 évet visszamegyünk a történelemben, és nem csak ebben a kérdésben! Tiltakozom a sorkötelezettség visszaállítása, valamint a hatalom megosztás elvének felrúgása ellen is!

Vendég

#285

2011-06-16 23:50

Nagyon félek attól, hogy a testvéremet gyilkolni tanítják, hogy meggyilkolják, vagy hogy ő gyilkol meg valakit. Aki ezt szereti, az válassza hivatásul, fizessék meg, de a normális embereket hagyják ki ebből.

Vendég

#286

2011-06-17 20:59

30 évig voltam hivatásos, tudom, milyen hatással a kötelező sorkatonai szolgálat egyes emberek életére, egzisztenciájára. N E M ! ! ! !

Vendég

#287

2011-06-17 22:25

Ez a szerencsétlen intézmény, MH elvett másfél évet az életemből! Máig sem tudom, hogy kinek volt ez jó. Nekem nem! (A környezetemet hallgatva nekem még így is nagyon jó sorom volt, stúdiós, dekorosként...pfújj! Én szerettem volna abban az időben is eldönteni, hogy hol és mit csinálok, kinek és mennyiért... Másfél évet kimartak az életemből. Olyan emberek, akiket most nem minősítenék osztották be az időmet, parancsokat osztogattak nekem és alkalmanként módjukba állt megalázni. E szolgálat alatt anyagilag is csapást mértek a berángatott emberekre, családosokra főként! Sorkatonai szolgálatnak a kötelező megjelölésében rejlik a negatívuma! Már a verbunkosban is megénekelték, hogy "csak azt vigyék katonának, aki ilyet szeret" (mint hivatásos - toborzott katonák, zsoldosok, légiósok, rendőrök, egyéb rendvédelmiek) Nagyon örültem, amikor eltörölték a kötelező sorkatonai szolgálatot, nem szeretném, ha a fiamat is behívnák, sőt a petíció aláírásával követelem, hogy ne tegyék! Maximum annyit vállalhatna Ő is ebből, mint amennyit Orbán úr katonáskodott! :) (Árvízkor egy, egy mundér próba, katonának maszkírozva, mert neki ugye bejön a bohóckodás miniszterelnökként is!) Egy esetben, bár akkor sem szívesen elfogadnám a kötelező sorkatonaság bevezetését, ha a törvényt támogató Fidesz-KDNP-Jobbikosok összes olyan tagját, akik eddig nem voltak katonák, kortól függetlenül besoroznák honvédként őrnek, TTK-ásnak, vozdusnak, harckocsizó lövésznek stb. Természetesen megkülönböztetés nélkül, azonos feltételekkel, mint a többi állampolgárt: néhány forintos katonai illetményért-zsoldért, havi egy, két napos eltávozással, értelmetlen gyakorlatozással, takarításokkal, szívatásokkal...Talán akkor rájönnének, hogy mekkora szemétség más, szabad polgárra ilyet, vagy hasonlót ráerőltetni!!!
Szóval sorkatonai szolgálat visszaállítására a válaszom: NEM NEM NEM és NEM! PLR
egy apa.

#288

2011-06-18 12:14

Akik naponta a "zemberek" nevében hazudoznak,
a hasukra ütve rögtönöznek diktatórikus törvényeket,
azok NE akarják SOROZÁSSAL csorbítani tovább a demokráciát.

Vendég

#289

2011-06-21 18:13

kíváncsi lennék a sok kis puhány emósra,hogy mi lenne velük ott...legalább megnevelnének egy pár embert ha már a szüleik nem teszik meg ezt!!! úgyhogy nagy gázt neki és vissza a sorkatonaságot!!!

Vendég

#290

2011-06-21 18:16

2004 májusába vonultunk be. Mi voltunk az utolsó besorozott brigád. Nekem tetszett,jó volt.
Roles

#291

2011-06-24 16:46

Kedves mindenki, aki ellenzi a katonaságot az egy szerencsétlen hülye, apu anyu kedvence. Abba gondoljatok bele, hogy a mai fiatalok egyenlőek a szarral.  Mert nagy pofája van mindegyiknek és pampog, na meg hogy ő a  mekkora kemény, de ha mellé ütnek vagy vissza ordítanak rá össze szarja magát és rohan a rendőrhöz, hogy bántották.

A honvédség ad egy tartást, egy kis csibészséget, megtanulsz alá rendelt lenni, illetve megtanulsz némi önkontrolt.

A mai fiatalok, szarok, puhányok, céltalanok, gyávák. Erre bárki bármit mond, hogy nem igaz, az hülyeség mert vagy ő is az vagy pedig nem volt katona, ha volt is szopatták mert, egy rinya gép volt. Én 2 évet húztam le katonaként.

Megtanultam a fegyelmet, megtanultam hogyan álj ki magadért, hogy ne szarj be senkitől, és soha ne futamodj meg semmitől.

Továbbá nem voltam sem kommunista sem náci, Ja és minden baka társam nagyon jól érezte magát, nehéz volt de megszotam, és a végén jó volt.


Vendég

#292

2011-06-24 17:08

Sok puha p...cs !!!Legalább a sok kis szar...ú fiatal le lenne kötve nem lázadozna, nem lopna csalna, drogozna, garázdálkodna, tudom mit írok nap mint nap ezt látom

Vendég

#293

2011-06-26 23:40

Embertelen pszichoterror a sorkötelezettség, hasonlóan a többi kötelező és kényszeres dologhoz, arról nem is beszélve hogy kiskatonáinknak el kell válni szüleiktől, kedvesüktöl.Már ez önmagában nem semmi.

Anonymous

#294 Re:

2011-06-27 23:13

#7: -

Te is megállíthatnád, senki nem ellenezné. Nem kell másra várni és a babérokat élvezni tudni.


Anonymous

#295 Re:

2011-06-27 23:14

#289: -

Kérd vissza az eszedet, mert valahol elveszítetted.


Anonymous

#296 Re:

2011-06-27 23:18

#291: Roles -

Csak modort nem tanítottak meg veled. Ha te egy lapát szar vagy, azért ezt a szót nem kell minden mondatban emlegetni. Amugy a helyesírást is elfelejtetted megtanulni. Nem sok ész szorult abba a tűdő fejedbe. Nem voltam katona de vissza tudok vágni ilyen szarjankóknak. Olyan buta vagy, mint a ................ lehet vagy 3 butád, 6 ostobád, ezzel érted el azt, ami miatt fürödsz a posványban. Mindenki hülye, csak a Te fejed van tele - szarral.


Anonymous

#297 Re:

2011-06-27 23:22

#287: -

Egyetértek. Annak idején azért választottuk meg a szocialistákat, mert megszüntették a katonaságot. A mosolygós gyilkos most vissza akarja csinálni. Őt kellene kicsinálni.  A katonaságnak önkéntesnek kell lenni, nem mindenki alkalmas rá, sem fiikailag, sem idegileg, ezért nem fontos tönkretenni. Viszont vannak sokan akik szeretik az ilyenfajta munkát, mehessenek ők. Hiszen nincs munkahely, legalább ennyivel több lehetőség van a lógáson kivül.

 


Vendég

#298

2011-06-30 05:13

Még az kéne,hogy elvigyék a férfiakat a gyermekeinket micsoda baromság!!!

Vendég

#299

2011-07-01 08:49

Nem akarom,hogy a fiaimat gyilkolni tanítsák!!!
Vulpio

#300 mellette

2011-07-03 09:51

mellette vagyok... aki volt katona tudja miről szól a sorkatonaság..... az emberek megtanulnak csapatban gondolkodni, élni, dolgozni... életre szóló barátságok köttetnek... Rejtő Jenő könyvekbe illő figurákkal találkozhat az ember, az ország minden szegletéből... én szegedi vagyok , de Szombathelyre soroztak... életem legmozgalmasabb és legmaradandóbb hónapjait köszönhetem a sorkatonaságnak, nem mellékesen pedig megtanultam vezetni és a fegyverrel bánni... mellette vagyok...