Fonyódi strandokért
Tc. Hidvégi József, Fonyód polgármestere
Tisztelt Polgármester úr!
A közösségi médiából, illetve Fonyód honlapjáról (http://fonyodert.hu/strandok/) értesültünk arról, hogy újabb két strandot – a Bélatelepi és a Városi strandot - tesz a város fizetőssé.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati forráselvonások, valamint a járvány elleni védekezés többletkiadásai miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek az önkormányzatok.
Érthető, hogy Fonyód Önkormányzata a keletkezett hiány pótlására törekszik, többletbevételek formájában, így az említett 2 strand fizetőssé tételével.
Nagyon értékeljük, hogy az Önkormányzat kiemelt figyelmet szentel a település fejlesztésére, modernizálására, szebbé tételére, amihez az elmúlt években sikerrel vont be központi pályázati forrásokat is.
Mindazonáltal a díjfizetés rendszerének eddig megismert részletei alapján javaslatot teszünk az alábbiakra:
1. A nagycsaládosok számára javasoljuk külön kedvezmény kidolgozását. Ez – a kormány családbarát politikájával összhangban - méltányolná a nagycsaládok kiemelt anyagi erőfeszítéseit, különösen a mostani nehéz gazdasági helyzetben.
2. A heti bérleten túl javasoljuk havi, illetve szezonbérlet kidolgozását is a huzamosabb ideig Fonyódon nyaralók számára, ezzel méltányolva azokat, akik hűségesen ragaszkodnak Fonyódhoz, és akár teljes szabadságukat itt töltik.
3. A nem állandó lakos, de fonyódi ingatlantulajdonnal rendelkező nyaralótulajdonosok és a velük egy háztartásban élő valamennyi kis- és nagykorú családtagjaik számára javasoljuk alanyi jogon biztosítani a Fonyód Kártyát, és ezáltal az ingyenes – vagy esetleg jelentősen kedvezményes, jelképes összeg fejében történő - strandhasználatot. Ezt indokolja az is, hogy a nyaralótulajdonosok jelenleg a helyi lakosokhoz képest többszörös - a vasúttól északra 2,42-szeres, a vasúttól délre 3,28-szoros – mértékű ingatlandót fizetnek, miközben a kiadásaikkal nemcsak a nyár 3 hónapjában, hanem az egész év során igen jelentős mértékben támogatják a helyi vállalkozásokat (üzleteket, szolgáltatókat, iparosokat) és ezáltal az Önkormányzatot.
A Balaton körüli települések többsége bevezette a fenti kedvezményeket, felismerve azt, hogy ez segít a településen tartani a nyaralni vágyókat, és az ő többletköltéseik révén végső soron nem bevételkiesést, hanem egyenesen bevételnövekedést hoz az Önkormányzat számára.
Kérjük a fentiek megfontolását és érvényesítését a strandbelépők díjrendszerében.
Bízva megértésében és együttműködésében, tisztelettel:
az aláírók
Frivaldszky Márk Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |
Jelentkezz be petíciód szervezéséhez |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3457 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2038 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1844 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1574 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1408 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
889 Létrehozva: 2025-07-16
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
828 Létrehozva: 2025-07-04
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
577 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
511 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
484 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
437 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
414 Létrehozva: 2025-07-22
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4808 Létrehozva: 2025-06-09
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
180 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
176 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
PamKutya koncert
2517 Létrehozva: 2025-06-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30