Felhívás Magyarország Miniszterelnökéhez, Orbán Viktorhoz: Ne a balliberális RMDSZ-t, hanem az erdélyi magyarokat támogassa a magyar kormány!

peticio_eleg_volt.jpg

A látszólagos változások ellenére, miszerint a Fidesz-KDNP és az RMDSZ kitűnő partneri viszonyt ápol, az RMDSZ gyakorlatilag nem jobboldali, hanem balliberális, sőt, Orbán Viktor-ellenes pártként működik!

1.)    Az RMDSZ jelenlegi elnöke, Kelemen Hunor az Orbán-fóbiás Markó Béla utódja és követője. Mivel politikai pályafutását neki köszönheti, gyakorlatilag minden döntését Markó elvei és elvárásai szerint hozza meg! Ez nem csak a politikai nyilatkozatok szintjén mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az RMDSZ tisztségviselőinek nagy része még Markó idejéből (1993 – 2011) maradt vezető beosztásban! Sokatmondó az a bevett szokás is, hogy az RMDSZ-gyűléseken Kelemen és Markó mindig egymás mellett ülnek! Gyakorlatilag minden a régi, legfennebb a díszlet változott, ráadásul az utóbbi időben egyre erősebb a Markóhoz köthető politikusi körök RMDSZ-en belüli térhódítása.

2.)    Kelemen Hunor közvetlen emberei, mint például Porcsalmi Bálint, Hegedüs Csilla, Markó Béla, Oltean Csongor vagy Frunda Csenge nyilvánosan is egyértelművé tették, hogy balliberális, Orbán Viktor-ellenes álláspontot képviselnek! Ilyen volt például az a felháborító eset, amikor az RMDSZ vezetősége 2019 szeptemberében Fekete-Győr Andrást hívta meg Erdélybe egy politikai ifjúsági táborba, hogy Fidesz-ellenessé nevelje az RMDSZ fiataljait. A szövetség vezetői egytől egyig, Kelemen Hunort is beleértve kiálltak mellette! Hasonlóképpen, a romániai családügyi népszavazás kapcsán is egyértelműen a balliberális álláspont mellett álltak ki (egy-két kivételtől eltekintve), az RMDSZ médiájában több újságcikket is megjelentettek! Arról nem is beszélve, hogy az EP-be éppen a Soros-listás Winklert, és annak tanítványát, az Orbán-fóbiás asszisztenst alkalmazó Vinczét küldték!

3.)    Kelemen Hunor évek óta egy megrögzött balliberális, Orbán Viktor-fóbiás RMDSZ-médiabirodalmat működtet Erdélyben! Ennek legfontosabb sajtóorgánumai az Erdélyi Magyar Televízió, a Marosvásárhelyi Rádió, a Kolozsvári Rádió, valamint a Transindex, Maszol stb. portálok. A Marosvásárhelyi Rádióban rendszeresen el szokták mondani, hogy „Magyarországon diktatúra van” és azt, hogy „Orbán Viktor diktátor”, és amikor ezt egy rádióhallgató (alulírott) szóvá tette, akkor az RMDSZ sajtóbérencei, mint például Szász Attila (a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese), Szepessy Előd (az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztője), Kelemen Attila Ármin (a Transindex egykori főszerkesztője) vagy Cseke Péter Tamás (a Maszol főszerkesztője) ezt külön nyilatkozatban / közleményben / cikkben elítélte! Bebizonyosodott, hogy az RMDSZ-bérencei az Orbán Viktor-ellenes tartalmak védelmezői! Ugyanakkor, mivel a feltételezetten jobboldali erdélyi magyar sajtó (pl. a Székelyhon) szintén az RMDSZ ellenőrzése alatt áll, ennek képviselői sem szólalnak fel ez ellen!

4.)    Az RMDSZ által kinevezett intézményvezetők szinte kivétel nélkül Orbán-fóbiások, illetve balliberális meggyőződésűek. Ilyen például a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is, Asztalos Csaba. Többségüket még Markó idején helyezték vezető beosztásba. Ennek bizonyítékaként szolgál az a számtalan nyilvános Facebook-bejegyzés és rendelésre írt újságcikk, interjú, amelyben az érintett RMDSZ-esek állást foglaltak Magyarország migránspolitikája ellen, Orbán Viktor „teljhatalma” ellen, a romániai családügyi népszavazáson való részvétel ellen, a CEU mellett, a NAT ellen stb.

5.)    Igaz ugyan, hogy találunk az RMDSZ-ben néhány jobboldalinak, illetve Orbán-közelinek mondható politikust is, de ezek aránya elenyésző! Egy hangtalan, súlytalan és jelentéktelen kisebbséget alkotnak a Markó-Kelemen balliberális hatalmi körrel szemben! Annyi, mintha ott sem lennének! Sőt, cinkos hallgatásukkal támogatják azt!

6.)    Az RMDSZ vezetői már évek óta nem szerveznek előválasztásokat! Mindig csak zárt gyűléseken, a választói akarat figyelembe vétele nélkül állítják össze a helyi- és parlamenti képviselői listákat, így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy mindannyian hűek a Markó-Kelemen társasághoz! Demokráciának nyoma sincsen! Az egyetlen előválasztást Csíkszeredában szervezték meg, de ott is csak azért, hogy a Fidesz-közeli Ráduly Róbert Kálmánt eltávolítsák. Ez bezzeg sikerült!

7.)    A magyar kormány által nyújtott anyagi támogatások olyan alapítványokon keresztül jutnak el Erdélybe, amelyeket RMDSZ-politikusok vezetnek! A Pro Economica-nál Kozma Mónika, a Transylvania Trust-nál Hegedüs Csilla, a Studium-Prospero-nál pedig Vass Levente a vezető, mindannyian magas beosztású RMDSZ-tisztségviselők, vagyis a magyarországi állami pénzek irányítását a Markó-Kelemen balliberális érdekkör befolyása alatt álló beosztottak hajtják végre! Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyarországi támogatások, amelyekre valóban nagy szükségük van az erdélyi magyaroknak, hozzájárulnak a balliberális, antidemokratikus, Orbán Viktor-fóbiás RMDSZ megerősödéséhez!

8.)    Az erdélyi magyarok becsülete azonban többet ér a magyarországi anyagi támogatásoknál! Ha a magyar kormány segíteni akar az erdélyieken, jobban tenné, ha azt a politikai köröktől teljesen függetlenül - természetesen az erdélyi magyar „ellenzéki” pártokat is mellőzve - tenné meg! Erre saját intézményhálózatot is létrehozhatna! A pártok és politikusok jönnek-mennek, a magyarok viszont itt maradnak! Ugyanakkor, ha továbbra is partneri viszonyt akar ápolni az RMDSZ-el, elvárhatná, hogy az demokratikus módon válassza ki vezetőit, illetve azt, hogy politikusai, intézményvezetői, alkalmazottai ne támadják a magyar kormányt és annak miniszterelnökét, Orbán Viktort!

9.)    Ezeknek a minimális elvárásoknak sajnos nem tud eleget tenni sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ politikusi gárdája, emiatt pedig nem érdemlik meg a Fidesz-KDNP támogatását! Az EMNP-MPP szövetség (EMSZ) sem mutatja egyelőre egy erélyes, a korábbi tévedéseit kijavítani képes alakulat formáját, tehát nehéz állást foglalni mellette, de a jelenlegi RMDSZ támogatása csakis a Fidesz-ellenes erők gyarapodását fogja eredményezni! Ez pedig kész politikai öngyilkosság a Fidesz-KDNP és a jobboldali politikai tömb számára! Az RMDSZ-t csak akkor lehetne támogatni, ha előválasztásokat szerveznének az összes képviselői helyre (ez érvényes az EMSZ-re is), ilyenről azonban egyelőre szó sincs!

10.) Ha a fenti érvek ellenére a magyar kormány, valamint a Fidesz-KDNP szövetség továbbra is a Kelemen Hunor-féle RMDSZ-t fogja támogatni, az erdélyi magyaroknak nyújtandó támogatások közvetítőjeként pedig az RMDSZ politikusait fogja alkalmazni, ez nagyon súlyos károkkal fog járni az egész kárpát-medencei magyarságra nézve! Kérjük, bírálják felül politikai döntéseiket és lépjenek minél előbb hibáik kijavítása érdekében!

Ferencz Zsombor, Marosvásárhely

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Ferencz Zsombor petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...