Azonos neműek házasságának engedélyezése

Az Alaptörvény kimondja, hogy a törvényes házasság egy férfi és egy nő kapcsolatában mutatkozik meg. Viszont mi úgy gondoljuk, hogy ez másképp is lehetne. Mindenkinek jogában áll szabadon választani és dönteni abban, kit szeret és kivel szeretné összekötni az életét. Mindenesetre mi nem a vallás által elfogadott normákat szeretnénk megváltoztatni, mert úgy érezzük, az nem a mi hatáskörünk. Csak a polgári házasság megreformálásáról beszélhetünk.

Szerintünk el kellene fogadni mindenkit, olyannak amilyen, és nem egy felsőbb hatalomnak kéne döntenie az emberek ilyenfajta boldogságáról. Véleményünk szerint senkinek nincsen joga beleszólni az ilyen és ehhez  hasonló személyes dolgokba. Szerintünk a társadalmunknak már kellőképpen érettnek kell lennie az új és megszokottól eltérő dolgok elfogadására. Az azonos neműek házasságának nem elfogadása mellesleg diszkriminatív. Ez a hátrányos megkülönböztetés viszont az egyenlő emberi méltóság alkotmányos alapelvnek mond ellent, mivel a házassághoz való jog ebből levezethető. Nem mellesleg már több ország, többek között Hollandia, Németország, Amerikai Egyesült Államok, Írország, Anglia és Finnország stb., is lehetővé tette az azonos neműek házasságát. Magyarországon egy úgynevezett “bejegyzett élettársi kapcsolat”-ba léphetnek az azonos nemű párok, ami sajnos nem egyenlő a házasság intézményével. A legfontosabb különbségek például, hogy a bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét, nem fogadhatnak közösen örökbe és nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben. Pedig egy gyereknek sokkal jobb egy szerető családban felnőni, mint egy gyermekotthonban, szülők nélkül. Az azonos nemű párok ketten együtt nem fogadhatnak örökbe gyermeket, csak egyedül tehetik meg. Viszont ez azt jelenti, hogy az élettárs nem kap felügyeleti jogot a másik fél örökbefogadott gyermeke felett. Így ha egy igen radikális esetet nézünk, és az anya/apa meghal, nem egyből az élettárshoz kerül a gyerek, aki eddig is nevelte, hanem egy hosszú jogi procedúrába kell kezdeniük… 

Lényegében nem a világot szeretnénk megváltani ezzel a kéréssel, hanem egyenlőséget biztosítani minden ember számára. Sokunknak vannak olyan ismerősei, akik ebben a helyzetben vannak. Véleményünk szerint ez az apró változás az nem befolyásolja az eddig megszokott életet, maximum csak pozitív irányba. Csak arra kérjük Önöket, akik hajlandóak voltak végigolvasni a kérésünket, hogy gondoljanak bele ezeknek az embereknek a helyzetébe is, és ezeket mérlegelve döntsenek. Aki egyetért a kezdeményezésünkkel, kérjük írja alá a petíciónkat. Előre köszönjük az összes támogató aláírást!

 

(Ezzel a petícióval részt veszünk az Amnesty International Összpont versenyén, ahol a feladatunk az volt, hogy egy általunk választott témához petíciót készítsünk.)

loveislove.jpg

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Mázás Tímea petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...