Atomoxetin hatóanyagú gyógyszer támogatása felnőttek részére
Tisztelt Kásler Miklós Professzor Úr, Tisztelt NEAK/OEP, Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma !
Jelenlegi ismereteink alapján az ADHD gyógyszeres kezelésének társadalombiztosítási ellátás keretében, EÜ emelt jogcímen való támogatása ehhez a kritériumhoz kötött:
"6 év és 18 év közötti betegek számára, vagy legfeljebb középiskolai tanulmányaik befejezéséig, akiknél a DSM-IV
kritériumai vagy a BNO-10 irányelvei alapján felállított hiperaktivitás-figyelemzavar szindróma (ADHD), illetve
hiperkinetikus zavar diagnózis szerint gyógyszeres kezelésre van szükség "
Ami azt jelenti, hogy kiesnek a felnőttek az emelt támogatással való hozzájutásból. Figyelembe véve, hogy felnőtt ADHD ambulanciák is működnek Magyarországon, és a rendellenesség bizonyos gyermekeknél felnőtt korra is kitart, valamint többen folytatják a tanulmányaikat érettségi után is, esetleg van aki felnőttoktatásban vagy felsőfokú oktatásban tanul tovább, kérem Önöket hogy módosítsák a rendeletet, hogy az magában foglalja a felnőtt, 18 éven felüli személyeket is.
A rendelet módosítására jelentős nyomós indokot ad az is, hogy a felnőttkori figyelemhiányos rendellenesség jelentős nehézségeket okozhat a munkavégzés, a társas kapcsolatok terén valamint az egész élet területére kiterjedően.
A jelenlegi atomoxetin készítmények árazása óriási anyagi terheket ró a felnőtt ADHD-s személyekre, az atomoxetin terápia, holott a betegcsoportnak sokszor nagy kihívást jelent a pénzkezelés, a munkahely tartós megtartása, és anyagi bizonytalanság mellett ezek az árak nem megfizethetőek.
Kérjük továbbá az ADHD egyéb farmakoterápiájának széleskörű támogatását, beleértve a methylphenidate készítmények árának mérséklését, vagy a gyógyszerköltség támogatását.
Sajnos óriási problémát okoz az is, hogy az egész egészségügyi rendszer túlterhelt, az ADHD ambulanciákra lassan több mint egy évet kell várni, és a területileg illetékes ellátónak nincs jogosultsága a betegség diagnosztizálásra, egy magasabb progresszivitású intézménybe küldik a betegeket. Annak érdekében hogy mindenki ellátáshoz juthasson, kérem Önöket a felnőttkori ADHD diagnosztizálásra jogosult helyek kibővítését, a területileg illetékes ellátóban dolgozó szakorvosok bevonását a diagnosztizálásba és kezelésbe.
Tisztelettel,
Hóka József Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével