Apa és dúla jelenléte egyszerre szülésnél Debrecenben a Klinikán

Kedves Olvasó! 

Itt a bizonyíték, hogy igen is van ereje az összefogásnak! 🙏 Az Uzsoki kórház közleményében hivatalosan is engedélyezte az apa és dúla jelenlétét egyszerre a szüléseknél!

Mutassuk meg, hogy országosan is tudunk elérni ebben sikereket! Csatlakozzon Debrecen is és várjuk a többi várost bízva abban, hogy igen is érhetünk el közösen nagy erejű változásokat! ❣️

⚠️ Szerk. : A petíció célja az, hogy a szabad választás minden szülő nőnek alapjoga lehessen. Ne kelljen két személy között választani. Akár külön kérvény nélkül is megvalósulhasson a szülő édesanya akarata. Kapjanak a leendő anyukák megfelelő tájékoztatás ezzel kapcsolatban, mert a hivatalos tájékoztatás csak egy kísérő személy jelenlétét említi. A petíciót kitöltők között sokan említik, hogy sajnos Debrecenben nekik ez mégsem valósulhatott meg pedig szerettek volna dúlai kiséretet. Illetve egyáltalán nem tudtak ennek lehetőségéről sem. Ebben szeretnénk változást elérni!

A debreceni Klinika és Kenézy kórház külön kérvényben engedélyezheti a dúla jelenlétét is, de ennek elfogadása nem garantált. A választás lehetőségeiről külön tájékoztatás nem kapnak a kismamák. Viszont már 2023-ban az eddigiek szerint sok pozitív visszajelzés érkezett ezzel kapcsolatban. Sok szülés valósult meg a választott személy és dúla kísérete mellett is!  (Köszönjük a visszajelzéseket:) 

  • "Minden szülés egyedi és egyformán fontos. Nőként, anyaként szükségünk van gyermekünk édesapjának támogatására a szülés ideje alatt. Emellett egy dúla, aki már ismer minket, a párunkat, fél szavakból is megérti a kéréseinket, nagyon sokat tehet egy szép szülésélmény eléréséért."

Azért fogtunk aláírásgyűjtésbe, hogy ez a két személy egy időben is jelen lehessen a vajúdás és a szülés során Debrecenben is! 

 

Köszönjük, ha aláírásoddal támogatod ezt az ügyet!

 

Idézet a Másállapotot a szülészetben oldal bejegyzéséből:

 

"A 2021-es Dúlatanulmányból néhány fontos gondolat:

„A dúla (olykor angol helyesírással „doula”) görög szó, eredetileg szolgálót jelent, amerikai közvetítéssel került Magyarországra és a magyar nyelvhasználatba. Ebben a formájában már szüléskörüli segítőt, szolgálatban lévő asszonyt jelent. Magát a kifejezést először 1969 Dana Raphael (1969, idézi Puroszné 2016) használta egy antropológiai tanulmányában, melyben leírja, hogy a humán társadalmakban széles körben elterjedt gyakorlat, hogy egy női támogató is jelen van a szüléseknél, aki hagyományosan egy családtag vagy barát, és akinek jelenléte meghatározza a szülés megélésének minőségét és a hosszú távú szoptatás sikerét is. Raphael a kifejezést az ógörögből veszi, melynek jelentése „női szolga”.

A dúlák főként nők, mint ahogyan a dúlaság hagyományosan női, anyai, empatikus gondoskodás, amely segítheti a vajúdókat gátlásaik leküzdésében, szabadabban engedhetik bele magukat a szülés intim folyamatába. A dúlai kísérés célja, hogy elvárás- és ítélkezésmentes odafordulással biztosítsa a nők számára a viselkedéses szabadságot a szülőszobán. Hatalmas felszabadító ereje van annak, ha a nők úgy érzik, nem kell viselkedniük, megfelelniük, szerepet felvenniük a vajúdás alatt, ellenben bármily logikátlan, szokatlan vagy ellentmondásos kérésük, kérdésük lehet. Az a nő, aki képes elengedni magát és csak önmagával foglalkozni, befelé figyelni, sokkal könnyebben tud szülni. A hazai dúlák nem a kórházi személyzet részei, jelenlétük, tevékenységük a várandós nő kívánságának megfelelően alakul, éppen ezért a dúlai teendők is minden esetben az adott anya vagy szülőpár személyes igényei szerint változnak. 

 

Fontos leszögezni, hogy minden dúlaszervezet határozottan kijelenti, hogy a dúla nem egészségügyi végzettségű szüléskörüli segítő, ennek megfelelően nem helyettesítheti sem az orvost vagy otthonszülés esetén a bábákat, sem a szülésznőt, sem a védőnőt, nem végezhet vizsgálatokat és egyéb klinikai feladatokat.

Ugyanakkor a dúla képzése során tanul róla, érti és átlátja az élettani szülésszületés fiziológiai és lelki folyamatait, illetve elméleti szinten tanul a gyakran előforduló orvosi beavatkozásokról, hogy a szülőknek képes legyen ezeket elmagyarázni, előnyeikről és hátrányaikról tájékoztatást adni, ezzel segítve a családokat kompetenssé tenni informált döntéseik meghozatalában.

 

Az úgynevezett dúla-hatás (Klaus és mtsai, 2002) azt jelenti, hogy “kizárólag a dúla folyamatos támogatása csökkenti hatékonyan a komplikációk esélyét, mert - ellentétben a gyakorlott szülésznők és a tanuló szülésznők munkájával, az övék annyiban más, hogy egy személyre tudnak összpontosítani, mert nem vesznek részt a kórház többi munkájában (ügyeleti rendszer, kötelező adminisztráció, jelentés az orvosnak stb.), s így képesek csak és kizárólag az őket felkérő szülőnővel, szülőpárral foglalkozni” (Klaus és mtsai, 2002, 38.o.).

 

Ha az anya mellett megfelelő támogató asszonytársi segítő, dúla van jelen, annak számokban is mérhető hatása van:

 

Tizenegy különböző vizsgálat eredményeinek metaanalízis technikával egybefoglalt összegzése azt mutatta, hogy a dúla jelenléte: 

- az összes császármetszés arányát durván 45 százalékkal csökkenti, 

- a vajúdás hosszát 25 százalékkal csökkenti,

- az oxitocin használatát 50 százalékkal csökkenti, 

- a fájdalomcsillapító gyógyszereket 31 százalékkal csökkenti, 

- a fogó használatának szükségességét 34 százalékkal csökkenti, 

- az epidurális érzéstelenítés iránti kérések számát 10-60 százalékkal csökkenti."

 

#nekelljenválasztani

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Jantyikné- F Mariann láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...