A PILISBOROSJENŐRE TERVEZETT IPARTELEPI BEKÖTŐÚT MEGVALÓSÍTÁSA ELLENI PETÍCIÓ
LAKOSSÁGI PETÍCIÓ
A PILISBOROSJENŐRE TERVEZETT IPARTELEPI BEKÖTŐÚT MEGVALÓSÍTÁSA ELLEN
Tiltakozunk az ellen, hogy az ipartelepi bekötőút, azaz a Hegyalja út/Kövesbérci utcát a Budai út és a Fő út között elhelyezkedő kereskedelmi-szolgáltató területet összekötő 1500 m hosszú, 2×1 sávos útszakasz – amelyet a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. tervez megvalósítani – megépüljön! Egyúttal kérjük a pilisborosjenői önkormányzatot, hogy az előkészítés alatt álló útszakasz jelenlegi elképzelések szerinti megvalósítását az alábbi, az érintett területen élők emberi életminőségét befolyásoló fő következmények miatt utasítsa el!
- A beruházással közvetlenül érintett Hegyalja utcai lakosok viselnék legjobban a majdani közúti oda-vissza forgalom okozta zaj-, por-, széndioxid-szennyezést – a bekötőút emelkedése ezen a szakaszon 9%, ami a maximális megengedett érték, és ez azt jelentené, hogy a teherautók nagy terhelés alatt hajtanának fel –, mindemellett a zaj és közlekedés okozta egyéb hatások az ingatlanok állapotát veszélyeztetné, azok piaci értéke csökkenne. Mindez a szomszédos utcákban – a Panoráma, Kavics, Kövesbérci utcák által határolt területen – élőket közvetve, más mértékben, de ugyancsak érintené.
- A beruházás hatalmas méretű természetkárosítást okozna: az út megvalósításához kb. 15 m erdősávot kellene kivágni a Natura2000-es besorolású, nemzeti parki területből. Ami egyúttal a levegő minőségének romlását is jelentené.
- Az ipartelepi bekötőúttal egy Pilisborosjenő ófaluján is oda-vissza átvezető „egérút” létesülne Üröm, Budakalász, Csillaghegy irányába. Az „egérút” jelleg miatt fennáll a veszély, hogy a Budai út Ürömi út felé való bedugulása csak a Fő út igénybevételével lenne kikerülhető, ami az ófalut is szükségtelen mértékben terhelné. Aláírásunkkal támogatjuk, hogy az ipartelepi bekötőút a jelenleg ismert nyomvonal és elképzelések alapján NE épüljön meg! Helyette az önkormányzat ezen a szakaszon egy kerékpáros és gyalogos közlekedésre alkalmas, kb. 1,8 m bekötőút megvalósítását támogassa!
Kövesbérc Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |