A kisgyerekkel való ügyintézés hátulütői

 Hivatalos helyeken ügyet intézni sokszor időigényes, stresszes feladat.  Anyukaként sokszor még kisgyerekeinket is magunkkal kell vinni ehhez. Márpedig a gyerekekkel való ügyintézés - bár végszükség eseten megoldható, ám semmiképp sem nevezhető normális állapotnak.

A gyerekekkel való ügyintézés rossz a gyerekeknek, hiszen sokszor irreális elvarasokat támaszt velük szemben (pl. hosszú ideig egyhelyben ülés, unalom elviselése), ráadásul az értékes szabadidejükből rabol el.

Rossz a szülőnek, hiszen meg kell osztania a figyelmet a gyerekek es a feladat között, így könnyen elsikkadhatnak fontos információk és az ügyintézési idő is meghosszabbodik. Emellett gyakran érezhető, hogy a kisgyerekes édesanyákát nem tekintik egyenrangú partnernek az ügyintézés során.  

A korábban említett figyelem megoszlás léphet fel az ügyintézőnél is, aki a gyerekek (életkorukból fakadó) zaja miatt gyakran nem tudja kellő alapossággal végezni a munkáját. Egylégterű irodák esetén ráadásul sok ügyintézőnek okozhatnak kellemetlenséget, ami felesleges veszekedéshez vezethet.

Mindezeken felül a sok idegen emberrel való összezártság alatt a gyerekek betegségeket is összeszedhetnek.

Alulírott kisgyerekes édesanyák egyetértünk abban, hogy az ügyintézés során a gyerek jelenléte zavaró, és teljesen normális, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a helyzetet a fentiek miatt elkerüljük. Nem azért, mert nem szeretjük kellőképpen a gyerekeinket, épp ellenkezőleg, családunk közös érdekeit szem elött tartva igyekszünk mindent megtenni azért, hogy megfelelő felvigyázóról (pl. apa) gondoskodjunk az intézni valóink idejére.


Steiner Zsófia, 4 gyermek édesanyja    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével


VAGY

A petíció írója az összes megadott adatot látni fogja.
Facebook