A Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda szülői közösségének kérelme Vighné Biró Zsuzsanna intézményvezetői pályázatának jóváhagyáshoz

„Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött.” Márk 9,37    

 

 

Tisztelt Dr. Fabiny Tamás Elnök-Püspök úr és Prőhle Gergely Országos Felügyelő úr!

 

    A Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda szülői közösségének nevében kérjük Önöket, szeretett óvodánk jelenlegi vezetőnőjének, Vighné Biró Zsuzsannának intézményvezetői pályázatát hagyják jóvá. A döntés szakmai hátterét ugyan nem ismerjük, viszont a szülői oldalról szeretnénk Zsuzsa igazgatónő iránti támogatásunkat kifejezni és érvényre juttatni.

Zsuzsa igazgatónő az idei tanévben, a pandémiai helyzet enyhülésével lehetőséghez jutott megvalósítani a gyermekeink számára azt a sok színes és élménydús programot, melyet a pályázatában részletezett. A programok többségében úgy kerültek megrendezésre, hogy az óvoda dolgozói és a szülők is aktívan részt vettek bennük, ezzel lehetőséget teremtve az ismerkedésnek és a közösségé formálódásnak. A programok rendszerint egy evangélikus ünnep vagy hitgyakorlat köré szerveződtek, melyek szülői meglátásunk szerint gyermekeink számára az egyik legjobb módja keresztény életük megalapozásának.

Zsuzsa akkor vállalta az intézmény vezetését, mikor az egyházi irányítás alá került. S míg mások tartózkodtak a változással járó bizonytalanságoktól, ő támogatást és biztatást nyújtott az óvoda gyerekeinek, dolgozóinak és a szülőknek. Évről-évre egyre több rendezvényen, jeles napon, ünnepen is egyre szorosabb az együttműködés a helyi evangélikus egyházzal. Ezáltal a gyerekek mellett mi, szülők is bekapcsolódunk a helyi evangélikus közösségi életben.

A hitnevelés a mindennapokban is érezhetően jelen van az óvodában: az óvoda minden dolgozója szeretettel, türelemmel és nyitottsággal fordul a kisgyermekekhez és hozzánk, szülőkhöz is. Példaértékű, hogy ebben az óvodában az óvónők és dajkák ismerik az összes csoport gyermekeit. Ez a családias légkör olyan biztonságot nyújt a gyerekeknek, melyben valóban önfeledt és boldog éveket tölthetnek el. Mindez nem valósulhat meg a megfelelő vezetés nélkül. Zsuzsa ajtaja mindig nyitva áll és aki hozzáfordul kérésével, az nem csak meghallgatásra talál, hanem megoldásra is. Mindig.

Az igazgatónő gyermekszeretete sugárzik a megjelenéséből, tapasztalt óvodapedagógus, aki jó vezetői készséggel és gazdasági érzékkel is rendelkezik. Számos pályázaton részt vett és nyert is az óvoda, de emellett a saját, házi rendezvényeken is mindig van egy kreatív lehetőség támogatni az intézményt. Az így összegyűlt összeget vagy az öt csoport között egyenlő arányban osztja szét a vezetőség vagy közös eszközt, játékot, programot finanszíroznak belőle. Annak köszönhetően, hogy Zsuzsa ilyen figyelmességgel gazdálkodik az óvodai támogatásokkal az intézmény játék-készlete rendszeresen cserélődik és bővül.

Az igazgatónő nyílt és támogató hozzáállása a munkatársakra is ösztönzően hat. Többségében a kollégák évek óta állandó alkalmazottjai az intézménynek. Az óvónők szakmai felkészültségét és hozzáértését tükrözi az elégedett és jó visszajelzés a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola tanítónőitől. A gyerekek felkészülten kezdik az iskolát. A beiratkozás során már évek óta tapasztalható túljelentkezés tükrözi igazán az óvoda jóhírét és kiválóságát, melyért rengeteget tett és szeretne tenni az igazgatónőnk, Vighné Biró Zsuzsanna.

Kérjük engedjék, hogy munkáját az eddigi elhivatottsággal, alázattal és szeretettel folytathassa. Mi szülők imádkozunk, hogy az Úr akarata teljesüljön és kapjanak felülről való bölcsességet ebben az ügyben.      

Bízunk méltányos elbírálásukban.     

 

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” 1Kor. 16,14.    

   

Kelt, Csömör 2022. május 22.        

Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda szülői közössége             


Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda szülői közössége    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével




Script executed with success this is not html: Array ( [type] => 2 [message] => Trying to access array offset on value of type null [file] => /home/petitions/public_html/sign_petition.php [line] => 31 )