Ne legyenek családok lakcím nélkül!
tip |
/ #31 Re: Re:2016-11-04 13:40Hogy be tudja-e jelenteni a lakcímét egy bérelt lakásban élő lakó, az nem a keresetükön vagy azon múlik, hogy az albérlet normális-e. Egyes-egyedül a tulajdonos szándékán múlik. Ha nem akarja, hogy be legyen jelentve a lakcím, akkor nem lesz bejelentve a lakcím, hiszen nem kell szankcióval számolnia annak, aki jogellenesen nem hagyja bejelentkezni a bérlőt. Ez előfordulhat egy drága lakbérű lakásnál is, akármilyen jó keresetű lakóval is. A probléma tehát elsősorban nem a lakhatás milyenségével van, hanem azzal, hogy a lakcímbejelentés törvényes jogának (pontosabban kötelezettségének!) az állam nem képes és láthatólag nem is igazán akar érvényt szerezni, hanem az ingatlantulajdonosok kénye-kedvétől teszi azt függővé. (Albérletbe pedig állandó lakcímet is ugyanúgy be lehet jelenteni! Sőt, kell is, ha nincs másutt állandó lakcíme a lakónak.) |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
2210 Létrehozva: 2024-05-02
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1886 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3541 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2099 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
523 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
511 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
495 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
486 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
301 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49512 Létrehozva: 2024-02-07
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
146 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
135 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
940 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
194 Létrehozva: 2024-04-01
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Legyen Sinkovits-Vitay András Hugh Jackman hangja a Deadpool & Rozsomák című filmben
87 Létrehozva: 2024-05-23
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5569 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Nyergesújfalu élhetőbb bolti ellátása érdekében
383 Létrehozva: 2023-07-21