Quaestor károsultak megmentéséért


Vendég

/ #7091 Re: Re:

2016-10-21 11:49

#7085: - Re:  

  „a felügyeletnek fizetnie kell mindenkinek.”

http://www.origo.hu/gazdasag/20161019

A jegybank előtt – amely a csalások leleplezésekor alig 18 hónapja vette át itthon a pénzügyi felügyelés feladatait –az érintett brókercégek vezetői közel húsz éven át zavartalanul lophatták el a befektetők pénzét, senki nem állította meg őket. Mindazoknak, akik utólag valamiféle „öncsődöt" emlegetnek e brókercégeknél, tudniuk kellene: közbelépésünk nélkül a csalók még milliárdokat vehettek volna el az emberektől.

Akkor miért állítja az MSZP például a Quaestor brókerház kapcsán, hogy a jegybank hibázott, és ő állította ki azt az engedélyt, ami alapján a Quaestor ki tudta bocsátani a fiktív kötvényeket?

A jegybank gondos felelőssége mellett politikai haszonszerzők felelőtlenségéről, a téma pártcélokra való silányításáról is beszélnünk kell immár sajnos a brókerügyek kapcsán. Az emberek tudatos megtévesztési kísérletéről van szó. Az adott politikusok ugyanis évek óta pontosan tudják, hogy a Quaestor Hrurira első kötvénykibocsátási tájékoztatóját még 2007 novemberében, az MSZP kormányzása idején hagyta jóvá az akkori pénzügyi felügyelet.