Tiltakozunk a Lukács Archívum szétszedése ellen
Zoltán Mosóczi Budapest |
/ #90 Re:2016-04-18 14:57Én sem árultam el soha. Sokáig még azt sem, hogy az unokája vagyok. Vannak, akik Lukácsért, vannak, akik Lukácsból élnek. Nem mindegy. Én egész életemben az árnyékában éltem. Nem egy irigylésre méltó pozició: ÓRIÁSOK ÁRNYÉKÁBAN Szeretnék fájdalom-esetten Hatvanhárom év tapasztalata mondatja velem, hogy a legkisebb ellenállás irányába mutató út a pokolba vezet. Jó példa erre: mások megváltoztatása. Ez igazán nem nagy ügy, nem kell hozzá más, mint egy kis hatalom, pénz és megfélemlítés (próbálja meg valaki ehelyett önmagát megváltoztatni, és rájön, hogy milyen hatalmas ellenállásba ütközik). Elődeink legfőbb bűne nem az, amit a Múltban követtek el, hanem az, hogy a Jövő generációit is belekergetik abba a zsákutcába, amelyben csak hasonló vagy még nagyobb bűnöket lehet elkövetni. Ilyen bűn a társadalom linearizálása. A múltban mindenkit felfűztek egy ideológiai láncra, egész világuk úgy nézett ki, mint egy végtelen hosszú rózsafüzér. Az tény, hogy ezen az úton lehet a társadalmat a legkönnyebben kordában tartani; mindenki tudja, hol a helye, kik azok, akiknek parancsolhat, és kik azok, akik előtt hajbókolnia kell. Mindenkibe beleverték: mi a rossz, mi a jó, ki az úr, ki a szolga. Egy számító, de számítógép nélkül digitalizált világot teremtettek, ahol mindig a felüllevők döntötték el, hogy ki a 0 és ki az 1. Már az újszülöttön elkezdték az idomítást, hogy szófogadó, tisztelettudó, jól nevelt gyereke, majd alázatos szolgája, hűséges alattvalója, bátor katonája legyen a mindenkori uralkodóknak. Niceától Nietzschéig tartott ez a "zsinat", majd a lánc elszakadt és a milliárdnyi láncszem szanaszét gurult. És jött a XX. század, mindenféle ordas eszmék tömegekbe gyúrták az elgazdátlanodott báránykákat. A kétezer éve Pál apostol által teremtett Krisztus utolsó megkísértése a náci halálgyárak és a szovjet internáló táborok felállítása volt. Őt is maga alá temették a hullahegyek, és elpusztult a több millió ártatlan áldozattal együtt: "a holokauszt óta már nem lehet úgy szeretni, mint annak előtte". Szeretném már magam utálni, Felnőtt, de hagyományos értelemben soha nem vált felnőtté a II.Világháború utáni generáció – a "Legyek ura" magára hagyott generációja "Valahol Európában" hit és illúziók nélkül éli életét a "Vakok országában" –, érzéketlen a fekete-fehér ideológiákra, hiszen nem alakult ki benne a szín képzete. Isten az ő vaksi szemükben oly kicsivé zsugorodott össze, mint az üres halmaz, és ennek a Hit nélküli világnak tudományos alapot biztosít a halmazelmélet alaptétele, miszerint az összes halmazok halmaza (amely jól szimbolizálhatná a több ezer éve megteremtett istenképünket) nem létezik. Levitézlett elődeiket egyszerűen csak losereknek tekintik. De milyen tekintélye is lehet egy losernek? Ez az "utcán felnőtt" generáció ahogy a fekete-fehérre, úgy minden egyéb szín befogadására is érzéketlenek, és ezt adja tovább utódainak is (már aki még vállalkozik gyereknevelésre), így egy hideg, ideológia mentes, elidegenedett, mának élő, racionális világba zárják be magukat. De nyelvelnek, zsibongnak, űznek Ami a Jövőbe vetett hitet táplálja bennem az az, hogy: bár több ezer éve próbálja az emberiség a Világot kalitkába zárni, de az mindig kiszökik belőle valahol. Newton óriások vállán állt, így messzire látott. Én óriások árnyékában élek, ami óriási hátrányokkal jár, hisz eltakarják a fényt, amely a függetlenséghez vezető utat ragyogja be. Arról nem is beszélve, hogy ha megpróbálok felkapaszkodni a vállaikra , a törpék azonnal rám telepszenek vagy lerángatnak. Milyen hígfejüek a törpék: Az Óriások vállára nem sikerült felmásznom röpke hatvanhárom év alatt, így csak egy keskeny pontonhíd lett belőlem Múlt és Jövő között. A Múlt hatalmas pilléreit kötöm össze a Jövő épülő pilléreivel. Megtaposhatnak, masírozhatnak rajtam, fel is robbanthatnak, fütyülök rájuk: Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1872 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3331 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1061 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2093 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
500 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
471 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
450 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
415 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5557 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23