MONDJ NEMET A NEPTUN ÁLTALÁNOS ISKOLA BEZÁRÁSÁRA!
Vendég |
/ #18 Re:2015-04-12 15:43Igen, lehet, hogy csak kb 50%os a kihasználtság, de egyrészt az előttem válaszoló már írt arról, hogy az utóbbi években keményen ellehetetlenítették az iskolát, az önkormányzat rendszeresen figyelmen kívűl hagyta a körzet átalakítási kérelmet... Másrészt pedig mint említve van, ide SNIs gyerekek is járnak. Nekik pláne nem tesz jót egy 30 fős létszám, nem lehet úgy odafigyelni Rájuk. Itt még ők is megtalálták magukat, mert a tanárok tudtak velük foglalkozni. Mindezek mellett ppedig az "ép" tanulókkal is tudtak foglalkozni az Ő szintjükön. Mert ezen a létszámon ideálisan müködött. Írom ezt úgy, hogy a négy gyermekem közül három is ide jár, mindegyik "ép", mégsem zavart soha, hogy vannak velük SNIs gyerekek, a fent leírtak miatt sem. És bizony csütörtökön ide fogom beíratni a kisebbik gyermekemet is, mert még bízom a csodában. Na és mert nem AKAROM Őt sem egy 30 fős osztályba tenni, ahol nem jut majd Rá idő, ahol csak egy apró pont lenne a "gépezetben". Mi a NEPTUN sulit AKARJUK! Ahol mindegyik tanár tudja az összes diák nevét (nem csak a saját osztályában), ahol minden gyerekkel foglalkoznak, minden gyerekben megtalálják a tehetséget, mindenkoből igyekeznek kihozni a legjobbat. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1878 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1697 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3406 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2097 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
509 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
488 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
473 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
432 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5564 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
193 Létrehozva: 2024-04-01
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22