Az akác legyen hungarikum!
kétoldalú érme |
/ #2373 Re:az érem két oldala2014-02-16 15:07Nemrég azt hallottam, hogy az akác, mivel nem őshonos fafajta, emellet az akácosokban a legtöbb őshonos magyarországi állatfajta nem is képes elszaporodni (tüskés, bozótos, erőszakosabb fafajta az őshonos fafajtáknál pl. gyökérről sarjadzik, sokszor elkapja az arrajárót, embert állatot az ága:) inkább az akácfaállomány szabadon termő részének csökkentése (mivel folyton terjeszkedik) szükséges lenne. Ezzel kapcsolatban megértem az ellenérveket, de ez tipikusan egy kétoldalú érme. Értékes, jól érzi magát itt és hasznos növény - viszont olyannyira jól érzi, hogy már-már túlszaporodik egyes területeken, és kivágással nem lehet szabályozni. Jó lenne ezügyben is egy párbeszéd! Én nem vagyok szakértő, de szükségesnek látom a kérdés kibővítését, és akkor talán nagyobb támogatottságra is szert tenne. Az erdőállományt emellett bővíteni kell, de inkább olyan fafajtákkal, melyben állatok is megtelepülhetnek. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1872 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3339 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1071 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2093 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
502 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
452 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
417 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5558 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23