A romániai kézműves vásárok minőségenek megőrzéséér/fenntartásáér
attesz, ekc |
/ #10 Attesz2014-02-01 09:44Kedves József. Én nem valamikor leszek büszke rá, hanem már most az vagyok, hiszen a fórumon, ha jól emlékszem éppen én hozakodtam elő - igaz nem petíció formájában - a minőség növelésének szükségességével - ami egyben a résztvevők létszámának a szükségszerű csökkentésével jár eleinte, éppen azért, mert az utóbbi években nagyon elszaporodott a mindenféleség. A nevesített, nyilvános aláírást azért javasoltam, mert arról volt szó, hogy ez a lista valahol nyilvános, elérhető lesz, éppen a felelősségre vonhatóság miatt. Sőt, az aláírók listáját mi magunk is közölni fogjuk az oldalunkon és aki nálunk jelentkezik vásárba, annak a jelentkezési űrlapon kívűl ezt is alá kell írnia. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1877 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1393 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3382 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2094 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
504 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
473 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
422 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5562 Létrehozva: 2023-07-26
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22