Tiltakozás a homofóbiát legitimizáló hittankönyv ellen

Egy vélemény

#101

2013-09-16 17:37

Ez az Ószövetség: Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog. Ne hálj együtt semmiféle állattal, attól tisztátalanná válsz. Az asszony se adja oda magát állatnak, hogy vele háljon. Ez undok dolog. Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle ilyen tettel. Így szennyezték be magukat azok a népek is, amelyeket elűztem előletek. Az ország tisztátalanná vált, de megtoroltam bűnét, s az országnak ki kellett okádnia lakóit. Ti azonban tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat, ne kövessetek el semmit azokból az iszonyatos dolgokból, sem a közületek valók, sem a közöttetek lakó idegenek. Ezek az utálatos dolgok tisztátalanná tették mind a lakó nemzeteket? Ha ti is tisztátalanná teszitek, nemde titeket is kiokád, mint ahogy kiokádta az előttetek ott lakó nemzeteket? Igen, ha valaki elköveti bármelyiket is azokból az utálatos dolgokból, az vesszen ki népéből, bárki is az. Tartsátok meg tehát törvényeimet anélkül, hogy követnétek azokat az utálatos szokásokat, amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek."
Lev 18.22-30
Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk.
Lev 20.13
Ez a Katolikus Egyház Katekizmusa: 2357 A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket [Vö. Ter 19,1--29; Róm 1,24--27; 1Kor 6,9--10; 1Tim 1,10.] -- mindig vallotta, hogy "a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek". [Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 8. AAS 68 (1976) 85.] Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.
2358 Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.
2359 A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.
"A halálos bűn, miként maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége." - Tehát kirekesztésről szó sincs. Nem muszáj a hittant sem választani.

Vendég

#102 Re: Re: Re: Re: Csengőszó

2013-09-17 12:48

#98: Kri - Re: Re: Re: Csengőszó 

 

Bocsánat mester, csak utánad!

Vendég

#103 Re: Re: Re: Re: Re:

2013-09-17 12:51

#99: - Re: Re: Re: Re:  

 

Nincs rá erőltetve, mert választható! Ha nem akar nem jár hittanra a tanuló! Választás kérdése! Neked is szép napot!

Vendég

#104 Re: Re: álliberális despotizmus

2013-09-17 12:57

#100: - Re: álliberális despotizmus 

 

Igaz, ez kifogásolható! De a gond, hogy elvakult emberek követték el ezeket a tévelygéseket , hasonlóan elvakultak, úgy mint, akik ebből a hittankönyv mondatából ilyen hadjáratot indítanak.

Vendég

#105 Re:

2013-09-18 17:03

Véletlenül keveredtem ide, és annyira felidegesítettem magam, hogy kénytelen vagyok hozzászolni.

Először is mi az, hogy homofób? És hogy jönnek egyesek ahhoz, hogy a tőlük eltérően gondolkodókat homofóbnak bélyegezzék!

homo: latin szó ember, emberféle, férfi a jelentése.

fóbia: beteges félelem, undor valamitől.

Ergo a homofóbia beteges félelem az embertől:-). Az más kérdés, hogy valakik ezt egy más fogalomra húzták rá és terjesztik. Ha azt az "értelmét nézzük, amire a mai média és közélet használja: a homoszexualitás elutasítása.

Egy toleráns társadalomban -függetlenül attól, hogy az demokrácia vagy sem- a többség elfogadja, megtűri a különbözőséget. Azért használtam a két szót, mert van amit elfogad, van amit csak megtűr, ráadásul ez egyénenként csoportonként változik.

Másság az, ha valakinek sárga a bőre, vagy fekete a haja, vagy kék a szeme, vagy manapság inkább az ha személyiségkifejező-lila a haja, vagy bikakarika van az orrában, esetleg autógumi a fülében, nyáron 40 fokban kötöttsapkát hord stb. Röhög magában, vagy hangosn az ember, de úgyis azért viselkednek így, mert valami hasonló hatást akarnak elérni.

Homoszexualitást is divat manapság másságnak nevezni, sőt lassan lenyúlják erre ezt a szót.

Mi lehet valójában a homoszexualitás? Ennek megfogalmazásába valószínűleg nekem is beletörne a bicskám.

Betegség? Ez "túlhaladott" elmélet. De akkor mit beszélnek itt is egyesek "hibás" génről? Ha hibás, akkor betegség, mint a cukorbetegség és kezelni kellene és természetesen elfogadni uganúgy, mint aki gyermekbénulás miatt éli másképp az életét! Nemde?

Ha választott, tanult viselkedés, akkor meg miért ne lehetne elutasítani egy társadalomban. Miért akarják egyes csoportok belémbeszélni, hogy az a "normális", ha elfogadjuk nem pedig az, ha elutasítjuk.

Olvastam a neten egy kivonatolt (tehát nem teljes) tanulmányt brit kutatóktól, miszerint leginkább a kamasz kori érzékenység és változások (hormonális átalakulások) időszakában ért "élmények", behatások okolhatók az eltérő "identitás" kialakulásáért. Ez is azt erősíti, hogy javarészt tanult viselkedésről van szó. Bár a kutatás is megemlíti, hogy van akiben több, van akiben kevesebb hajlam van erre.

A megitélésével  hasonlóan nem egységes a helyzet, mint a kábítószerfogyasztással. Vannak, akik mereven elutasítják, és vannak akik teljesen normálisnak tartják, vannak akik bocsánatosnak, botlásnak stb. Mégis manapság szinte mindenütt valamilyen szinten büntetik.

Nem láttam még tanulmányt, de még internetes szavazást sem a homoszexualitás mai magyar társadalomban élő megítélésével kapcsolatban, de nagyon sokat mernék rá feltenni, hogy a túlnyomó többség hozzáállása a következő:

A nyilvános homoszexualitás a társadalom számára nem kívánatos jelenség, melyet azonban toleráns társadalomként valamilyen szinten elfogad, nem diszkriminál, nem büntet, nem kényszergyógykezel. Nyilvánosan egyes személyeket nem szégyenít meg emiatt. De a társadalomnak igénye és kötelessége, amennyiben ezt neveléssel, és ismeretterjesztéssel lehet tudatosítani a "veszélyeztetett korosztályban", (márpedig, ha ez tanult viselkedés, akkor lehet), hogy  meggátolja az ez irányba való elfordulást. Tehát kell erre nevelni!!! Főleg azért, mert a homoszexualitásnak manapság a médiában és a közéletben erőteljes a lobbyja illetve reklámja!!

Az megint más kérdés, hogy hogyan van megfogalmazva! Bevallom már kiestem ebből a korosztályból és nem olvastam a könyvet, és biztos számtalan kritikát tudnék megfogalmazni, mintahogy a történelem könyvekben szereplőkkel szemben is, de azért ottis van egy mérce, és  nem "bödös komcsizunk" (de ne is nácizzunk észnélkül!) mégis meg kell világítani ezen ideológiáknak a hibáit, és veszélyeit.

A fóbia az lenne ha azt mondanám: Nem szeretném megvárni, míg a homeszexualitás már nem is választható, hanem elvárt, netán kötelező létforma lesz:-DDD. De itt még szerencsére nem tartunk.

 

 


Vendég

#106 Re: Re:

2013-09-19 20:04

#105: - Re:  

 

JÓL MONDOD! ÁMEN! :)
erdelyik

#107 Re: Re: Homofób vagyok, miért változzak?

2013-09-22 17:43

#8: Róza - Re: Homofób vagyok, miért változzak?

"Az ember nem alapvetően heteroszexuális". Erősen gondolkodom azon, hogy tudok-e írni olyan megjegyzést erre a sületlenségre, ami kifejezi ostobaságát, de nem sértő. Mi az, hogy nem alapvetően heteroszexuális? A szexualitás a gyermeknemzést szolgálja. Ha két homoszexuális tudna egymással szaporodni, akkor igazad lenne. De nem tud. Ebből egyszerűen megérthetően következik, hogy az ember alapvetően heteroszexuális.


Vendég

#108 Re: Re:

2013-09-24 18:10

#5: napkelte - Re:

Akkor csak a helyesen írni nem tudók maradnának? :O

Ványecska

#109 Re:

2013-10-03 14:26

#48: -

Ez nem diszkrimináció. A bűn elítéléséről van szó, és a keresztyének a bűnt utálják, de a bűnöst szeretik. A bűn következménye a halál. Minden bűn halálos, de Jézus által van a szabadulás.

Ványecska

#110 Re: Re: álliberális despotizmus

2013-10-03 14:36

#100: - Re: álliberális despotizmus

az egyházsem volt hibátlan,rz tény,de...Az egyházat azonosítani ezekkel az emberekkel,minimum csúsztatás


Vendég

#111 FERENC PÁPA szavai

2014-02-05 14:01

"A homoszexualitásod nem számít. Így vagy úgy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ezért a jócselekvés útján kell haladnunk" - mondta Ferenc pápa a telefonba annak a meleg francia férfinak, aki azért írt neki levelet, mert nehezen tudta összeegyeztetni vallását szexuális orientációjával
Íródeák

#112 bűn

2014-02-13 00:47

Azért írták bele, mert a homoszexualitás halálos bűn. Isten nem szokta megváltoztatni a törvényét. Akkor sem, ha a világ összes liberális csoportja háborog. Istennel van bajuk. Az ő bajuk.
wasp

#113 Re: Re:

2014-03-29 23:04

#5: napkelte - Re:

igy van haverom :) ne reklámozzák, mi sem reklámozzuk hogy heterok vagyunk nem vonulgatunk vonjuk el a pénzt ... kapcitás..helyszinbiztositás .... endszóonendszóon , Mózes elmagyarázta .. de ugy néz ki vannak akik nem értik ..  de a punik nem zavarnak csak az a baj nem külön vonulgatnak háháháhá :p így viszont okádék ... főleg hogy a híradó vacsorám közbe mutatja ... ehhhhhhhhhhh

wasp

#114 Re: Re: Homofób vagyok, miért változzak?

2014-03-29 23:08

#8: Róza - Re: Homofób vagyok, miért változzak?

khm khm khm ... leszbi mamik .. hmmm .. nade farkasmami meg bipapik vagy esetleg homopapik .. 4 éves lennék de  lehet má széjjelgyújtanám :( :( :( :( :( :( :( :( ehhhhhhhhhhhhhhhhh

Attis

#115 Re: FERENC PÁPA szavai

2016-02-23 11:52

#111: - FERENC PÁPA szavai 

 

Csak Ferenc, mivel érvénytelen a megválasztása, és semmibe veszi a szenthagyományt. Állítása szerint "Azok akik ragaszkodnak ahhoz, hogy mindíg így volt bálványimádók." A Szenthagyomány mint tudjuk, áll a Szentírásból, és az összes tanításból amit elődeink a hit tisztaságának megörzésére letettek, belértve a sokak által nem kedvelt dogmákat is. Egy pápának pedig alapvető feladata lenne, ezek megvédése, nem pedig az, hogy szelfizzen meg jópofizzon a liberális médiának. Megnyilvánulásai hamarosan akkora felháborodást fognak kelteni, a keresztény körökben, hogy kénytelen lesz tovább álni.

(A Denzingerre visszatérve, már egy része magyarul is elérhető denzinger.hu-n, és folyamatosan töltik fel, hamarosan elérhető lesz a teljes kötet.)


Vendég

#116 Re:

2016-07-07 15:22

Biff

#117 Re:

2018-08-08 12:51

#1: -  

Érdekes egy felvetés ez az ügy. Ha már hittan könyvről van szó esetleg valakinek végig futott már az ágyán, hogy Istennek mi az álláspontja a homoszexualitásról? Mert gyűjtögethetitek az aláírásokat, hogy így gondoljuk másként meg úgy, de ha Isten bűnnek tekinti ezt a gyakorlatot, - márpedig ne legyenek kétségeink - akkor talán jobb lenne neki személyesen benyújtani a panaszotokat. Írjatok Istennek egy nyílt levelet, amiben érveltek ,hogy bizony nem jól látja Isten a dolgokat, személy válogató és egyébként is micsoda dolog ez?!Most tényleg nem érzitek ezt röhejes nonszensz dolognak? Holnap mi ölén fogtok tiltakozni, a pedofília elítélése ellen? Vagy tartsuk tiszteletben a nemi erőszakot elkövetőket is, mert,hogy mások mint mi, de ettől színes a világunk? Ébredjetek már fel! Ha valamiről Isten azt mondja bűn, akkor az nem jó! Akárhogy fényezed, rossz marad. Legyen már annyi alázat bennem,hogy elfogadom, hogy aki megalkotott mindent jobban ismer, és tudja mi jó és mi nem az. Csak egy pozitív és követendő dolgot említsünk meg abból, miért jó a fekáliás peniszű emberek ilyen szexuális gyakorlatát elfogadhatónak tartani? És ne szépítsük most a dolgot, mert ez folyik két férfi között. Magánügy, de azért ne gondoljuk, hogy nem fut át az emberek agyán, amikor a melegeket meglátja. Tegye, csinálja, de amit vet az ember, azt fogja aratni is. Ha bűnt vetettem, abból nem lehet kincset aratni, mert nem lesz. Én meg ha nem baj, hagy ne asszisztáljak ehhez. A homoszexualitás Isten előtt súlyos erkölcstelenség, ezért kéri Isten ezeket az embereket, hogy hagyjanak fel ezzel az életmóddal.