A választói összefogást támogató nyilatkozat

a libák okosak

#1776

2012-11-26 14:24

Ha a Bajnainál egyetlen egy liba sem volt, akkor milyen alapon írja bárki róla, hogy "libatolvaj"?

Az egészet 2004-ben sajnos, a magyar baromfitenyésztés és -feldolgozás túltermelési válsága okozta. Semmi más oka nem volt.
ribike

#1777

2012-11-26 15:02

Itt az ideje a társadalmi összefogásnak,nem akarunk diktatúrát, nem akarunk egy kiváltságos réteget a nyakunkra. Szabad független országot szeretnénk, és végre hiteles politikusokat!!!!!

Vendég

#1778

2012-11-26 15:04

ELÉG VOLT ORBÁNÉK ÁMOKFUTÁSÁBÓL ÉS ROMBOLÁSÁSBÓL!!!!!!
Gyula

#1779

2012-11-26 15:19

Ez a kormány teljesen leamortizálja az országot, ha nagyon gyorsan nem lesz változás. Elnéztem ma délután Soltész és Selmeczi hazugsághalmazát, amit úgy adnak elő, hogy mindazt a szocik követték el, vagy ha nem, akkor úgy kormányoztak, hogy arra csak azt lehetett tenni, amit ők tettek. Egyik nagyobb hazug, mint a másik. A Soltész legalább beszélni tud, Pókharapó még olvasni sem nagyon, ugyanis mondani egyáltalán nem tudja a szöveget, felolvasni valamennyire. Tulajdonképpen jobb is, mert ha nagyritkán felnéz, akkor annyi gyűlölet süt a tekintetéből, hogy jobb, ha olvas. Azt a "nőt" elnézve, hallgatva azt sem csodálom, ha valaki nemet vált.
Demokraták

#1780 Re: Re: Együtt 2014!!!

2012-11-26 15:34

#1779: Gyula -

Már írtam a másikra, hogy olvasgassál és főleg számolj, Neked az a szakmád!

http://dk365.hu/fordulat/

Szerdán találkozunk, remélem...

Orbán

#1781 Re:

2012-11-26 15:59

#20: -

Adjak tollat, vagy van nálad? Nem kár érted!!!!

tudálékos

#1782 Re:

2012-11-26 17:48

#1776: a libák okosak -

A Kapitólium lúdai ébresztették fel éjszaka az ókori Róma népét, amikor a zsarnok Néro felgyújtatta a várost.

 

tudálékos

#1783 Re:

2012-11-26 17:53

#1779: Gyula -

Gyülölet? inkább mérhetetlen arrogancia és butaság.

Nemet váltani: kinek kellene mivé?

Gyula

#1784 Re: Re:

2012-11-26 18:39

#1783: tudálékos - Re:  

 Azt hiszem, ha Gabriella megszólal, minden szőke nő elszégyelli magát. Ezzel a választ is megadtam.

1face

#1785 orbán TAKARODJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2012-11-26 19:26

"Magyarország: Visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, csökkent az élelmiszer-fogyasztás, ami rendkívül rossz ómen a jövőt illetően."
1face

#1786 Narancsos hozzánemértés!

2012-11-26 19:52

"No de a szavak helyett beszéljenek a mindent elmondó számok: 2010-ben a 19,2 Ft-os literenkénti jövedéki adóval terhelt és 8 forint áfával sarcolt E85-ből 36,2 millió liter fogyott el, aminek hála az ország a összesen 2,5 milliárd forintot tehetett zsebre. 2011-ben már 39,2 millió litert tankoltunk itthon, immáron 23,9 Ft-os jövedéki adóval és 63 Ft-os áfával, ennek eredményeképp 3,4 milliárdos bevételt termelve az államnak. A nagy törés 2012-ben következett be, egyértelműen a jövedéki adó megbolygatásának köszönhetően. Ugyan a Nemzetgazdasági Minisztérium csupán az első 8 hónap számaival tudott szolgálni, éves szintre vetítve siralmas szituációt láthatunk.
A teljes évre kalkulált eladott mennyiség 3,6 millió liter, azaz kevesebb, mint a tizede az eddig értékesített mennyiségnek. Ezt pedig a bevételi oldal ugyancsak megsínyli, ugyanis a drasztikusan csökkent kereslet miatt még a 77,5 forintos jövedéki adóval és a 72 forintos áfával is csupán 0,5 milliárd forintnyi adóbevétel üti az állam markát. Bizony, a fegyver visszafele sült el és a nagyobb arányú adótartalom ellenére a bevétel csupán a töredéke a korábban eladott mennyiségből befolyónak."
1face

#1787 Köztársaságot a vudu helyett!!

2012-11-26 23:32

"A fideszes Gulyás Gergely országgyűlési képviselő szerint az eddiginél kevesebb aktivitást várnak el a választóktól az új eljárási szabályok. A kormánypárti honatyának valószínűleg fel sem tűnt ez a duplafenekű mondat, amit könnyen a regisztráció elleni egyik legkomolyabb érv eufemizmusaként is lehet érteni. Az előzetes választási regisztráció ellenzői ugyanis minden lehetséges fórumon elmondják, véleményük szerint a kormánypártok a regisztráció bevezetésével kimondva-kimondatlanul jelentős tömegeket akarnak eltántorítani a választásokon való részvételtől."
Mikes Kelemen

#1788

2012-11-27 01:19

A szocializmusban nottem fel, a rendszervaltaskor voltam fiatal felnott, a gyerekeim mar ebben az eraban cseperedtek fel. Van tehat eletttapasztalatom, vannak ismereteim. Allitom es tanusitom, hogy letezesem elmult otven eveben soha nem volt ilyen ketsegbeejto helyzetben az orszag, mint most. Pedig most csak rajtunk mulott. Nem volt haboru, globalis szembenallas, kenyszeru szovetseg - amit tonkretettek, a mi "valasztott vezetoink" tettek tonkre. A mi csendes es beletorodo aszzisztalasunkkal. Eleg volt!!!
Mikes Kelemen

#1789

2012-11-27 01:50

Figyeljetek, ez nem a kuruc info. Itt nincs helye annak a hangnemnek, stilusnak. Helye van viszont mindenkinek, aki hazajaert, csaladjaert, sajat jovojeert aggodik. Eletem felet ebben a rendszerben eltem le, s nem latok valasztasi alternativat a parlamenti palettan. Szeretnek vegre ugy valasztani, hogy utana ne banjam meg, ne kelljen szegyenkeznem. Alairtam, mert a kezdemenyezok szamomra hitelesek. alairtam, mert szeretnek egy-ket olyan evtizedet az eletemben, ami emberi es elheto. Alairtam, mert szeretnek meg hazaterni, s nem menekultkent, idegenben megoregedni es meghalni.

Vendég

#1790 Felháborító

2012-11-27 11:44

Véget kellene vetni ennek a már nem is kezdődő, hanem meglévő diktatúrának.
Tegnap elfogadták a regisztrációs törvényt. MENJEN MINDENKI REGISZTRÁLNI!!!!!!!!!!!!!

Mexi

#1791 palfi57@indamail.hu

2012-11-27 11:57

Szeretném ha a választási mozgalom minél előbb megegyezne az MSZP-vel, és a Kuncze Gábor féle liberális plattformmal. Nincs sok időnk, mert a jobboldal pofátlan eszközöket alkalmaz a demokratikus eszközök lebontása érdekében. Szerintem a Mozgalomnak többször kellene hallatnia a hangját, hogy igenis komolyan szeretné leváltani ezt a kormányt. A DK igenis jobban teszi a dolgát, mert minden törvénytelen eljárásra, azonnal felemeli a hangját és kiáll az emberekért. Ami tegnap a parlamenteben elhangzott az minősithetetlen, és ezért a 2014-nek minél előbb AKTÍVAN, VÉLEMÉNYT KELLENE nyilvánítani.
Bagra

#1792 Re: Felháborító

2012-11-27 12:07

#1790: - Felháborító

"MENJEN MINDENKI REGISZTRÁLNI!!!!!!!!!!!!!"

Nem. Mindenki menjen és követelje a törvény visszavonását! Ami rossz, azt nem kell elfogadni.


Vendég

#1793 Re: Re: Felháborító

2012-11-27 12:10

#1792: Bagra - Re: Felháborító 

 Így lenne jó, de ezek a 2/3 birtokában azt csinálnak, amit akarnak és röhögnek mellette a pofánkba. A legsötétebb álmainkban nem gondoltuk, hogy ez bekövetkezhet.

Bagira

#1794 Re: Re: Re: Felháborító

2012-11-27 12:32

#1793: - Re: Re: Felháborító

"Így lenne jó, de ezek a 2/3 birtokában azt csinálnak, amit akarnak és röhögnek mellette a pofánkba."

Teszik ezt mindaddig, -meddig is?- még a NÉP engedi. Hát oda kell menni, és azt mondani, hogy ezt márpedig NEM tehetitek, a 2/3-ra hivatkozva sem. Érdekes lenne arra a felhatalmazó 2/3-ra hivatkozni, aki éppen a képükbe ordítja, hogy elég volt belőletek.

Nah, az előbb nagy hirtelenségemben, még a nevemet is elírtam.

Ria

#1796

2012-11-27 14:51

Végre történik valami amiben bízni lehet, az ÖSSZEFOGÁS! Csak kitartás, ne hagyjuk, hogy a kormányon lévők a karaktergyilkossággal, /ehhez értenek a legjobban/ célt érhessenek. Ezt a kormányt le kell váltani, máris nagyon mélyreható rombolást sikerült elérniük. Sajnos.
Gyula

#1797 Re:

2012-11-27 14:54

#1796: Ria -  

 Az igaz, kedves Ria, de a karaktergyilkosságokat még mindig beveszi minimum 1.000.000 ember. Azok fejében kéne először rendet rakni.


Vendég

#1799 Re: EGYÜGYŰ 2014!!!!!

2012-11-27 18:50

#1798 "Ezt akarná ez a söpredék banda???"

A képen valóban egy "söpredék banda" látható-egyetértünk.


Vendég

#1800 Re: Re: EGYÜGYŰ 2014!!!!!

2012-11-27 19:12

#1799: - Re: EGYÜGYŰ 2014!!!!! 

 Anyukád nem zsidó véletlenül? Olyan aljadék vagy, mint a Gyöngyösi, aki zsidó nagymamával rendelkezik, a Novák előd, a kis nyikhaj, aki semmire nem jó, hát megpróbál gyűlölködéssel bekerülni néhány ilyen jóérzésű ember közelébem, mint te is vagy. Több szót nem érdemelsz.