„Éhen fogunk dögleni!”
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Ez a(z) „Éhen fogunk dögleni!” petíció automatikusan generált fórumtémája
ennyi |
#26 Re: Re: Re:2014-11-19 22:12Kedves Adófizető! Én is fizetem az adót, mégis egyetértek Vendég szavaival. Munkát találni iszonyú nehéz manapság, és a "kényszervállalkozás" sem járható út a 0 Ft bevétel nesetén is kirótt magas közterhek miatt. És még azt is hozzátenném, hogy az államnak nem arra kellene törekedni, hogy lehetőleg ne érjék meg az 5 éves kort a szegénységbe vagy cigány családba született gyerekek, hanem arra, hogy magas színvonalú és mindenki számára elérhető iskoláztatással lehetővé tegye számukra, hogy kitörjenek a generációk óta öröklödő nyomorból. Például a gimnáziumi férőhelyek szűkítése helyett az általános iskola után kihulló gyerekeknek kellene lehetőséget biztosítani, hogy szakmunkásképzőbe járjanak és szakmát tanuljanak. Ez lenne a befektetés a jövőbe. Ha már valamihez kötni akarják a CSP-t, akkor talán olyasmihez lehetne, ami nem bünteti a gyereket, hanem segíti, pl. az óvodába és iskolába járás. És mondjuk lennének a kistelepüléseken is színvonalas, nem szegregált iskolák, megbecsült tanárok, internet, meg hasonlók. De erről mindenekelőtt az érintetteket és azokat a szakmai zervezeteket kellene megkérdezni, akik a szegénység ellen küzdenek évtizedek óta. |
Vendég |
#272014-11-20 08:14Járni kéne a várost és úgy is gyüjteni. |
Vendég |
#282014-11-20 08:32A ROKKANTAK ELLÁTÁSÁT IS BE KELL VENNI,MERT EZ SZINTÉN "HALÁLSOR" |
Vendég |
#292014-11-20 09:40Hadd terhessek haza egy nap..! |
Vendég |
#302014-11-20 15:33Nincs olyan erős cérna, ami nem szakadna el... |
Vendég |
#312014-11-21 08:18Ami ebben az országban történik a szociális törvénykezésben, az nem simán ostobaság, hanem egy előre eltervezett népirtási, állam és társadalomrombolási forgatókönyv. A közhiedelemmel ellentétben a kormány ezt a rombolást nem önállóan, a saját szürkeállományából eredően teszi, hanem hathatós támogatást, "szakmai információt" és bátorítást kap a háttérben álló EU és USA nagytőke operátoraitól. (Pl: A családi pótlék munkabérbe építése az EU más tagállamaiban is "program" - pogrom a szegények ellen) Nem szabad szó nélkül hagyni: Hitler egykori német birodalmában magasabb volt a szociális küszöb, mint amit most a magyar bábkormány nekünk akar létrehozni! Ebből relevánsan következik, hogy ez a nemzetközi társaság, - aminek a magyar kormány jelenleg s ügynököl - rosszabb bárminél amit eddig ismertünk. Itt az idő hogy a gyerekeinkért, az unokáinkért a sarkunkra álljunk! Te is! Vagy végünk! Keresd az ellenállókat! |
Vendég |
#32 Re: Re:2014-11-21 08:35" A becsületesen dolgozók egyre nagyobb rétege szegényedik el éppen azért, mert egyre több bőrt nyúznak le az adófizetőkről azért, hogy eltartsanak egy olyan réteget, akiknek eszükbe sem jut becsületes munkával kenyeret keresni." |
Vendég |
#332014-11-21 09:49Átveri saját magát, aki azt hiszi, hogy ez orbánék terve. Ők csak végrehajtók, ahogy a következő kormány is az lesz, ha az országos médiákból tájékozódva tesszük dolgainkat. |
Vendég |
#342014-11-21 18:28Csak annyi, hogy a Férjem belehalt, a Gyerekeim elhagyták Magyarországot, én 40 évet dolgoztam már éhbérért az egészségügyben!Egyedül maradtam, mert már nincs erőm, lehetőségem külföldön munkát vállalni!S nincs Ember a környezetemben, aki ne járna ugyan ebben a cipőben! A Nautílusz biztonságban volt a víz alatt! Mi nem vagyunk biztonságban a Földön! Magyarországon, a "HAZÁNKBAN" összezavartak mindent, az Emberek félnek, s a félelem elvesz MINDENT az Embertől! A szeretetet, odafigyelést, erkölcsöt, tudást! Nem értem, hogy miért vagyunk ennyire bírkák???!!!! |
Vendég |
#352014-11-22 10:52Nagyon azon vannak ezek a tetvesek. |
Vendég |
#362014-11-22 15:25Ha kell én 100-szor aláírom!!!!!! |
Vendég |
#37 Re: Re: Re: Re:2014-11-22 15:27 |
Vendég |
#38 Re: Istenem!!De mennyire igazad van!!!!!2014-11-22 15:28 |
Vendég |
#39 Na most!Ha iskoláztatni tudjuk a gyerekeket akkor lesz hol dolgozniuk??Re: Re: Re: Re:2014-11-22 15:31 |
Vendég |
#402014-11-22 17:29Az oligarchák vagyonát kellene államosítani, abból telne mindenre. |
Vendég |
#412014-11-22 18:16Csak a gyuloletet ebresztik mar 500 eve es tovabb haladnak ezen az uton! Nincs egy normalis vezetoje Magyarorszagnak !!!!!!!!! Orban elfelejtette honnan szarmazik ,vissza kell zavarni Alcsutig !Utoljara Horty Miklos idejeben volt ennyi ehezo ember Magyarorszagon de ebben az Orban Rezsim rovidesen tulhaladja !!!!! |
Vendég |
#422014-11-23 06:43 Én még hozzá írtam volna töröljék el az egykulcsos jövedelem adót. Fizessen több adót az aki többet keres. |
Vendég |
#432014-11-23 10:04A tolvajkormány vonja vissza a költsévetést,és az elrabolt milliárdokat utalják vissza a költségvetésbe! |
Vendég |
#442014-11-23 14:01Festőművész vagyok. Nincs jövedelmem! A bürokrácia meg ellehetetleniti hogy megéljek saját festményeimből, segélyt nem kapok mert nem vállalom a közmunkát. Semmilyen hozzájárulást, segitséget- de ESÉLYT SEM kapok. Kirekesztenek a művészeti életből is mert nem vagyok "sógor-koma " nagymagyarkodó festő. FELHÁBORITÓ! ELÉG VOLT A VIKTOR FÉLE KÖZÖNYBŐL S EMBERTELENSÉGBŐL! Meg MI AZ, hogy GYEREKEK éheznek!? |
ennyi |
#45 Re: Na most!Ha iskoláztatni tudjuk a gyerekeket akkor lesz hol dolgozniuk??Re: Re: Re: Re:2014-11-23 15:29#39: - Na most!Ha iskoláztatni tudjuk a gyerekeket akkor lesz hol dolgozniuk??Re: Re: Re: Re: Igen. Pontosan! Vagy lesz hol, mert alkalmasak lesznek rá, vagy képesek lesznek megteremteni maguknak. A tanult, kreatív, motivált, képességekkel rendelkező ember hasznot hajt az alkalmazójának, ezért alkalmazni fogják. Vagy lehet, hogy elköltöznek a szülőfalujukból, mert lesz földrajzi, gazdasági (esetleg nyelvi) ismeretük hozzá. Vagy észrevesznek egy piaci lehetőséget, és megragadják. Stb. Olyasmit kell oktatni, és úgy, hogy az ember képessé váljon a hasznos és értelmes életre. Nem könnyű feladat, de nincs más út, ezért erre kellene az országnak és a kormányzatnak törekednie. |
Vendég |
#462014-11-24 07:10Orbán kormány érzéketlen, populista, korrupt, és tehetségtelen. Ha maradnak az ország fele lezüllik, és kilátástalan helyzetbe kerül. |
Vendég |
#472014-11-24 07:17Dolgozni szeretnék! |
Vendég |
#482014-11-24 09:34Jónak és célra törőnek tartom! Össze kell fognunk,mert elveszünk! egységben az erő! |
Vendég |
#492014-11-24 12:09Sajnos a neppel nem foglalkoznak csak a parlamenti dolgozok hogy a zsebuk teljen loveval. Munkat teremtsen de 250 300ezer ft netto legyen es a segelyt megeheti. Ha ezt csinalna akkor kiralykodhatna de addig nem szegyen ami az orszagban van ...csuda hog lakik ott valaki... |
Vendég |
#502014-11-24 16:28A fidesz kormányt sürgősen el kell zavarni! Itt más megoldás nincs. Aki semmibe veszi a nélkülöző családok jajkiáltását, az alkalmatlan az ország vezetésére. A stadionok építésére, felújítására már 106 milliárdot dobott ki. Ez már beteges. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1853 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3055 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
836 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2076 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
472 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
460 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
354 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
337 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5547 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06