Tiltakozás a balatonszéplaki kikötő bővítés ellen!

 Óriáskikötőt terveznek az Ezüstpartra, a szabadstrandot homokkal töltenék fel 

kikoto-rajz-1024x7091.png

Jelen Petíció minden érintett hatósághoz, így Siófok Önkormányzatához, az eljáró környezetvédelmi, hajózási, közigazgatási, kormányhivatalokhoz szól!

Az Ezüstparton jelenleg két vitorláskikötő található az Admiral Family és Admiral Garden lakóparkok előtt, a Deák Ferenc sétányon. Az Ezüstpart Vitorlásegyesület Kikötője 80 kisebb méretű vitorláshajó tárolására alkalmas, míg a másik, kisebb kikötő Kenesei István tulajdona, ott körülbelül 40 sekély merülésű hajó/csónak fér el, amit 186 férőhelyes, nagy tőkesúlyú hajók tárolására alkalmas kikötővé fejlesztene.

A tervek szerint a mintegy 300 méter hosszan az északi part irányába benyúló új mólószár körül 35 ezer köbméter homokot és iszapot kotornának ki, aminek jelentős részével feltöltenék a Balatont, ezzel egy állítólagos lídót létrehozva. Ez önmagában számos kérdést felvet:

  • Miért hagyjuk, hogy a Balaton területét egy megalomán beruházás és egyéni érdekek mentén csökkentsék?
  • Ki fogja kifizetni a lídó rendben tartását, melynek költsége kb. évi 100m Ft?Miből fogja ezt fedezni a fenntartó?
  • Kereskedelmi egységeket létesít rajta és a bérleti díjból fedezi, vagy fizetős strandot csinál belőle és abból fedezi?

Nyilvánvalóan csak a beruházó érdeke, hogy az iszapot ne kelljen uszály hajóra tennie és elszállítani, hanem szivattyúval egyszerűen áttermelni a keleti oldalra, ahol jelenleg kemény iszapos sekély vizű strand szolgálja a gyermekes családok nyugodt pihenését.

Az új kikötő 300 méter hosszan a tómederbe benyúlva, gátat képezne a keleti és nyugati irányban, ezzel:

  • a kikötő előtti vízfelületen a strandolás lehetőségét megszünteti, ahol most egy méteres vízben fürdőznek az emberek;
  • strand fürdőterületéből 31 ezer négyzetmétert ideiglenesen építési területként használna, majd a lídós strandot a feltöltés után átadná üzemeltetésre a siófoki önkormányzatnak megváltoztatná az áramlástani viszonyokat, elüledékesíti a kikötő keleti és nyugati oldalán elhelyezkedő szabad strand jelenleg kemény iszapos talaját;
  • a szomszédos, szabályosan működő Ezüstpart Vitorlásegyesület Kikötő bejáratát feltölti hordalékkal, ezzel megakadályozva annak használhatóságát;
  • többszörösére növekszik hajós forgalom, ami mind a vízen, mind a szárazföldön egyaránt zavaró lesz
  • ormótlan, zajt és rossz szagot árasztó kiszolgáló egységek foglalják el a partot, tekintettel arra, hogy a kikötő engedélyért folyamodónak nincs saját telke a tervezett kikötő szomszédságában, ami a kikötő forgalmát levezetni és kiszolgálni képes lenne a
  • Balaton látványát a partról és a vízből is jelentősen kitakarja a kikötő a sétálók és fürdőzők elől
  • gyermekeink a tiszta vizű Balaton helyett ezután a jóval nagyobb környezeti terhelést (szennyezést) adó kikötő mellet füzdőznek majd
  • a jelenlegi sétáló utat ellepik az autók, hogy a hajókra ki- és bepakolás kényelmesen megvalósulhasson
  • a lídó egy adott pillanatban elveszti szabad jelleget, és fizetőssé válik;
  • mint ahogy fizetőssé válik a környező utcákban való parkolás is az új kikötő generálta forgalomnövekedésre való hivatkozás miatt;

3 szintes fizetős parkolóházat építenek a jelenlegi fás Deák Ferenc téri parkoló helyén

Végül mindezek miatt, élhetetlenebb ės elértéktelenedettebb lesz az eddig itt lakók és üdölők számára ez az egész idáig csendes ės barátságos környezet.

Amennyiben nem ért egyet a zárt magán yachtkikötő megépítésével járó mindezen károkozással, mindössze egyetlen magánbefektető magánérdeke miatt, akkor kérjük írja alá ezt az online petíciót!

Fogjunk össze, álljunk ki egymásért és a Balatonért!

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/388400811818275/

2021.01.21. A korábbi vízjogi engedélyeztetéshez képest az új vízjogi engedély már nem szól a Balaton iszappal való feltöltéséről a kikötő mellett. A kietrmelt iszapot a balatongyöröki zagytározóban kel elhelyezze a beruházó. Nem világos a parkoltatás kérdése, ezt a beruházó titokban kezelni. A 3 szintes beton őrület a Deák Ferenc téren talán nem alternatíva már az Önkormányzat sem partner ebben. Az új vízjogi engedély azonban a 2019-es terv szerinti méretű maradt, 1.5 m mélységű, hatalmas kikötő. Az engedély 2 évig érvényes. Remélhetőleg lesz elismert ügyfél, aki megtámadja ezt a gigaberuházást a partszakasz ezen részén. Már néhány száz méterrel odébb is lenne alkalmasabb hely, ahol a bejárás, a kiszolgáló létesítmények elhelyezése nem zavarná a környezetét, nem az ezüstpart legnépszerűbb strandszakaszát terhelné tovább.


Balatonszéplaki tiltakozók csoportja    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Balatonszéplaki tiltakozók csoportja petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...