Teljes Evangélium Védelme

 FELHÍVÁS !

Magyarország Teljes Evangéliumi Hívőihez!

Leplezzük le a vallásos becsapásokat!

Emeljünk kerítést az igazság által, ami a tévelygésektől elválaszt!

Ha egyetértesz, támogasd aláírásoddal!

Hamis_tanítók.jpg

Napjainkban a teljes evangéliumi hívők és gyülekezeteik egyre több csalással találják szembe magukat.  Ezek a teljes szentírás felbonthatatlan kinyilatkoztatásától és annak szellemétől térítik el az újjászületett keresztényeket.

A pusztító hatásuknak a következménye az Istentől való elszakadás úgy, hogy az áldozat nincs is annak tudatában, mert a hamis szellemek kábulata az igazságot számára elrejti, eltakarja.

 Mi, magyarországi teljes evangéliumi hívő keresztények ezért felhívjuk a figyelmet az alábbi 4 pontban összegyűjtött jelentős veszélyre:

1. Az Andrew Wommack nevéhez fűződő „Isten feltétel nélküli szeretete és kegyelme” tanítás: meggyőződésünk szerint nem a teljes evangéliumot tartalmazza! Hiányosságai közt felróható többek között:

·         a kegyelem működéséhez Isten által az ember felé támasztott követelményeket figyelmen kívül hagyja

·         a bűnnel szembeni ellenállás szükségességét tagadja

·         a szellemi élet és testi életvitel közti különbséget feloldja

·         a hívőkről a felelősséget levéve, azokat a megszentelődéstől eltéríti

·         az ítéletet elhomályosítva a hívőket hazug módon felmenti és ezzel őket veszedelembe sodorja.

Az írások felbonthatatlansága, a teljes szentírás alapján meggyőződésünk szerint ez hamis tanítás, hamis evangélium.

2. Felhívjuk a figyelmet továbbá, hogy hasonló hiányosságok és a teljes szentírástól való eltérések találhatók további közismert prédikátorok üzeneteiben is, úgy, mint:

Joel Osteen, Joseph Prince, Rick Warren, T.B. Joshua, Rick Joyner, Benny Hinn…

3. Szeretettel figyelmeztetünk mindenkit, hogy a teljes evangélium és a bálványimádás keveredése zajlik már hosszú ideje a protestáns – katolikus kiegyezés keretében, amelynek újabb mérföldköve a Kenneth Copeland, ill. körébe tartozó karizmatikus egyházi vezetők és Ferenc pápa, azaz a Római Katolikus „Egyház” között létrejött szövetség.

4. Végezetül: meggyőződésünk, hogy a Magyar Állam Alaptörvénye olyan "Nemzeti Hitvallást" tartalmaz, amely a nemzeti korona-tanra épülő "Szent Korona" és "Szent István király" tiszteletét teszi kötelezővé a magyar állam minden tagja számára. Ez burkoltan a Római Katolikus pápa szellemi főségének elfogadását is jelenti.

Az új egyházi törvény pedig ennek a bálványimádó Alaptörvénynek az elfogadásához köti minden hazai egyház vallásgyakorlásának az állami (jogi) elismerését. 

Az új egyházi törvény ezzel a bálványimádás részévé teszi az elfogadott egyházakat és az egyesületi törvény segítségével még a vallási egyesületekké alakult gyülekezeteket is.

Így az Alaptörvényhez kötött hitélet (vallásgyakorlás) elfogadása egyben a pápa főségéhez tartozó hamis vallás részévé is teszi a hívő embereket.

A Krisztus iránti egyenesség érdekében ezt a hamis kompromisszumot elutasítjuk.

Ha a fentiekkel egyetértesz, aláírásoddal csatlakozz a Felhíváshoz!

Aláírásoddal elutasítod a bálványimádással kötött hamis megalkuvást, és kiállhatsz a Krisztus iránti egyenesség mellett!

Küldd tovább te is teljes evangéliumi hívőknek!

 

A Felhívás elindítója:

Bakonyvári Szabolcs

Biblia Kör Budapest

bakonyvari.sz@gmail.com 


Bakonyvári Szabolcs Biblia Kör Budapest    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása


VAGY

Az e-mail címe nem fog megjelenni az oldalunkon. Azonban a petíció írója az összes megadott adatot látni fogja.

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Facebook