Hivatásunk, Jogállásunk, Megélhetésünk védelme!!!

Hozzászólások

#1231

Ikotity József Zoltán

József Zoltán Ikotity (Baja, 2020-09-25)

#1233

Aláírom mert egyetértek a megfogalmazottakkal, a követelésekkel, hiszen kormánytisztviselőként ugyanebben a helyzetben vagyok!!

Polgár Sándor (Debrecen, 2020-09-25)

#1249

Végigolvasva az ~1243 bejegyzést, aligha vitatkozna bárki azzal, hogy épp egy (újabb) történelmi jelentőségű pillanatot élünk meg (sajnos, már ki tudja hányadszor...). A reakciókat csak úgy tudom értelmezni, mint az elkeseredettség és az erőtlenség megnyilvánulásait (ami megérthető, de nem feltétlen ünneplendő). Egyébként meg tökéletes lenyomata, hogy milyen érdekviszonyok feszülnek éppen össze a #hivatal mögött... Ha az egyének felelősségét menteném is, de ebben akkor a Magyar Rendvédelmi Kar, mint intézmény teljes kudarcát vélném felfedezni, ugyanis a tagjai között létezik egy olyan szervezet, ahol a hivatásos állományt érintő JOGFOSZTÁSNAK folyamatos lépései vannak, mégsem tudnak ellene semmit tenni... (eklatáns példája a NAV tv. "eltérés a Hszt. -től passzusa") ui. a NAV -tól sok megértés ezekben a kérdésekben nem lehet várni, ezt már sokszor bizonyították, ami megy az a belső „ékverés”, az „egység” felbontása! ...de alapjaiban nem értik, mit jelent a hivatásos-lét egy olyan valakinek – és ebben civil szervezetben a legtöbben így vannak vele – aki nem szentelte a teljes életét annak, hogy ennek az életformának (hagyománynak) a része legyen és az alapvető intellektuális és motivációs orientációja ebből származik, "ezért jött ide" NEM APEH-esnek. Ez a hozzá nem értés pedig, abszurd szellemi építményekhez vezet (a sokadik "életpálya-modell" után), amely a munkaköri preferenciák kvantifikálhatatlan „hasznosság”-fogalmából próbálja meg (sikertelenül) levezetni azt, hogy - 10 évvel egy fegyveres szerv és egy nem fegyveres szerv összevonása után - mi, hol és miért legyen hivatásos munkakör vagy miért ne, karrier - előmentel (külön megérne ez egy komplett tanulmányt!) szempontjából hová mehetsz hivatásosként és hová nem, ki maradjon teljes jogú pénzügyőr, valamint ki folytassa a pályafutását jogfosztott pénzügyőrként... (...egy olyan szervezetben ahol, alapvetően nem az egyén választja a munkakörét, hanem paranccsal vezénylik, vagy áthelyezik más munkakörbe! ...ahol az első a lojalitás, az utasítás, parancs iránti feltétlen engedelmesség!).

Az, pedig MINDEN VITÁN FELÜLI, hogy a "PÉNZÜGYŐR" egy olyan hivatás, amely nagyon sokat tett le ennek az országnak az asztalára! Köszönjük Magyarország!

http://abouthungary.hu/blog/pm-orban-no-officer-in-uniform-will-be-left-to-fend-for-themselves-in-hungary/

Ervin Fodor (Bánréve, 2020-09-26)

#1262

Egyetértek.

Kovács Gábor (Debrecen, 2020-09-28)

#1263

Egyetértek a petícióval!

CSABA ISTVÁN HELLE (NYÉKLÁDHÁZA, 2020-09-28)

#1275

Nem akarom, hogy a határőrség után a "Vám és Pénzügyőrség is megszűnjön szép lassan.

Lajos Dr. Talabér (Tatabánya, 2020-09-30)

#1280

Bálint László

Bálint László (Budapest, 2020-10-01)

#1283

Aláírom mert kiállok a kollegáim mellett.

Bálint Nagy (Budapest, 2020-10-02)

#1294

El ettek minden jogot tőlünk!

Béla Turák (Szeged , 2020-10-07)

#1304

Egyet értek.

Takács Zoltán (Oroszlány, 2020-11-11)

#1307

Nem tartom igazságosnak az egèsszet.

Ács Szabolcs (Nyírpazony, 2020-11-11)

#1314

Aláirom mert egyetértek a tiltakozással

Ádám Kadir Ress (Miskolc, 2020-11-11)

#1319

Bár már nyugdíjas vagyok, a testületnél nőttem fel. Főnökeim és munkatársaim, mentoraim útmutatásai meghatározóak voltak abban, milyen ember lett belőlem. Szerintem értékes. Mi egy nagy család voltunk, egymásért dolgoztunk. Ismertük és segítettük egymás munkafolyamatát, ellátását. Minden területen voltak barátaink, ismerőseink, akikre számíthattunk bármilyen szakmai vagy egyéni segítségre volt szükségünk. Egy szív, egy tüdő volt a testület. Tiltakozom, hogy a maradékát is szét akarják rombolni!

Lászlóné Oravecz (Monorierdő, 2020-11-11)

#1325

Teljes mértékben egyetértek a szakszervezet álláspontjával.

Zoltán Gecze (Gödöllő, 2020-11-11)

#1326

Érintett vagyok,és egyetértek a fentiekkel.

Gábor Apáti (Kaposvár, 2020-11-11)