Hivatásunk, Jogállásunk, Megélhetésünk védelme!!!

Hozzászólások

#1001

Több mint 25 éve vagyok pénzügyőr. Az életemet tettem fel erre a számomra valóban nagy betűs HIVATÁSOS pályára. Ezért dolgoztam, tanultam egész életemben. Megszámolni sem tudom, hogy hány átszervezésen vagyok túl, ami nem kis megpróbáltatást, stresszt jelentett nem csak nekem, de az egész családom számára is. Most úgy tűnik, hogy egy ismeretlen ember fog dönteni a sorsomról szinte pénzfeldobás jelleggel, aki semmit sem tud rólam, a pályafutásomról, de elvárja a lojalitást. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy hamis okokból egy hivatást, egy élet munkáját ilyen méltatlanul el lehet törölni. Ez túl minden jogi csűrcsavaron egyszerűen tisztességtelen.
Szeretném megtartani azt, amiért megdolgoztam, ragaszkodok a hivatásos szolgálati jogviszonyomhoz és mivel más eszközöm nincs véleményem kinyilvánítására, továbbá a petícióban foglaltakkal egyetértek azt aláírtam. Másokat is erre buzdítok.

Ervin Herold (Győr, 2020-09-21)

#1014

Rendőr vagyok és nem vagyok meg elégedve mostani állapotal.!

Orsós Szilveszter (Devecser, 2020-09-21)

#1017

Alàirom mert kötelessègem!

Szőke Sándor (Biharkeresztes, 2020-09-21)

#1024

Erős és hatékony vám és adóigazgatást szeretnék, ehhez viszont szükséges a benne dolgozók megbecsülése, az egyenruhások védelme , kiszámítható életpálya

Attila Vass (Hatvan, 2020-09-21)

#1028

Az igazságtalanság felháborító.

Renáta Kránitz (Győr, 2020-09-21)

#1038

Támogatandónak tartom a kezdeményezést, részt vennéj demonstráción is.

Levente Dr. Major (Budapest, 2020-09-22)

#1052

Egyetértek!

Barta Ferenc (Budapest, 2020-09-22)

#1060

Aláírom, mert az új NAV törvény az eddigi információk szerint teljesen lerombolja a hivatásos életpályát.

János komiszár (szeged, 2020-09-22)

#1074

Aláírom, mert elfogadhatatlan amit művelni akarnak az ott dolgozókkal.

Dani Székely (Szolnok, 2020-09-22)

#1081

Aláírom mert egyetértek.

Tamás Tóth (Miskolc, 2020-09-22)

#1088

Aláírom, mert engem is érint, valamint egyetértek a petícióban foglaltakkal.

Tímea Szalai (Budapest, 2020-09-22)

#1089

Nem csak kötelezettségeink vannak, hanem jogaink is!

Imre Gáll (Békéscsaba, 2020-09-23)

#1122

Hajrá a jogainkért!!!!

László Turcsányi (Letkés, 2020-09-23)

#1128

NAV-os pénzügyőrként engem is szorosan érint.

Tamas Toth (Szeged, 2020-09-23)

#1133

Aláírásommal támogatom, és egyet értek a leírtakkal!

Zsolt Rózsahegyi (Tatabánya, 2020-09-23)

#1140

aláírom, mert a fiatalokat ellehetetleníti a mostani életpálya modell

Baranyai Péter (papkeszi, 2020-09-23)

#1145

23 éves pályafutásom során nagyon sok szerzett jogunkat elvett a Kormány ! 1,2-es szorzó , előmeneteli korlátozások, kiszolgáltatottság, a jutalommal történő zsarolás ....
ezen felül a NAV törvénnyel bevezetett " életpályamodellnek " nevezett dolog egyáltalán nem mutat pozitív jövőképet!
Támogatom a Szakszervezet törekvéseit minden tekintetben !

Sarusi Krisztina (Csongrád, 2020-09-23)

#1148

Nagy Jozsef

NJozse Nagy ( Jozsef, 2020-09-23)

#1149

Egyetértek a megfogalmazottakkal. A tervezetről eddig kapott információk alapján a vám-és pénzügyőrség felmorzsolásra kerül.

Katalin Kovács (Miskolc, 2020-09-23)

#1168

Szolidaritást vállalok a hivatásos állományú vám-és pénzügyi dolgozókkal.

János Hataier (Környe, 2020-09-24)

#1169

Mert egyetértek a szakszervezet álláspontjával, és támogatom a hivatásosokat.

Remete Zsolt (Székesfehérvár, 2020-09-24)

#1177

153 éve szolgálják a vám- és pénzügyőrök az államot, de akár Máté apostolig is visszavezethető a tevékenységünk. A múltat eltörölni sem az egyén, sem a szervezet tekintetében nem lehet. És ugyan az állomány megosztható, de a pénzügyőri mivoltukat hivatásként megélőknél az egység, az összetartás még erősebb lesz.

Béla Balogh (Debrecen, 2020-09-24)

#1188

egyetértek a felhívással

Attila dr. Bácsi (Szeged, 2020-09-24)

#1195

Aláírom, mert nem értek egyet a tervezett változtatásokkal, amelyekből egyértelműen az tűnik ki, hogy a vezetőséget zavarja a pénzügyőrök jelenléte, és léte, még ha mára kiderült is, hogy egy egészen szűk körre lesz a leghátrányosabb. Komolyan az az 500-1000 fő civil területen szolgáló pénzügyőr zavarja a vezetőket?! A tervezet minden foglalkoztatottra nézve hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, pozitívumot abból nem lehet kiemelni. Felháborító az is, hogy gőzerővel azon munkálkodnak, hogy a jelenleg létező, átszervezésből eredő jogoktól is megfosszanak mindenkit.

Szalkai Ágnes (Békés, 2020-09-24)