Roma Kiáltvány 2026

Roma Kiáltvány 2026.

„Elég volt a látszatintézkedésekből – valódi esélyt a roma közösségeknek!”

Mi, roma értelmiségiek, közösségi vezetők, tanárok, szülők, munkások és állampolgárok, a 2026- os választások előtt nem hallgathatunk tovább.
Az elmúlt harminc évben minden kormány, minden párt megígérte, hogy javít a roma emberek helyzetén , de a valóság nem változott. A szegénység megmaradt, a kirekesztés maradt, a megbélyegzés maradt. Ami nem maradt: az esély, a bizalom, a jövő reménye.

Ez a kiáltvány nem pártoknak íródik.
Nem kérünk szívességet senkitől. Követelünk felelősséget.
Követelünk rendszerszintű változást. Követelünk valódi roma programot, nem PR-kampányokat, nem mutatóba kinevezett “roma politikusokat”, akik nem a közösségük, hanem a hatalom érdekeit képviselik.

Ez a kiáltvány egy ébresztő. Egy üzenet Magyarország minden polgárának: a roma ügy nem roma ügy ez mindannyiunk ügye. Mert ahol egy népet másodrendűként kezelnek, ott senki sincs biztonságban. Mert ahol az igazságtalanság rendszerszintű, ott a demokrácia csak díszlet.

Ezért hívunk minden roma embert: álljatok ki magatokért, a gyermekeitekért, a jövőtökért! És hívjuk a magyar társadalom többségi tagjait is: hallgassatok meg minket, ne a rólunk szóló előítéletekre, hanem a velünk közös valóságra figyeljetek!

Ez a Roma Kiáltvány 2026. Az első szó – de nem az utolsó.

2. Szembenézés a múlttal

1989 óta minden kormány azt ígérte, hogy segíteni fog a roma közösségeknek. És valóban: születtek stratégiák, programok, konferenciák, uniós pályázatok. A politikai szándék papíron mindig megvolt. A valóságban azonban semmi sem változott. Vagy ha változott is, az nem a többség, hanem néhány szerencsés roma ember életében történt meg – miközben a tömegek sorsa tovább romlott.

A rendszerváltás után eltűntek a munkahelyek a falvakból és az ipari városokból. A roma emberek lettek az elsők, akiket elküldtek. A szocialista kormányok beszéltek esélyegyenlőségről, de a közmunka csapdájába zárták az embereket. A Fidesz pedig – miután romákkal kampányolt – megalkotta a nemzetiségi választási rendszert, amely ma arra szolgál, hogy elhallgattassa a romákat, ne hogy megszólaljanak.

Uniós pénzek százmilliárdjai mentek el „roma integrációra”. És hová jutottunk? Olyan képzésekre, amik után nincs munka. Olyan mentorprogramokra, amikre csak papíron volt szükség. Olyan roma politikusokra, akik ma a Fidesz zsebében ülnek, és semmit nem tesznek az emberekért.

A roma közösségek egyre lejjebb csúsztak: az iskolai szegregáció újra természetes lett. A telepeken nem hogy fejlődés nincs, de visszasüllyedés van. Az orvosi ellátásból kiszorulnak az emberek, a gyerekeinket alig látják el tisztességesen. Még mindig könnyű bűnbak a cigány, még mindig lehet ránk mutogatni – főleg kampányok idején.

És mi, roma emberek? Sokáig hittünk, sokáig reméltünk. De most már kimondjuk: megtévesztettek minket. És most már azt is kimondjuk: nem kérünk több alibiprogramot, több „szakértőt”, több látszatintézkedést.

3. A jelen helyzet

2025-ben Magyarországon roma gyerekek tízezrei szegregált iskolákba járnak. Külön épületbe, külön osztályba, sokszor külön színvonalú tanításba ami valójában nem tanítás, hanem felügyelet. A pedagógusok közül sokan felkészületlenek, elfáradtak vagy épp közönyösek. Nem látják a gyermeket, csak a problémát. És a cigány gyerek az első, akiről lemondanak.

A cigány családok többsége mélyszegénységben él. Nemcsak pénz nincs – gyakran víz sincs, áram sincs, fűtés sincs. A gyerekek egy része úgy indul iskolába, hogy éhes. Úgy nő fel, hogy nem lát mást maga körül, csak kilátástalanságot. Az állam nem segít: legfeljebb közmunkát kínál, ami nem vezet sehova. Vagy megpróbálja rávenni az embereket, hogy írassák be magukat nemzetiségi választónak – aztán hallgassanak örökre.

Az egészségügyből egyre jobban kiszorulunk. Ha roma ember megy be a rendelőbe, sokszor csak legyintést kap. Vannak települések, ahol nem is jár háziorvos, és ha jön mentő, későn érkezik. A roma nők, roma gyerekek egészségügyi ellátása tragikus. De erről nem beszél senki.

A lakhatás szégyene az egész országnak. Százezrek élnek málladozó vályogházakban, szegregátumokban, ahol nincs csatorna, nincs járda, nincs jövő. A szociális bérlakások rendszere megszűnt – ma már senki nem gondoskodik a rászorulókról, csak kilakoltatások vannak és üres ígéretek.

És ami talán a legfájóbb: a társadalmi hangulat. Az utca embere szemében a cigány ember még mindig bűnös, mihaszna, ingyenélő. Ezt hallja a buszon, a munkahelyen, a tévéből. És a gyerekeink ezt a bélyeget cipelik az iskolában, a boltban, az élet minden területén. Aki cigány, az ma is másodrendű állampolgár Magyarországon – akkor is, ha dolgozik, ha tanul, ha próbál ember maradni.

Ez a valóság. Nem statisztika, nem stratégia – hanem mindennapi élet. Ebből akarunk kitörni. Ezért szól a kiáltvány.

4. Mit akarunk?

Nem alamizsnát kérünk. Nem türelmet. Nem „további egyeztetéseket”.
Valódi változást akarunk. Most.

Először is:
Egy valódi roma programot.
Nem papírokat, nem PR-kiadványokat, nem brüsszeli pénzből futó látszatprojekteket. Hanem olyan programot, ami az életminőséget javítja, a gyerekek jövőjét építi, és nem a politikai klientúrák érdekeit szolgálja.

Amit akarunk:
• Oktatási fordulatot.
• A szegregáció felszámolását – azonnal.
• Tiszta beszédet: minden gyereknek joga van a minőségi oktatáshoz.
• Roma tanárok támogatását, mentorprogramokat, ösztöndíjakat, valódi integrációt.
• Állami felelősségvállalást a tanulók után: egyenlő esélyt a felvételin, nem diszkriminációt.
• Lakhatási programot.
• Országos szociális bérlakásépítést.
• Településfejlesztést nem csak a „szép utcákra”, hanem a putrik helyére is.
• Lakhatási támogatásokat, amik nem szűkítik, hanem bővítik a lehetőségeket.
• A kilakoltatások leállítását családosok esetében.
• Egészségügyi hozzáférést.
• Minden településre orvost.
• Mobil rendelőket a leszakadt falvakba.
• Fókuszált nőgyógyászati, gyermekgyógyászati programot a roma nőknek, gyerekeknek.
• Egészségügyi diszkrimináció elleni hatósági fellépést.
• Tisztességes munkát.
• Ne közmunkát – hanem piacképes szakmát, valódi fizetésért.
• Vállalkozásindítási támogatást, roma fiataloknak is.
• Munkavállalói jogvédelem azoknak, akiket kirekesztenek vagy kizsákmányolnak.
• Politikai változást.
• A nemzetiségi választási rendszer megszüntetését.
→ Aki roma, az állampolgárként akar választani, nem biodíszletként.
• Roma ombudsman kinevezését – ne pártkatonát, hanem független jogvédőt!
• A roma szervezetek állami pénzekből való kiszolgáltatottságának megszüntetését.

És végül:
Roma önrendelkezést – de nem a hatalom bábjaként, hanem a közösség szószólójaként.
Mi magunk akarjuk elmondani, mi a baj, és mi a megoldás. Nem kérünk több „roma szakértőt”, aki nem ismeri a telepek világát, nem tudja, milyen megélni a szegénységet, és nem vállalja, hogy velünk együtt mondja ki: elég volt.

5. Felhívás

A roma emberekhez:

Testvéreink!
Túl régóta hallgatunk. Túl régóta tűrjük, hogy mások mondják meg helyettünk, mit akarunk, mire van szükségünk, és hogyan kellene élnünk. Elég volt! Itt az idő, hogy mi mondjuk ki, amit eddig csak magunkban gondoltunk:
nem vagyunk kevesebbek, és nem is akarunk kevesebbet.
Jogunk van a tanuláshoz, a munkához, az egészséghez, a lakhatáshoz – és a méltósághoz.

Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek rólunk – nélkülünk.
Ne adjuk többé a nevünket olyan választásokhoz, amelyek csak elhallgattatnak minket.
Ne legyünk többé díszroma a kirakatban. Legyünk jelen, hangosak, követelőzők – mert a jövőnkről van szó.

A magyar társadalomhoz:

Ti, akik ma többségben vagytok – és holnap talán kisebbségbe kerülhettek:
ha ma nem álltok mellénk, akkor egy olyan országot hagytok örökül, ahol a kirekesztés nem kivétel, hanem szabály. A roma ügy nem „roma ügy” – ez a magyar demokrácia próbája.
Aki egy népcsoportot másodrendűként kezel, az holnap mást is eltipor.
Ne nézzétek tovább csendben, ahogy milliók esnek ki a társadalomból!
Aki velünk van az igazságban – az velünk van az ország jövőjéért is.

A politikai pártokhoz:

Nektek üzennénk a leghatározottabban:
Nincs több idő.
Több mint harminc éve hallgatjuk az ígéreteiteket – és közben egyre mélyebb a szakadék.
Nem akarunk több pártkatonát roma ügyekben. Nem akarunk díszhelyeket a listákon.
Valódi roma programot akarunk, amit velünk együtt dolgoztok ki – nem helyettünk!
Aki ezt nem vállalja, az ne is számítson ránk.
Mert mi nem statiszták vagyunk – hanem állampolgárok.
És idén nem a régi játszmákat fogjuk játszani, hanem új lapokat osztunk.

6. Kezdeményezők

Ezt a kiáltványt nem egy hivatalos iroda írta, nem egy jól fizetett civil szervezet.
Hanem roma emberek – akik vállalják a nevüket, az arcukat, a múltjukat és a jövőjüket is.

Akik nem kérnek a hallgatásból.
Akik nem kérnek több üres ígéretből.
Akik változást akarnak – valódit, igazat, visszavonhatatlant.
Dr. Bencsik István
Politológus, tanár

Ez a kiáltvány egy figyelmeztetés – és egy meghívás is.
Meghívás mindazoknak, akik velünk együtt érzik: most vagy soha.
Mert most még szólhatunk. Még mozdulhatunk.
De holnap már lehet, hogy késő lesz.

Kezdeményezők:

Horváth Tibor
pedagógus, közösségi ember, négygyermekes családapa
„Roma vagyok, magyar állampolgár. Harminc éve várom a fordulatot – most elindítom.”

Csuka József István
közösségszervező, terepmunkás, roma ügyek ismerője.

Dr. Bencsik István
Politológus , tanár .
Telep munkás roma ügyek
Ismerője.

Horváth Laura
Roma Egyetemista tanuló

Tóth Gyula Gábor
Közgazdász , politológus

„Mi nem reprezentálunk mi felelősséget vállalunk azokért, akik nem hallatszanak.”!!

Horváth Tibor    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével