Peticiok.com

Bejelentés benyújtása egy petícióval kapcsolatban

Rokkantvadászat...

A petíciók véleményeket fejeznek ki. Az, hogy Ön nem ért egyet egy petícióval, vagy úgy gondolja, hogy értelmetlen, nem alapja a bejelentésnek, és az ilyen bejelentéseket automatikusan lezárjuk. Csak akkor jelentsen be egy petíciót, ha az sérti a törvényt vagy a Közösségi irányelveinket, például gyűlöletbeszédet, egy személy vagy szervezet rágalmazását, magánjellegű információk közzétételét vagy csalást tartalmaz. Nem ellenőrizzük, hogy a petícióban szereplő állítások igazak-e; ezekért a szerző felel.

Ez a bejelentés a webhely üzemeltetőihez kerül, nem a petíció szerzőjéhez és nem is semmilyen hatósághoz. Ha kérdése vagy visszajelzése van a szerző számára, küldjön neki üzenetet.

El tudja írni a jelentését angolul? Így gyorsabban el tudjuk intézni, mivel nem kell fordítást rendelnünk.
Miért jelenti ezt?
Mi a probléma a névvel?
Kérjük, írja meg az alábbi szövegmezőben, miért gondolja így.

A petíciók véleményeket fejeznek ki. Az, hogy Ön nem ért egyet egy petícióval, vagy úgy gondolja, hogy értelmetlen, nem alapja a bejelentésnek, és nem távolítunk el petíciókat csak azért, mert valaki ellenzi őket.

Ha elküldi, az Ön egyet nem értését rögzítjük, és a bejelentést automatikusan intézkedés nélkül lezárjuk; a döntést elküldjük az Ön e-mail címére. Ha a tartalom sérti a törvényt vagy a Közösségi irányelveinket, ehelyett válassza a fenti megfelelő opciót.

Ön is indíthat saját petíciót, vagy felveheti a kapcsolatot a szerzővel.

Önről, az Ön szervezetéről, vagy egy másik azonosítható személyről vagy szervezetről szól a hamis állítás?

Melyik rész hamis? Több mondatra is rákattinthat a petíció szövegében, és mindegyikhez megadhatja, mi igaz. Ez nem kötelező.

A közvetlenül egymás melletti mondatok egy állításként kapcsolódnak össze. A mondat eltávolításához kattintson rá újra.

Rokkantvadászat...

Rokkantvadászat

Immár több mint egy éve folyik Magyarországon a rokkantak elleni hajtóvadászat. Rögeszmévé fejlődött a téveszme, hogy egy megroggyant ország minden bajának okozói a rokkantak.

„Magyarországon rendkívül negatívan hat a foglalkoztatásra a rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalás és visszaélés. A következmény: régiónk többi országához képest hazánkban kétszeres a rokkantak aránya. Ekkora különbséget semmilyen valóságos körülmény nem indokol, nincs tehát ennyi magyar ember, aki ne tudna valamilyen betegség, vagy fogyaték miatt munkát vállalni.” (Széll Kálmán terv)

A bűnbak tehát megneveztetett. Indulhatott a vadászat és a rokkantak száma egyre nőtt, mint a horgász hala a meséjében. Legfelkészületlenebb döntéshozóink már csaknem egymillió „vadászható” rokkantról beszéltek érzékeltetve, hogy legalább a felük szimuláns.

Meg is indult a csalózás, felpörgött a gépezet, rohant mindenki álrokkantat találni. Szimuláns ugyan nem nagyon akadt, az esetleg munkára foghatók száma mára már kormányzat szerint is elenyésző. De az előítélet még tartja magát, sőt most törvény rangjára akarják emelni.

Érdemes-e néhány tízezer egészségkárosodott emberrel megnövelni a munkanélküliek táborát csak, hogy kielégítsük a tudatlanok vérszomját? A Széll Kálmán tervben két régmúlt technika pontatlan értelmezéséből adódóan beszélnek blődségeket. A ’90-es évek elején volt bevett társadalmi gyakorlat az ötvenes éveiket taposó a munkaerőpiacról kiebrudalt munkavállalók rokkantosításba menekítése. Velük – átmenetileg - tényleg felduzzadt a rokkantak száma. De ezek az emberek ma már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, beszélni beszélhetünk róla, kiöregedtek már ők a munkára foghatók világából. Korrigálva a hibát őket ezért a jövőre átsorolják az öregségi nyugdíjasok közé. Ezzel a csaknem nyolcszázezres rokkant tömeg kevesebb, mint felére csökken. (Ez a törvény legpozitívabb, egyetlen dicsérhető eleme) Vadászható rokkant tehát már csak: cc. 380 ezer fő.

Egyenetlen területi megoszlásban: Soltész államtitkár úr rácsodálkozott arra, hogy a rokkantságot az ország legelmaradottabb területein találjuk meg. Jó, ha tudja az államtitkár úr, a szegénység és a nyomor, betegség együtt jár. A kilencvenes évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a magyar munkavállaló nem megy táppénzre, inkább betegen is dolgozik, mert félti az állását. Egy egyszerű influenzát éppúgy lábon próbál meg kihúzni, mint egy komolyabb egészségkárosodást. Na most, ahol már semmi munka nincs, akkor mit veszíthet, ha jelentkezik rokkantnak? Valami betegsége biztos van, hisz a kevés jövedelméből nem jutott neki helyes egészségmagatartásra, gyógykezelésre. A munkanélküliség, a betegség és a rokkantság együtt járásában nincs tehát semmi magyar sajátosság, inkább az a furcsa, hogy ez az alapvetőnek tartott ismeret még nem evidens minden döntéshozó számára.

A rokkantság fogalmának megváltozása az ezredforduló után megfogalmazódott egy szigorítási és egy szemléletváltási igény a rokkantosításban. 2008. január 1.-től már nem azt nézi az erre hivatott bizottság, hogy az illető képes-e korábbi munkáját elvégezni, hanem azt, hogy maradt-e annyi munkavégző képessége a megbetegedettnek, hogy az még elfogadható arányban értékesíthető a munkaerőpiacon. A szigorítás eredményeként csökkent a rokkantsági vizsgálatra jelentkezések száma. (Átmenetileg persze ez nőhet, ha tartós marad a gazdasági visszaesés vagy stagnálás.)

Mivel a rokkantak közé belépők száma csökken és a természetes fogyás esetükben magasabb az átlagnépességnél, a rokkantak összlétszáma is elkezdett apadni.

A szemléletváltás másik eleme a rehabilitáció megnövelése volt. Az egészségkárosodott személyt segíteni kell a mielőbbi egészségi állapotának lehetséges helyreállásában, szociális talpra állásban és a munka világába történő visszakerülésben. Ezzel elméletben természetesen mindenki egyetért. De azt a jelenlegi törvénytervezet alkotói is tudják, hogy hiába rehabilitálunk közepes hatásfokkal egy élete delén járó embert, ettől ő nem lesz vonzó a munkaerőpiacon. Negyvenöt év felett már nagyon nehéz munkahelyet találni, félig átképzetten és többé-kevésbé gyógyultan meg érdemi munkát megvalósítani szinte kizárt. Társadalmi szinten ez azt jelenti, hogy feleslegesen kidobott pénz a minimális rehabilitáció, amit nyugodtan nevezhetünk csak összekalapálásnak.

Ezért a törvénytervezet saját bevezetőjének is ellentmondva, azokat, akiknek kevesebb, mint öt éve van hátra saját öregségi nyugdíjkorhatáruk betöltéséhez békén hagyná. Szintén reménytelennek ítéli meg a jelenlegi I., II csoportos rokkantak komplex rehabilitációját. Emberi jogaik, ide vagy oda, ők sem részesülhetnek a komplex rehabilitáció áldásaiban. Kapnak annyit, mint eddig. Többet rájuk költeni, azaz rehabilitálni őket már nem érdemes ismeri el a tervezet. Egyénileg ez egy sablonszöveg: „rehabilitálható, de komplex rehabilitációja nem javasolt” Ennyi, leírták…

Kiesnek hát a munkára fogható körből ők is, de maradt még vadászható: olyan kétszázezer fő. Két fő csoportban :

A megközelítően 110 ezer III. csoportú „vadászható” rokkantnyugdíjas esetében olyan húsz százaléknál változtat – csökkent - a bizottság az egészségügyi károsodottság mértékén. (Bár, ezen megállapítások némelyike is csodatétel kategóriájába tartozik. Jelenleg kétezer per zajlik a rokkantsági fok vitatása következtében, döntően az egészségkárosodottaknak van igazuk.)

A rehabilitációs ellátásban részesülők esetében gyenge harmadrész az, aki ideig-óráig meg tud kapaszkodni a munkaerőpiacon. Hozzájuk számítják a szociális járadékosokat, ez olyan kilencvenezer ember.

Az összesen kétszázezer főből tehát olyan 30-40 ezer fő visszaterelését látják elképzelhetőnek egy-két évre a munkaerő piacra. Hogy miért csak ilyen keveset? Mert sem valódi, azaz komplex rehabilitáció, sem tényleges munkaerő szükséglet nincs jelenleg.

A jelenlegi komplex rehabilitáció eszköztelenségét jelzi, hogy az állami statisztikák szerint is mindössze 25-30 %-át sikerül újra munkába helyezni. Arról, hogy ez esetleg csak időszakos és képtelen megragadni a rehabilitált a munkahelyen természetesen nem vezetünk statisztikát.

Nincs kommunikáció a szigorítást sürgető Dr. Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata (?) országgyűlési képviselő és az egészségkárosodottak mentésére fellépő katolikus egyház, a Máltai Szeretetszolgálat és Róma püspöke között. Jól jelzi, hogy az egyházak egyre inkább a szigorítások miatt a megnyomorodott emberek sokoldalú mentésére állnak át. A képviselő asszony meg megtagadva 2007-es önmagát, ma már az egészségkárosodottakat hibáztatja azért, mert azok nem tudnak visszakerülni a munkaerőpiacra. Kár, hogy nem Róma püspöke dönt a magyar országgyűlésben az egészségkárosodottakkal kapcsolatban. Pedig a képviselő asszonynak már csak hivatalból is tudnia kellene, hogy a „Kelj fel és járj” csak arra hivatottak esetében jelent valódi segítséget. A többieknél marad a csökkent munkaképesség, esetleg csökkent ezért muszájból kiegészített kereset és majd ha elterjed akkor az atipikus foglalkoztatás. Ezek nélkül a rehabilitáltak üldözésének megszavazása méltatlan minden humánus, vallásos embernek.

A magyar gazdaság nem azért foglalkoztatja csak mindössze 55 %-át a munkaképes korú lakosságnak, mert a többi nem akar dolgozni, hanem mert nincs több munkavállalóra szüksége. Az egészségkárosodott személy akkor lesz keresett munkaerő és valóban többlettermelő, ha növekszik a gazdaság. Addig csak vagy a munkanélküliek egy agyon szekált és ettől költséges részét alkotja a ráerőszakolt színlelt rehabilitációs részleggel, vagy pedig sajátos módon - a kedvezmények által - kiszorítja az állások egy részéből az egészségeseket. Azaz nem lesz több munkahely, csak államköltségen megtámogatott egészségkárosodottak kerülnek az egészséges dolgozók helyére.

Összegezve: Sebtében és munkaerő-piaci és költségvetési hatásait nem megfelelően végig gondolt tervezetet állítottak össze. Ennek csak egyik következménye, hogy a megálmodott megtakarítás töredékét sem érheti el a költségvetés, miközben a másik oldalon jelentős kiadások keletkeznek. Új intézményrendszert kell létrehozni kétszázezer gondozottra. (Hisz a folyamatban mindenki részt vesz valameddig és hát vannak új belépők.) Többszörösére kell növelni a képzési kiadásokat, miközben az érintett családok számára is megnövekednek a kifizetendő szociális juttatások. Miközben az általános pénzhiány miatt éppen összeomlani készül az egyszerű, minimális értékteremtő munkára felépített foglalkoztatói hálózat. Tehát olyan évi 15 milliárd forint költséggel elérünk olyan évi 10 milliárd forint megtakarítást. Ez nem tűnik logikus, sem pedig a beépített kényszertömeg miatt humánus, ha úgy tetszik keresztényi megoldásnak. Rossz a törvénytervezet… Újra kellene tervezni.

Spitzer Tibor

Szociológus, politológus

Szakvizsgázott szociális munkás

Alulírottak egyetértünk a „Rokkantvadászat” című szakmai vélemény levél tartalmával.

Kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy a T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról című törvény-tervezet előterjesztését vonja vissza és szociális szakemberek, rehabilitációs szakemberek az érintettek és azok érdekképviseleteinek bevonásával kezdjen tárgyalásokat egy a társadalmi reintegrálást lehetővé tévő törvényről.

Nem ellenőrizzük, hogy a petícióban szereplő állítások igazak-e; ezekért a petíció szerzője felel. Ha elküldi, rögzítjük, és a bejelentést automatikusan intézkedés nélkül lezárjuk; a döntést elküldjük az Ön e-mail címére.

Ön is indíthat saját petíciót az Ön szerint helyes információkkal, vagy felveheti a kapcsolatot a szerzővel.

Egy azonosítható személyről vagy szervezetről szóló hamis állítás rágalmazás, és ezzel foglalkozunk.

Folytatás: rágalmazás bejelentése

Kiről szól a tartalom?
A személy, akiről a tartalom szól, politikus, döntéshozó vagy más közszereplő?
Mit bírál a tartalom?

A politikusok vagy döntéshozók közéleti szerepükben tanúsított magatartásának nyilvános bírálata megengedett, még akkor is, ha az események régebbiek. Az, hogy egy ügy régi, önmagában nem alapja az eltávolításnak. Továbbra is intézkedhetünk a személyről szóló hamis állítás vagy más jogellenes tartalom esetén.

Ha az ügy régi vagy már nem aktuális, a legjobb, ha közvetlenül felveszi a kapcsolatot a petíció szerzőjével. A szerző bármilyen okból eltávolíthatja a petíciót; mi nem.

A személy, akiről a tartalom szól, politikus, döntéshozó vagy más közszereplő?
Mit bírál a tartalom?

A politikusok vagy döntéshozók közéleti szerepükben tanúsított magatartásának nyilvános bírálata megengedett, még akkor is, ha az események régebbiek. Az, hogy egy ügy régi, önmagában nem alapja az eltávolításnak. Továbbra is intézkedhetünk a személyről szóló hamis állítás vagy más jogellenes tartalom esetén.

Ha az ügy régi vagy már nem aktuális, a legjobb, ha közvetlenül felveszi a kapcsolatot a petíció szerzőjével. A szerző bármilyen okból eltávolíthatja a petíciót; mi nem.

Nem ellenőrizzük, hogy a petícióban szereplő állítások igazak-e; ezekért a szerző felel. Egy hamis állítás esetén intézkedünk, ha az egy azonosítható személyre vagy szervezetre vonatkozik. Ha egyszerűen nem ért egyet az állítással, indíthat saját petíciót, vagy felveheti a kapcsolatot a szerzővel.

Kattintson a petíció szövegében szereplő hamis mondatokra.

Melyik rész pontosan gyűlöletbeszéd? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan szólít fel erőszakra? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan dicsőíti vagy szítja a terrorizmust? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan zaklat vagy bántalmaz valakit? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan fed fel magánjellegű információt? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan vádol valakit bűncselekménnyel? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan szólít fel halálbüntetésre vagy kínzásra? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

A közvetlenül egymás melletti mondatok egy állításként kapcsolódnak össze. A mondat eltávolításához kattintson rá újra.

Rokkantvadászat...

Rokkantvadászat

Immár több mint egy éve folyik Magyarországon a rokkantak elleni hajtóvadászat. Rögeszmévé fejlődött a téveszme, hogy egy megroggyant ország minden bajának okozói a rokkantak.

„Magyarországon rendkívül negatívan hat a foglalkoztatásra a rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalás és visszaélés. A következmény: régiónk többi országához képest hazánkban kétszeres a rokkantak aránya. Ekkora különbséget semmilyen valóságos körülmény nem indokol, nincs tehát ennyi magyar ember, aki ne tudna valamilyen betegség, vagy fogyaték miatt munkát vállalni.” (Széll Kálmán terv)

A bűnbak tehát megneveztetett. Indulhatott a vadászat és a rokkantak száma egyre nőtt, mint a horgász hala a meséjében. Legfelkészületlenebb döntéshozóink már csaknem egymillió „vadászható” rokkantról beszéltek érzékeltetve, hogy legalább a felük szimuláns.

Meg is indult a csalózás, felpörgött a gépezet, rohant mindenki álrokkantat találni. Szimuláns ugyan nem nagyon akadt, az esetleg munkára foghatók száma mára már kormányzat szerint is elenyésző. De az előítélet még tartja magát, sőt most törvény rangjára akarják emelni.

Érdemes-e néhány tízezer egészségkárosodott emberrel megnövelni a munkanélküliek táborát csak, hogy kielégítsük a tudatlanok vérszomját? A Széll Kálmán tervben két régmúlt technika pontatlan értelmezéséből adódóan beszélnek blődségeket. A ’90-es évek elején volt bevett társadalmi gyakorlat az ötvenes éveiket taposó a munkaerőpiacról kiebrudalt munkavállalók rokkantosításba menekítése. Velük – átmenetileg - tényleg felduzzadt a rokkantak száma. De ezek az emberek ma már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, beszélni beszélhetünk róla, kiöregedtek már ők a munkára foghatók világából. Korrigálva a hibát őket ezért a jövőre átsorolják az öregségi nyugdíjasok közé. Ezzel a csaknem nyolcszázezres rokkant tömeg kevesebb, mint felére csökken. (Ez a törvény legpozitívabb, egyetlen dicsérhető eleme) Vadászható rokkant tehát már csak: cc. 380 ezer fő.

Egyenetlen területi megoszlásban: Soltész államtitkár úr rácsodálkozott arra, hogy a rokkantságot az ország legelmaradottabb területein találjuk meg. Jó, ha tudja az államtitkár úr, a szegénység és a nyomor, betegség együtt jár. A kilencvenes évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a magyar munkavállaló nem megy táppénzre, inkább betegen is dolgozik, mert félti az állását. Egy egyszerű influenzát éppúgy lábon próbál meg kihúzni, mint egy komolyabb egészségkárosodást. Na most, ahol már semmi munka nincs, akkor mit veszíthet, ha jelentkezik rokkantnak? Valami betegsége biztos van, hisz a kevés jövedelméből nem jutott neki helyes egészségmagatartásra, gyógykezelésre. A munkanélküliség, a betegség és a rokkantság együtt járásában nincs tehát semmi magyar sajátosság, inkább az a furcsa, hogy ez az alapvetőnek tartott ismeret még nem evidens minden döntéshozó számára.

A rokkantság fogalmának megváltozása az ezredforduló után megfogalmazódott egy szigorítási és egy szemléletváltási igény a rokkantosításban. 2008. január 1.-től már nem azt nézi az erre hivatott bizottság, hogy az illető képes-e korábbi munkáját elvégezni, hanem azt, hogy maradt-e annyi munkavégző képessége a megbetegedettnek, hogy az még elfogadható arányban értékesíthető a munkaerőpiacon. A szigorítás eredményeként csökkent a rokkantsági vizsgálatra jelentkezések száma. (Átmenetileg persze ez nőhet, ha tartós marad a gazdasági visszaesés vagy stagnálás.)

Mivel a rokkantak közé belépők száma csökken és a természetes fogyás esetükben magasabb az átlagnépességnél, a rokkantak összlétszáma is elkezdett apadni.

A szemléletváltás másik eleme a rehabilitáció megnövelése volt. Az egészségkárosodott személyt segíteni kell a mielőbbi egészségi állapotának lehetséges helyreállásában, szociális talpra állásban és a munka világába történő visszakerülésben. Ezzel elméletben természetesen mindenki egyetért. De azt a jelenlegi törvénytervezet alkotói is tudják, hogy hiába rehabilitálunk közepes hatásfokkal egy élete delén járó embert, ettől ő nem lesz vonzó a munkaerőpiacon. Negyvenöt év felett már nagyon nehéz munkahelyet találni, félig átképzetten és többé-kevésbé gyógyultan meg érdemi munkát megvalósítani szinte kizárt. Társadalmi szinten ez azt jelenti, hogy feleslegesen kidobott pénz a minimális rehabilitáció, amit nyugodtan nevezhetünk csak összekalapálásnak.

Ezért a törvénytervezet saját bevezetőjének is ellentmondva, azokat, akiknek kevesebb, mint öt éve van hátra saját öregségi nyugdíjkorhatáruk betöltéséhez békén hagyná. Szintén reménytelennek ítéli meg a jelenlegi I., II csoportos rokkantak komplex rehabilitációját. Emberi jogaik, ide vagy oda, ők sem részesülhetnek a komplex rehabilitáció áldásaiban. Kapnak annyit, mint eddig. Többet rájuk költeni, azaz rehabilitálni őket már nem érdemes ismeri el a tervezet. Egyénileg ez egy sablonszöveg: „rehabilitálható, de komplex rehabilitációja nem javasolt” Ennyi, leírták…

Kiesnek hát a munkára fogható körből ők is, de maradt még vadászható: olyan kétszázezer fő. Két fő csoportban :

A megközelítően 110 ezer III. csoportú „vadászható” rokkantnyugdíjas esetében olyan húsz százaléknál változtat – csökkent - a bizottság az egészségügyi károsodottság mértékén. (Bár, ezen megállapítások némelyike is csodatétel kategóriájába tartozik. Jelenleg kétezer per zajlik a rokkantsági fok vitatása következtében, döntően az egészségkárosodottaknak van igazuk.)

A rehabilitációs ellátásban részesülők esetében gyenge harmadrész az, aki ideig-óráig meg tud kapaszkodni a munkaerőpiacon. Hozzájuk számítják a szociális járadékosokat, ez olyan kilencvenezer ember.

Az összesen kétszázezer főből tehát olyan 30-40 ezer fő visszaterelését látják elképzelhetőnek egy-két évre a munkaerő piacra. Hogy miért csak ilyen keveset? Mert sem valódi, azaz komplex rehabilitáció, sem tényleges munkaerő szükséglet nincs jelenleg.

A jelenlegi komplex rehabilitáció eszköztelenségét jelzi, hogy az állami statisztikák szerint is mindössze 25-30 %-át sikerül újra munkába helyezni. Arról, hogy ez esetleg csak időszakos és képtelen megragadni a rehabilitált a munkahelyen természetesen nem vezetünk statisztikát.

Nincs kommunikáció a szigorítást sürgető Dr. Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata (?) országgyűlési képviselő és az egészségkárosodottak mentésére fellépő katolikus egyház, a Máltai Szeretetszolgálat és Róma püspöke között. Jól jelzi, hogy az egyházak egyre inkább a szigorítások miatt a megnyomorodott emberek sokoldalú mentésére állnak át. A képviselő asszony meg megtagadva 2007-es önmagát, ma már az egészségkárosodottakat hibáztatja azért, mert azok nem tudnak visszakerülni a munkaerőpiacra. Kár, hogy nem Róma püspöke dönt a magyar országgyűlésben az egészségkárosodottakkal kapcsolatban. Pedig a képviselő asszonynak már csak hivatalból is tudnia kellene, hogy a „Kelj fel és járj” csak arra hivatottak esetében jelent valódi segítséget. A többieknél marad a csökkent munkaképesség, esetleg csökkent ezért muszájból kiegészített kereset és majd ha elterjed akkor az atipikus foglalkoztatás. Ezek nélkül a rehabilitáltak üldözésének megszavazása méltatlan minden humánus, vallásos embernek.

A magyar gazdaság nem azért foglalkoztatja csak mindössze 55 %-át a munkaképes korú lakosságnak, mert a többi nem akar dolgozni, hanem mert nincs több munkavállalóra szüksége. Az egészségkárosodott személy akkor lesz keresett munkaerő és valóban többlettermelő, ha növekszik a gazdaság. Addig csak vagy a munkanélküliek egy agyon szekált és ettől költséges részét alkotja a ráerőszakolt színlelt rehabilitációs részleggel, vagy pedig sajátos módon - a kedvezmények által - kiszorítja az állások egy részéből az egészségeseket. Azaz nem lesz több munkahely, csak államköltségen megtámogatott egészségkárosodottak kerülnek az egészséges dolgozók helyére.

Összegezve: Sebtében és munkaerő-piaci és költségvetési hatásait nem megfelelően végig gondolt tervezetet állítottak össze. Ennek csak egyik következménye, hogy a megálmodott megtakarítás töredékét sem érheti el a költségvetés, miközben a másik oldalon jelentős kiadások keletkeznek. Új intézményrendszert kell létrehozni kétszázezer gondozottra. (Hisz a folyamatban mindenki részt vesz valameddig és hát vannak új belépők.) Többszörösére kell növelni a képzési kiadásokat, miközben az érintett családok számára is megnövekednek a kifizetendő szociális juttatások. Miközben az általános pénzhiány miatt éppen összeomlani készül az egyszerű, minimális értékteremtő munkára felépített foglalkoztatói hálózat. Tehát olyan évi 15 milliárd forint költséggel elérünk olyan évi 10 milliárd forint megtakarítást. Ez nem tűnik logikus, sem pedig a beépített kényszertömeg miatt humánus, ha úgy tetszik keresztényi megoldásnak. Rossz a törvénytervezet… Újra kellene tervezni.

Spitzer Tibor

Szociológus, politológus

Szakvizsgázott szociális munkás

Alulírottak egyetértünk a „Rokkantvadászat” című szakmai vélemény levél tartalmával.

Kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy a T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról című törvény-tervezet előterjesztését vonja vissza és szociális szakemberek, rehabilitációs szakemberek az érintettek és azok érdekképviseleteinek bevonásával kezdjen tárgyalásokat egy a társadalmi reintegrálást lehetővé tévő törvényről.

Kattintson a petíció szövegében szereplő hamis mondatokra.

Melyik rész pontosan gyűlöletbeszéd? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan fed fel magánjellegű információt? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

Melyik rész pontosan terrorista vagy szélsőséges tartalom? Kattintson a petíció szövegében szereplő mondatokra.

A közvetlenül egymás melletti mondatok egy állításként kapcsolódnak össze. A mondat eltávolításához kattintson rá újra.

Rokkantvadászat...

Rokkantvadászat

Immár több mint egy éve folyik Magyarországon a rokkantak elleni hajtóvadászat. Rögeszmévé fejlődött a téveszme, hogy egy megroggyant ország minden bajának okozói a rokkantak.

„Magyarországon rendkívül negatívan hat a foglalkoztatásra a rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalás és visszaélés. A következmény: régiónk többi országához képest hazánkban kétszeres a rokkantak aránya. Ekkora különbséget semmilyen valóságos körülmény nem indokol, nincs tehát ennyi magyar ember, aki ne tudna valamilyen betegség, vagy fogyaték miatt munkát vállalni.” (Széll Kálmán terv)

A bűnbak tehát megneveztetett. Indulhatott a vadászat és a rokkantak száma egyre nőtt, mint a horgász hala a meséjében. Legfelkészületlenebb döntéshozóink már csaknem egymillió „vadászható” rokkantról beszéltek érzékeltetve, hogy legalább a felük szimuláns.

Meg is indult a csalózás, felpörgött a gépezet, rohant mindenki álrokkantat találni. Szimuláns ugyan nem nagyon akadt, az esetleg munkára foghatók száma mára már kormányzat szerint is elenyésző. De az előítélet még tartja magát, sőt most törvény rangjára akarják emelni.

Érdemes-e néhány tízezer egészségkárosodott emberrel megnövelni a munkanélküliek táborát csak, hogy kielégítsük a tudatlanok vérszomját? A Széll Kálmán tervben két régmúlt technika pontatlan értelmezéséből adódóan beszélnek blődségeket. A ’90-es évek elején volt bevett társadalmi gyakorlat az ötvenes éveiket taposó a munkaerőpiacról kiebrudalt munkavállalók rokkantosításba menekítése. Velük – átmenetileg - tényleg felduzzadt a rokkantak száma. De ezek az emberek ma már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, beszélni beszélhetünk róla, kiöregedtek már ők a munkára foghatók világából. Korrigálva a hibát őket ezért a jövőre átsorolják az öregségi nyugdíjasok közé. Ezzel a csaknem nyolcszázezres rokkant tömeg kevesebb, mint felére csökken. (Ez a törvény legpozitívabb, egyetlen dicsérhető eleme) Vadászható rokkant tehát már csak: cc. 380 ezer fő.

Egyenetlen területi megoszlásban: Soltész államtitkár úr rácsodálkozott arra, hogy a rokkantságot az ország legelmaradottabb területein találjuk meg. Jó, ha tudja az államtitkár úr, a szegénység és a nyomor, betegség együtt jár. A kilencvenes évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a magyar munkavállaló nem megy táppénzre, inkább betegen is dolgozik, mert félti az állását. Egy egyszerű influenzát éppúgy lábon próbál meg kihúzni, mint egy komolyabb egészségkárosodást. Na most, ahol már semmi munka nincs, akkor mit veszíthet, ha jelentkezik rokkantnak? Valami betegsége biztos van, hisz a kevés jövedelméből nem jutott neki helyes egészségmagatartásra, gyógykezelésre. A munkanélküliség, a betegség és a rokkantság együtt járásában nincs tehát semmi magyar sajátosság, inkább az a furcsa, hogy ez az alapvetőnek tartott ismeret még nem evidens minden döntéshozó számára.

A rokkantság fogalmának megváltozása az ezredforduló után megfogalmazódott egy szigorítási és egy szemléletváltási igény a rokkantosításban. 2008. január 1.-től már nem azt nézi az erre hivatott bizottság, hogy az illető képes-e korábbi munkáját elvégezni, hanem azt, hogy maradt-e annyi munkavégző képessége a megbetegedettnek, hogy az még elfogadható arányban értékesíthető a munkaerőpiacon. A szigorítás eredményeként csökkent a rokkantsági vizsgálatra jelentkezések száma. (Átmenetileg persze ez nőhet, ha tartós marad a gazdasági visszaesés vagy stagnálás.)

Mivel a rokkantak közé belépők száma csökken és a természetes fogyás esetükben magasabb az átlagnépességnél, a rokkantak összlétszáma is elkezdett apadni.

A szemléletváltás másik eleme a rehabilitáció megnövelése volt. Az egészségkárosodott személyt segíteni kell a mielőbbi egészségi állapotának lehetséges helyreállásában, szociális talpra állásban és a munka világába történő visszakerülésben. Ezzel elméletben természetesen mindenki egyetért. De azt a jelenlegi törvénytervezet alkotói is tudják, hogy hiába rehabilitálunk közepes hatásfokkal egy élete delén járó embert, ettől ő nem lesz vonzó a munkaerőpiacon. Negyvenöt év felett már nagyon nehéz munkahelyet találni, félig átképzetten és többé-kevésbé gyógyultan meg érdemi munkát megvalósítani szinte kizárt. Társadalmi szinten ez azt jelenti, hogy feleslegesen kidobott pénz a minimális rehabilitáció, amit nyugodtan nevezhetünk csak összekalapálásnak.

Ezért a törvénytervezet saját bevezetőjének is ellentmondva, azokat, akiknek kevesebb, mint öt éve van hátra saját öregségi nyugdíjkorhatáruk betöltéséhez békén hagyná. Szintén reménytelennek ítéli meg a jelenlegi I., II csoportos rokkantak komplex rehabilitációját. Emberi jogaik, ide vagy oda, ők sem részesülhetnek a komplex rehabilitáció áldásaiban. Kapnak annyit, mint eddig. Többet rájuk költeni, azaz rehabilitálni őket már nem érdemes ismeri el a tervezet. Egyénileg ez egy sablonszöveg: „rehabilitálható, de komplex rehabilitációja nem javasolt” Ennyi, leírták…

Kiesnek hát a munkára fogható körből ők is, de maradt még vadászható: olyan kétszázezer fő. Két fő csoportban :

A megközelítően 110 ezer III. csoportú „vadászható” rokkantnyugdíjas esetében olyan húsz százaléknál változtat – csökkent - a bizottság az egészségügyi károsodottság mértékén. (Bár, ezen megállapítások némelyike is csodatétel kategóriájába tartozik. Jelenleg kétezer per zajlik a rokkantsági fok vitatása következtében, döntően az egészségkárosodottaknak van igazuk.)

A rehabilitációs ellátásban részesülők esetében gyenge harmadrész az, aki ideig-óráig meg tud kapaszkodni a munkaerőpiacon. Hozzájuk számítják a szociális járadékosokat, ez olyan kilencvenezer ember.

Az összesen kétszázezer főből tehát olyan 30-40 ezer fő visszaterelését látják elképzelhetőnek egy-két évre a munkaerő piacra. Hogy miért csak ilyen keveset? Mert sem valódi, azaz komplex rehabilitáció, sem tényleges munkaerő szükséglet nincs jelenleg.

A jelenlegi komplex rehabilitáció eszköztelenségét jelzi, hogy az állami statisztikák szerint is mindössze 25-30 %-át sikerül újra munkába helyezni. Arról, hogy ez esetleg csak időszakos és képtelen megragadni a rehabilitált a munkahelyen természetesen nem vezetünk statisztikát.

Nincs kommunikáció a szigorítást sürgető Dr. Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata (?) országgyűlési képviselő és az egészségkárosodottak mentésére fellépő katolikus egyház, a Máltai Szeretetszolgálat és Róma püspöke között. Jól jelzi, hogy az egyházak egyre inkább a szigorítások miatt a megnyomorodott emberek sokoldalú mentésére állnak át. A képviselő asszony meg megtagadva 2007-es önmagát, ma már az egészségkárosodottakat hibáztatja azért, mert azok nem tudnak visszakerülni a munkaerőpiacra. Kár, hogy nem Róma püspöke dönt a magyar országgyűlésben az egészségkárosodottakkal kapcsolatban. Pedig a képviselő asszonynak már csak hivatalból is tudnia kellene, hogy a „Kelj fel és járj” csak arra hivatottak esetében jelent valódi segítséget. A többieknél marad a csökkent munkaképesség, esetleg csökkent ezért muszájból kiegészített kereset és majd ha elterjed akkor az atipikus foglalkoztatás. Ezek nélkül a rehabilitáltak üldözésének megszavazása méltatlan minden humánus, vallásos embernek.

A magyar gazdaság nem azért foglalkoztatja csak mindössze 55 %-át a munkaképes korú lakosságnak, mert a többi nem akar dolgozni, hanem mert nincs több munkavállalóra szüksége. Az egészségkárosodott személy akkor lesz keresett munkaerő és valóban többlettermelő, ha növekszik a gazdaság. Addig csak vagy a munkanélküliek egy agyon szekált és ettől költséges részét alkotja a ráerőszakolt színlelt rehabilitációs részleggel, vagy pedig sajátos módon - a kedvezmények által - kiszorítja az állások egy részéből az egészségeseket. Azaz nem lesz több munkahely, csak államköltségen megtámogatott egészségkárosodottak kerülnek az egészséges dolgozók helyére.

Összegezve: Sebtében és munkaerő-piaci és költségvetési hatásait nem megfelelően végig gondolt tervezetet állítottak össze. Ennek csak egyik következménye, hogy a megálmodott megtakarítás töredékét sem érheti el a költségvetés, miközben a másik oldalon jelentős kiadások keletkeznek. Új intézményrendszert kell létrehozni kétszázezer gondozottra. (Hisz a folyamatban mindenki részt vesz valameddig és hát vannak új belépők.) Többszörösére kell növelni a képzési kiadásokat, miközben az érintett családok számára is megnövekednek a kifizetendő szociális juttatások. Miközben az általános pénzhiány miatt éppen összeomlani készül az egyszerű, minimális értékteremtő munkára felépített foglalkoztatói hálózat. Tehát olyan évi 15 milliárd forint költséggel elérünk olyan évi 10 milliárd forint megtakarítást. Ez nem tűnik logikus, sem pedig a beépített kényszertömeg miatt humánus, ha úgy tetszik keresztényi megoldásnak. Rossz a törvénytervezet… Újra kellene tervezni.

Spitzer Tibor

Szociológus, politológus

Szakvizsgázott szociális munkás

Alulírottak egyetértünk a „Rokkantvadászat” című szakmai vélemény levél tartalmával.

Kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy a T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról című törvény-tervezet előterjesztését vonja vissza és szociális szakemberek, rehabilitációs szakemberek az érintettek és azok érdekképviseleteinek bevonásával kezdjen tárgyalásokat egy a társadalmi reintegrálást lehetővé tévő törvényről.

Ezt arra használjuk, hogy visszaigazoljuk a bejelentését, és tájékoztassuk az eredményről.
Én jelentem
Mit kér? Többet is kiválaszthat.
Továbbíthatjuk az Ön kérését a petíció szerzőjének? A szerző bármilyen okból eltávolíthatja a petíciót, és előbb is reagálhat a kérésre, mint a moderátoraink.
Továbbíthatjuk az Ön kérését a petíció szerzőjének? A szerző bármilyen okból eltávolíthatja a petíciót, és előbb is reagálhat a kérésre, mint a moderátoraink.
Továbbíthatjuk az Ön kérését a petíció szerzőjének? A szerző bármilyen okból eltávolíthatja a petíciót, és előbb is reagálhat a kérésre, mint a moderátoraink.

A bejelentett petíciókat csapatunk megvizsgálja annak megállapítása érdekében, hogy sértik-e a Szolgáltatási feltételeinket vagy a Közösségi irányelveinket.