Kérjük a szépségipari szolgáltatások minél hamarabb történő megnyitását és vissza nem térítendő támogatást a kötelező zárvatartási időszakra!

Előzmény:
Jelen kérelmünk a Szabad Szolgáltatók Facebook csoportja által 2021. március 13 napján közzétett “Kérjük a szépségipari szolgáltatások tényleges újranyitását 2021. március 22-én!” c. petíció aktualizálása.

Magyarország Kormánya által 2021. március 8-i kezdettel 2021. március 22-ig bevezetett korlátozások nem hozták meg a kívánt eredményt, amelyre hivatkozással ezen korlátozások 2021. március 29-ig meg lettek hosszabbítva és az eredeti beadványunk elutasításra került. A Kormány kifejtette álláspontját miszerint a jelenlegi fertőzöttségre és annak terjedésére való tekintettel, a korlátozásokat még ehhez a dátumhoz képest is tovább hosszabbíthatják.

A céljaink azonban változatlanok maradtak. Továbbra is kérjük a szépségipari helyiségek azonnali megnyitását, hiszen üzlethelyiségeink fertőzéssel kapcsolatos többletkockázatot nem jelentenek, főleg nem a korlátozás alóli mentességet élvező multinacionális vállalatok által működtetett üzlethelyiségekhez, valamint a legtöbb magánegészségügyi intézményhez képest. A felkínált kompenzáció pedig a szépségipari vállalkozók zömének nem jelent valós megoldást.


A fent leírtakra hivatkozva, az alábbiakban aktualizáljuk a petíciónkat:

 


Tisztelt Operatív Törzs!


A jelen petícióval fordulunk Önökhöz, mivel a szépségipari szakemberek indokolatlanul kerültek rendkívül nehéz helyzetbe a 2021. március 5-i szigorításokat követően. A kormányrendeletnek eleget téve, az üzleteink zárva tartjuk, de kérjük a szépségipari szolgáltatások minél hamarabb történő megnyitását és vissza nem térítendő támogatást a kötelező zárvatartási időszakra! Előadni kívánjuk, hogy:

- Szakmánkból kifolyólag eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a fertőtlenítésre, a pandémia előtt is sokan maszkban, kesztyűben dolgoztunk.

- A vírus megjelenésével még inkább betartjuk az egészségügyi előírásokat, egyszerre egy szakember csak egy vendéggel találkozik, az üzletekben pedig most nem fogadunk a vendégen kívül kísérőket, hozzátartozókat.

- Védőfelszerelésben dolgozunk — akárcsak az egészségügyben —, a vendégek előtt és után is fertőtlenítjük a munkafelületeket, asztalokat, kilincseket, eszközöket.

- A vendégeknek adott időpontokat is tágabbra vettük, így a vendégek sem találkoznak egymással, van egy 15-20 perces szünet két vendég között, ezalatt végezzük el a szükséges fertőtlenítéseket, szellőztetést.

- A szépségiparban dolgozók döntő többsége KATA-s vállalkozói formában végzi a tevékenységét, így mi nem vagyunk jogosultak a bértámogatásra. Ha mi bezárunk, egészen egyszerűen nincsen bevételünk, kiadásunk viszont ugyanúgy van. A családjainkat is el kell tartani, számos esetben előfordul, hogy egy házasságban mindkét fél a szépségiparban dolgozik, de bármelyik családfenntartó féltől érkező bevétel kiesése jelentős veszteség egy családnak, a többgyermekeseknek, és a gyerekét-gyerekeit egyedülállóként nevelő szülőknek egyaránt.

- Sokunk magánszemélytől vagy cégtől veszi bérbe az üzlethelyiséget (és nem önkormányzattól), amelyet a legtöbb esetben továbbra is fizetnünk kell. A 6:336. § [A bérleti díj] törvény 2-ik bekezdésének értelmezése a jogászok által messze nem egyértelmű, így a bérbeadók zöme változatlanul fenntartja a követelését.

- A 2020 évi korlátozások során, számos szépségipari szakember önkéntesen szüneteltette a tevékenységét, akár több hónapig is zárva tartott bízva a helyzet javulásában. Emiatt, sokunk tartalékai jelentősen elapadtak, az elhúzódó lezárást egyszerűen már nem bírjuk el.


A fent leírt tények alapján megállapítható, hogy a Covid-19 elleni védekezés, azaz a szükséges higiénia fenntartása és fokozása rendkívül hatékonyan megoldható a szépségipari szolgáltatási helyiségen belül. Ennek következtében, a fertőzés kockázata jóval alacsonyabb, mint például a jelenleg nyitva tartható üzlethelyiségek többségében. Gondoljunk csak a szuper-, és hipermarketekre, a háztartási boltokra vagy éppen a nemzeti dohányboltokra. Egy szépségipari szolgáltatónál fogászatnak vagy egyéb magánegészségügyi rendelésnek megfelelő védelmet és higiéniát lehet biztosítani.

A szépségipari szolgáltatás számos esetben elengedhetetlen, a folyamatban lévő kezelések megszakítása negatív következménnyel járhat a vendégeink részére. Példaként szeretnénk felhozni a különböző gyulladáskezelő arckezeléseket, a fájdalmat okozó benőtt és legrosszabb esetben elfertőződött lábkörmök, berepedt lábfej sarokfájdalom kezeléseket, krónikus hátfájás enyhítést célzó masszírozásokat, a fizikai közérzetet javító szolgáltatásokat, és a lista még bőven folytatható és kiterjeszthető az összes szépségipari szolgáltatóra. A bezárás nem csak nekünk, hanem a vendégeinknek is kárt okoz. A magánegészségügy nyitva tartása mellett, a szépségipar bezárása megítélésünk szerint nem indokolt.

Továbbá, felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a szépségipar fehér vállalkozásainak ellehetetlenítésével, ugrásszerűen megszaporodhatnak az olyan fekete/sufnis és sokszor kontár tevékenységek, amelyek a fent leírt higiéniai és vírusvédelmi intézkedéseket nem helyezik előtérbe, komoly veszély jelentve a vendégekre nézve. Többek között emiatt is, a szépségiparra kirótt korlátozás nemhogy nem éri el a célját, hanem inkább ront a fennálló helyzeten.

 

A jelen petícióban ismertetett indokaink alapján, kérjük tisztelettel az Operatív Törzset, hogy támogatólag tolmácsolja Magyarország Kormányának az alábbi kérelmeinket:

  • Kérjük a szépségipari üzlethelyiségek mielőbbi megnyitását, hiszen a fentiekben ismertetett szigorú szakmai protokollnak köszönhetően, a fertőzés veszélye csekély. A szakemberek többségének anyagi helyzete pedig már egyszerűen tarthatatlan. Szeretnénk élni az Alaptörvényben foglalt munkához való jogunkkal és megfelelő létbiztonságot nyújtani a családjainknak!

 

  • Kérjük, hogy a szépségipari vállalkozók közel 90%-át reprezentáló ún. KATA-s vállalkozók részére, valamint az átalányadózás és a normál adózás hatálya alá tartozó de alkalmazottat nem foglalkoztató egyéni vállalkozások részére, a zárvatartás minden megkezdett hónapjára, az állam a mindenkori nettó minimálbér összegének megfelelő vagy legalább nettó százezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosítson.

 

  • Kérjük, hogy a szépségiparban tevékenykedő korlátolt felelősségű társaságok és egyéb céges vállalkozási formák részére (ideértve az alkalmazottakat foglalkoztató egyéni vállalkozókat) a külföldi gyakorlathoz hasonlóan, a 2019 évi árbevételük alapján, az állam méltányos összegű havi támogatást, valamint legalább 50-80%-os bértámogatást megállapítani szíveskedjen!

 

  • Kérjük az Államot, hogy az önkormányzati bérlemények mellett, a bérletidíj-mentességet a magánszemélyek, cégek, alapítványok és egyéb jogi személyek által birtokolt és bérbeadott üzlethelyiségekre is kiterjeszteni szíveskedjen!

 

Szeretnénk megemlíteni, hogy a BKIK által megemlített kamatmentes, ún. újraindítási hitel felvételének lehetőségével a szépségipari vállalkozók jelentős része nem kíván élni, hiszen eladósodottsághoz vezetne egy olyan gazdasági helyzetben, ahol nincs rálátásunk se a várható bevételre, se pedig a korlátozások feloldásának pontos időpontjára. Mindebből kifolyólag kérelmezzük a vissza nem térítendő állami támogatásokat vállalkozási formától függően.

Támogatjuk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által javasolt négyzetméter alapú nyitást, mivel szolgáltatóhelyiségeink már a zárás előtt is hasonló elven működtek, egy szakember csak egy vendéget fogadott, ahogyan azt a fentiekben részleteztük.

A sajtóban leírtak szerint, a járványügyi szakemberek ellenállását elfogadhatatlannak és alaptalannak tartjuk. Semmilyen tanulmány sem támasztja alá — se Magyarországon, se pedig külföldön —, hogy a megfelelő higiéniával működtetett szépségipari szolgáltatások nagyobb kockázatot jelentenének, mint a jelenlegi zárvatartási periódus alatt kivételezett és nyitvatartható boltok, legfőképpen a multikhoz képest, de ez igaz bármilyen egyéb boltra vagy magánegészségügyi szolgáltatóra. A részletes szakmai indoklás nélküli bezáratásunkat felháborítónak tartjuk!

Kifejezni kívánjuk, hogy a jelen petícióval a szépségipari szolgáltatók teljes spektrumát képviseljük. Szakágakra bontott újranyitás számunkra nem elfogadható, mivel mindannyian megfelelő higiéniás és fertőzés védelmi körülményeket tudunk teremteni.

Megértésüket és támogatásukat előre is köszönjük!

A pozitív döntés reményében,


Maradunk tisztelettel,

Szépségipari szolgáltatók


Szabad Szolgáltatók FB csoport    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével