A közoktatásért!
Quoted post
Vendég |
#315 Még csak most jöttek rá.......2013-02-07 16:05Megkérdőjelezhető a PDSZ szándéka 2013. február 7. 12:24 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hosszas egyeztetést követően megállapodást kötött a sztrájkbizottságot alapító három és az oktatási kormányzattal együttműködő két pedagógus szakszervezettel. Közlemény. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban az utolsó pillanatban kihátrált a szövetségből és annak ellenére nem fogadta el a kormánnyal 2013. január 22-én aláírt megállapodást, hogy az a legfontosabb követelések mindegyikére kompromisszumos megoldásokat kínált. A PDSZ által alakított sztrájkbizottsággal 2013. január 29. óta tartanak a tárgyalások, amelyek során a szakszervezet olyan követeléseket fogalmaz meg, amelyek elfogadása teljes káoszt és ex Lex állapotot eredményezne a köznevelés egész rendszerében. A PDSZ elnöke nemcsak a többi szakszervezettel kötött egyezséget rúgta fel, hanem a 2013. január 29. óta folyamatosan megsérti az általa kezdeményezett, a minisztériummal közösen elfogadott nyilatkozattételi moratóriumot, és rendre olyan sajtónyilatkozatokat tesz, melyekben előre vetíti a tárgyalások kudarcát. A PDSZ hozzáállása egyértelműen politikailag motivált, amelyet az is bizonyít, hogy az egyeztetéseken a PDSZ színeiben a Haza és Haladás Alapítványhoz és a Demokratikus Koalícióhoz kötődő szakértők vesznek részt. A PDSZ 2013. januárjában együttműködési megállapodást kötött a Magyar Szolidaritás Mozgalommal (Szolidaritás), amely az Együtt 2014 Választási Mozgalom alapító tagja. A megkérdőjelezhető szavahihetőségen túl az irracionális, a köznevelés rendjét felborító, az iskolai élet szabályait ellehetetlenítő követelések nehezítik a megállapodás megszületését. A tanítás nyugalmának biztosításáért az EMMI ennek ellenére továbbra is minden ésszerű lépést megtesz azért, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével is egyezségre jusson, de olyan feltételeket nem fogadhat el, melyek veszélybe sodorják a magyar iskolarendszer működését, több mint egymillió iskolás gyermek tanításának, százhúszezer pedagógus munkavégzésének biztonságát. |
Válaszok
Elkeseredett |
#316 Re: Még csak most jöttek rá.......2013-02-07 16:16:38#315: - Még csak most jöttek rá....... Visszatért a karaván? Azt hittem, feladtad... |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3809 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3374 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2215 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4023 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
629 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
421 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
205 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
95 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Fogjunk össze az igazságos békéért!
65 Létrehozva: 2025-06-19
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04