A közoktatásért!
Quoted post
Sugógadep |
#127 Budapest2013-01-21 00:07Tisztelt Kollégák! Nevessünk már egy kicsit! A végén annyira belesüppedünk a keserűségbe, hogy megsavanyodunk, holott az egész némi humorral kezelve, talán sokkal könnyebben átvészelhető lenne. Nekem például hajdan volt honvéd koromból jutott eszembe egy hasonlóan idétlen eset. Előfelvételisként egy úgynevezett egyetemi ezredben szolgáltam, ahol a kiképzési időszakban fölénk rendeltek egy alhadnagyot, aki végzős volt valamelyik tisztképző főiskolán. Nagyon nagy hangsúlyt fektetett az alakiságra. Emiatt szinte lehetetlenné vált a normális kommunikáció közte és köztünk. Valamelyik „kopasz egyemista” (ez volt a nem hivatalos megnevezésünk) bevezette az abszolút alakiságot. Először csak ő játszotta, aztán mindannyian átvettük tőle. Csak parancsra mozdultunk, és az engedélykérésre is engedélyt kértünk, valamint mindent jelentettünk. A „hallgató elvtársat” áthelyezték, minket pedig az egy fokkal normálisabb hadnagyunk megkért, hagyjuk már abba ezt a marhaságot. Kutyaharapást szőrivel! Én az új szisztéma minden utasítását végrehajtanám a legaprólékosabb részletességgel és pontossággal. ( Ezért imádom az informatikát! Amikor programot írsz, a gép szigorúan végrehajtja a legnagyobb jól megírt sületlenséget is, te pedig konstatálhatod mennyire balga voltál, amikor nem gondoltad végig alaposabban a dolgot.) Más: szerintem óriási hibát követtünk el, amikor nem egyenesen bölcs vezérünkhöz fordultunk. Ő azonnal átlátná az összefüggéseket, amiket hivatalnokai nem tártak elé kellő időben és kellő mélységben. Azonnal rendet teremtene és menesztené az alkalmatlannak bizonyult hivatalnokokat, akik hozzá nem értésükkel és felelőtlenségükkel megzavarták a békés ország építő munkát és ezzel megbontották a társadalom egységét. Stb. Egy ősi kínai közmondás szerint, rögtön elmúlik a fogfájásod amint eltörik a lábad. Még az előző szisztéma hibáit sem javítottuk ki máris kezdünk úgy gondolni rá, mint valami ennél az újnál sokkal jobbra. Az utolsó magyar betyár Taxis József volt. Még nem volt facebookja meg internetje, csak holmi egylövetű CB rádiója, de meg tudta állítani Budapestet. Ne tévesszen meg senkit a „bű gatya”, az nem szoknya! |
Válaszok
csakazértis |
#128 Re: Budapest2013-01-21 01:24:15"Más: szerintem óriási hibát követtünk el, amikor nem egyenesen bölcs vezérünkhöz fordultunk. Ő azonnal átlátná az összefüggéseket, amiket hivatalnokai nem tártak elé kellő időben és kellő mélységben." :) Az igazságos Mátyás. Az pedig csak a mesében van. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3701 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
705 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1272 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
377 Létrehozva: 2025-04-13
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
370 Létrehozva: 2025-04-18
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
310 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
171 Létrehozva: 2025-04-21
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2305 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6951 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
60 Létrehozva: 2025-04-14
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
56 Létrehozva: 2025-05-02
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
56 Létrehozva: 2025-04-28
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
50 Létrehozva: 2025-04-30
Mányoki út felújítása miatti lezárás
45 Létrehozva: 2025-04-23