Tiltakozás Gyöngyösi Márton gyűlölködése ellen
Quoted post
Vendég |
#173 A Jobbik elnökének nyílt levele Izrael nagykövetének2012-12-07 19:07Tisztelt Ilan Mor Nagykövet Úr! Egy nagy közösség próbája mindig az, hogy egy társadalom mennyire tudja őszintén és higgadtan megbeszélni a vitás kérdéseit. Az elmúlt napokban Gyöngyösi Márton képviselőtársam mondatai nagy vihart kavartak. Azt, hogy az elhangzott szavak nem fedték a felszólalás igazi szándékát, mind a képviselő, mind a párt elismerte. Sőt, Gyöngyösi Márton elnézést is kért. Nagyon sajnálom, hogy ezt már csak kevesen akarták meghallani. Engedje meg, hogy ebben a politikai viharban tisztába tegyem az Ön számára, mi is a Jobbik eredeti javaslata, amelyről alig esett szó. A Jobbik szerint az országgyűlési képviselők és kormánytagok személyének azon részének, ami a politikával kapcsolatos, a lehető legtisztábbnak és legvilágosabbnak kell lennie. Ez mind a számukra, mind a szavazók számára alapvetően fontos. Mondhatnánk úgy is: a demokrácia egyik alapja, hogy az emberek tudják, kire adják a voksukat. Ezért nyilvános például a képviselők vagyonnyilatkozata, az iskolai végzettsége, a nyelvtudása, a felszólalásai stb. Gondolom, eddig egyetértünk. A mi kérdésünk a következő: miért nem lehet Magyarországon nyilvános adat az, hogy egy vezető politikus (képviselő, kormánytag) rendelkezik-e más állampolgársággal is? Ez önmagában, normál esetben semmilyen problémát nem jelent, de bizonyos helyzetekben, bizonyos kérdésekben igen is jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot. Ön az elmúlt napok vitájában nyilvánosan megszólalt, amit én, aki a nyilvános vita nagy-nagy híve vagyok, csak köszönni tudok. Arra kérem ezért Nagykövet Urat, hogy a fenti kérdésben is tájékoztasson engem és a közvéleményt az álláspontjáról. A lehető legjobb pedig az lenne, ha segítene nekem, nekünk, magyaroknak abban, hogy az Ön országában ebben a kérdésben alkalmazott eljárást megismerhessük. Tanulni egyáltalán nem szégyen, és mi, magyarok szeretnénk most tanulni másoktól. Különösen olyanoktól nem szégyen tanulni, akik saját országukban mindig fontosnak tartják a demokrácia, az egyenlőség és az igazságosság elveinek érvényesülését, és ezen álláspontjukat más országok felé is készek és képesek képviselni. Tisztelettel kérem ezért Önt, mondja el nekünk, akik most a helyes utat keressük: Izraelben hogyan tartják nyilván a képviselők és kormánytagok egyéb állampolgárságát és annak megléte esetén hogyan biztosítják számukra a politikai tevékenység folytatásához szükséges feltételeket? Mivel az ügy hatalmas vihart kavart, azt hiszem, hogy megtisztelő és nyilvános válaszát nem csupán én, de sok millió magyar ember várja szeretettel! Tisztelettel: Vona Gábor, a Jobbik elnöke |
Válaszok
Vendég |
#174 Re: A Jobbik elnökének nyílt levele Izrael nagykövetének2012-12-07 19:19:07 |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4711 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2453 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1419 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
818 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
724 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
528 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
145 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17