A választói összefogást támogató nyilatkozat
Quoted post
Komplikato |
#1390 Hajdúbét2012-11-16 14:59"A Hajdú-Bét cégcsoport az ország egyik legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozója és -értékesítője volt. A társaság finanszírozási problémái 1998-ban kezdődtek, amikor az ázsiai, a brazil és az orosz válság miatt elveszítette külpiacainak egy részét, és ezzel egy időben a belföldi piacokon is csökkentek az árak. A társaság jelentősen eladósodott, mintegy 25 milliárd forint hitelt halmozott fel. Már 1998-ban és 1999-ben is veszteséges volt, amikor 1999-ben a társaságnál tulajdonosváltás történt. Az új pénzügyi befektető nyolcmilliárd forintot tett a cégbe. A korábbi drága hiteleket visszafizették, és a hitelállományt hatmilliárd forintra csökkentették. A társaság 2001-ben nullszaldóssá vált, azonban a hazai piacon az állami tulajdonú konkurenciával a versenyt nem tudta felvenni, ezért nem tudott jövedelmezően működni. 2003-ban a víziszárnyas-piac összeomlása miatt további jelentős veszteségek érték. 2003 második felében a cég vezetése a helyzet normalizálása érdekében reorganizációs programba kezdett, ekkor azonban a beszállítók közül többen felszámolási eljárást kezdeményeztek ellene a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A társaság bízott a reorganizáció sikerében, ezért a debreceni feldolgozóüzemét bérbe adta, és székhelyét korábbi telephelyének közelébe helyezte át. 2004. január elejére azonban a bankok felmondták a hitelszerződéseiket, és gyakorolták a korábbi biztosítéki szerződéseikből eredő jogaikat. A legnagyobb hitelező pénzintézet a 2002-ben megkötött hitelszerződésben biztosított egyoldalú vételi opciós jogát érvényesítette, a Hajdú-Bét Rt. nagy értékű ingatlanjaira vételi jogát bejelentette, és az ingatlanokat a Hajdú-Bét Rt. vagyonából egyoldalú jognyilatkozatával kivonta. Az elvonási értékkel a hitelállományt csökkentette. 2004. január 12-én az APEH is inkasszót nyújtott be a cég bankszámlái ellen, ezt követően a Hajdú-Bét Rt. már a bankszámlára érkező árbevétellel sem rendelkezhetett. A januári munkabéreket még a debreceni gyár előre kifizetett bérleti díjából rendezték, azonban a február 10-én esedékes munkabérek kifizetésére már semmilyen fedezet nem állt rendelkezésre, ezért a január 22-én megtartott közgyűlés határozott arról, hogy a társaság bejelenti fizetésképtelenségét, és azonnali felszámolást kért önmaga ellen, tekintettel arra, hogy a bankszámlák zárolása csak a felszámolás jogerős megindulásával oldható fel. (É) A felszámolási eljárás megindítása 2004. január 29-én vált jogerőssé" Ha ez így van/volt, akkor a témában az OTP vagy az Apeh felelőssége miért is nem merül fel? Egy inkasszó alatt lévő számlán ami mínusz 5 milliárd körül van miként jelenne meg pozitív összeg a befizetések után? És a kötelező előre fizetendő ÁFA miatt miért nem az Apeh a hunyó? |
Válaszok
Komplikato |
#1391 Re: Hajdúbét - Adalék2012-11-16 15:00:20http://youtu.be/T8r4ZH1bllo (32:40) Ja és a két oldali vélemények (már akinek van önálló), hogy ne legyen féloldalas a téma: |
Gyula |
#1398 Re: Hajdúbét2012-11-16 15:40:33Attól, hogy időnként előveszitek a Bajnait lejárató, ill lejáratni akaró karaktergyilkos anyagokat, attól a Bajnai még nem lesz bűnös a Hajdú-Bét ügyben. Egyszer csak abbahagyjátok! Útáljátok (?!????!???) Orbánt és a politikáját, de ugyanazt csináljátok, mint ő és holdudvara. Szép. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
1207 Létrehozva: 2025-07-29
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
819 Létrehozva: 2025-07-30
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
642 Létrehozva: 2025-07-22
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1857 Létrehozva: 2025-07-18
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
477 Létrehozva: 2025-07-30
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
444 Létrehozva: 2025-08-09
Legyen a setlisten a spanom2
367 Létrehozva: 2025-07-29
Otthonápolási Díj Emelés!!
364 Létrehozva: 2025-08-18
A kassai magyar oktatás jövője
1107 Létrehozva: 2025-07-04
‘Kuss’nál kuss!
1672 Létrehozva: 2025-07-01
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
293 Létrehozva: 2025-07-26
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1092 Létrehozva: 2025-07-16
Ne hagyjuk szó nélkül!
243 Létrehozva: 2025-08-07
Dzsúdlós Pandora charm
245 Létrehozva: 2025-07-18
Ne hagyjuk láthatatlanná válni a felnőtt autistákat Magyarországon!
211 Létrehozva: 2025-07-31
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
608 Létrehozva: 2025-07-20
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
202 Létrehozva: 2025-07-20
Kicsieko koncert
180 Létrehozva: 2025-08-02
Heves, Heves város Gyorsétterem
176 Létrehozva: 2025-08-04
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
470 Létrehozva: 2025-04-30