A sasadi közlekedés környezetbarát megszervezéséért!
Quoted post
3kívánság |
#16 Nem kérünk az új útból! Ültessenek inkább facsemetét!2012-11-12 22:37Sajnos a mi családunk csak most értesült, hogy az önkormányzat még pénzt is költ arra, hogy pusztítsa a környezetet és összekösse a két zsákutcát. Ez nagyon elszomorító és az önkormányzati marketing is, hogy csak most jutott el a hír, miután már megkötötték a tervezési szerződést. Szerintem egyrészt pénzkidobás volt a tervezési szerződés megkötése, miután láthatóan a helyiek nem kérnek belőle. Másrészt az önkormányzat nagyot hibázott, hogy a szerződés előkészítése előtt nem szondáztatta meg a helyieket, ha már a médiában nem, akkor legalább a helyi képviselőn keresztül. Utólag sajnos már le kell perkálni a pénzt a tervezőnek. Az önkormányzatnak ezután minimum nyilvánosan elnézést kéne kérnie az itt lakóktól, másrészt a kerületi lakóktól, hogy kidobálták a tervezésre a pénzt és meg kéne találni azt a néhány felelőst, aki ezt véghezvitte és 100 darab facsemete ültetésébe be kéne vonni őket. A facsemeték ültetésébe szponzorként beszállhatna a tervező cég is. De jó is lenne, ha ezzel példát mutatnának! Még meg is bocsátanám nekik ezt a baklövést :) |
Válaszok
favédő |
#18 Re: Nem kérünk az új útból! Ültessenek inkább facsemetét!2012-11-14 16:09:46#16: 3kívánság - Nem kérünk az új útból! Ültessenek inkább facsemetét! Teljesen egyet értek, kedves 3kívánság! Egyébként mióta itt lakunk (kb. nyolc éve) az önkormányzattól több facsemetét kértünk, hogy kiültessük a közterületre a házunk környékén, ahol addig kvázi egy szemétdomb volt. A szemetet elhordattuk, a fákat kiültettük, locsoljuk, most egy kis liget van ott, (mellesleg oda járnak a kutya futtatók). Mindenki tegye meg, hogy maga körül rendet tesz, lehet kérni önkormányzati segítséget is. Az utcákra meg több fát! És aki elültette az locsolja is, rossz nézni azt a sok kiaszott fát nyár közepén senki egy vödör vizet nem ad rá, csak mert az már nem az ő kertje. Tehát mégegyszer, mindenki ültessen legalább egy fát a háza közelébe, már akkor is sokkal nagyobb a zöldterület.
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3706 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
804 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
392 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
158 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
146 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2308 Létrehozva: 2025-03-04
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
4990 Létrehozva: 2024-03-03
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
77 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6955 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1838 Létrehozva: 2025-03-20
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
60 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30