A Demokratikus Koalíció feloszlatása
Quoted post
D |
#22 Re: Egy DK-s maffiózót most ültettek le2012-06-23 08:55#21: nagytakarítást! - Egy DK-s maffiózót most ültettek le Érdekes, eddig úgy tudtuk, hogy Pintér köreihez tartozik. Jé, nem egy körökben mozgunk? |
Válaszok
nagytakarítást! Vendég |
#23 Re: Re: Egy DK-s maffiózót most ültettek le2012-06-23 09:13:38#22: D - Re: Egy DK-s maffiózót most ültettek le Rosszul tudtátok. A Pintér Sándor belügyminiszter alárendeltségében működő belső elhárítás, a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével sikerült letartóztatni ezt a Gyurcsány köreihez tartozó bűnözőt. "2005-ben az MSZP megpróbálta fiatalos párt látszatát kelteni, ezért az év márciusában Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó (vagyis az akkori miniszterelnök, pártelnök és frakcióvezető) megalapította az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) nevű mozgalmat, amely fél évvel később harmincmillió forintos alaptőkével létrehozta a Bázis Holding Rt.-t. Azt tervezték, hogy amőbás kocsmákat nyitnak az ország nagyvárosaiban, és trendivé teszik a baloldalt. A cégbírósági adatok szerint Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szolnokon hoztak létre klubokat, de a fiatalok csak nem akartak gyülekezni, ráadásul a holding súlyos pénzügyi helyzetbe került, mintegy százmilliós hiányt halmozott fel. 2007 szeptemberében az Amőba ki is szállt a cégből, és Horváth Lóránt kuratóriumi elnök vette meg a részvénytársaságot a részvények 30 milliós névértékének triplájáért, kilencvenmillió forintért. Azonban alig két hónap múlva, 2007 decemberében hatvanmillió forinttal kevesebbért továbbadta a klubhálózatot az ugyancsak MSZP közeli Egri Tamásnak. A cég végül 2010 augusztusában végelszámolással szűnt meg. Tehát ennek a haldokló MSZP-s klubhálózatnak a két szórakozóhelyét vette meg 2007–2008-ban Vizoviczki László. Az egyik a Fehérvári út 87. szám alatti Up! The Club, amelynek üzemeltető cégét 2007 végétől 2008 elejéig közösen birtokolta az előbb említett MSZP-közeli Bázis Holding és a Vizoviczkihez köthető Rawen Kft. A másik ügylet pedig az ugyancsak a Bázishoz kapcsolódó, debreceni székhelyű A-Deal Kft. megvásárlása volt. Ennek érdekessége, hogy a Heti Válasz szerint a társaságot 2008. szeptember 15-én 62 millió forintért vette meg Vizoviczki, miközben egy héttel korábban ugyanez az A-Deal mindössze egymillió forintért cserélt gazdát két MSZP közeli cég között." |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4731 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2462 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1522 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1477 Létrehozva: 2025-07-10
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
946 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
823 Létrehozva: 2025-07-03
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
708 Létrehozva: 2025-07-11
A kassai magyar oktatás jövője
670 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
455 Létrehozva: 2025-06-17
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3444 Létrehozva: 2025-06-06
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
368 Létrehozva: 2025-06-24
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
339 Létrehozva: 2025-07-08
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
296 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
245 Létrehozva: 2025-06-30
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
187 Létrehozva: 2025-07-10
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19